A tus útja

2019. május. 07. - 08:29

Anna Pantsireva kiállítása

Hogyan kel életre a különleges, növényi eredetű, ébenfekete vagy vérvörös tinta a rizspapíron, és hogyan kezd párbeszédbe a Tao-te-king a tusrajzokkal – többek között ezt is láthatta az Országos Idegennyelvű Könyvtár közönsége Anna Pantsireva festőművész kiállításán, mindezt a koto nevű, lenyűgöző kínai hangszer dallamától kísérve.

Az Irodalmi Jelen olvasói már ismerhetik Szergej Pantsirev orosz költő verseit Mandics György fordításában, illetve a költőnek már estje is volt az Országos Idegennyelvű Könyvtár szervezésben, ám az intézmény ezúttal kiállításmegnyitóra invitálta a közönséget. Anna Pantsireva, a költő felesége festőművész, és több mint tíz éve alkot a sumi-e (hagyományos japán festészet) és a guo hua (hagyományos kínai festészet) műfajában. Mint az esten elmondta, Oroszországban kezdett keleti művészetet tanulni, majd a kínai művészeti egyetemen folytatta tanulmányait. Tanult japánul és kínaiul is. A tusrajzok, azaz festmények mellett hagyományos kínai és japán kőpecséteket is készít, valamint régóta érdeklődik a keleti kalligráfia művészete iránt. Anna tagja az Orosz Művészek Szakmai Szövetségének, valamint a Nemzetközi Kalligráfia és Kínai Festészet Társaságnak. Számos kiállítása volt már Oroszországban, Kínában, nemzetközi díjakat is nyert. Az öt éve Magyarországon élő művész már többedik alkalommal mutatkozik be Budapesten, s most a szokásosnál is nagyobb érdeklődés fogadta kiállítását.

Dr. Papp Anna Mária, az OIK igazgatója bevezetője után maga a kiállító művész mondott köszönetet a közönségnek, a szervezőknek, és férjének a türelméért – nézett oldalra mosolyogva Anna Pantsireva. Mint elmondta, a keleti filozófia gyakorolt rá nagy hatást, ez fordította az ősi kínai és japán hagyományokat követő képzőművészeti ághoz, amely már alapanyagaiban is erősen különbözik az európai festői és grafikusi hagyományoktól. Speciális papír, tinta, színezőanyagok és ecsetek szükségesek hozzá. Az anyagválogatás mellett a témaválasztás is eltérő – a jelen kiállítás legnagyobb részét könyvillusztrációk, a Tao-te-kinghez készült tusrajzok képezik. „Nem biztos, hogy az én interpretációm a helyes – magyarázta Anna –, csupán egy értelmezési lehetőséget kínálok a képek által a versekhez, miközben a néző megtalálhatja a magáét.”

E művészeti ágra jellemzően Anna Pantsireva jobban értékeli a tus árnyalatainak finom átmenetét, minden egyes ecsetvonás jelentőségét és a kompozíció eredetiségét, mint a nyugati festészetre jellemző tér, fény-árnyék és arányok ábrázolásmódját. Arra törekszik, hogy a világ sokszínűségét és harmóniáját látszólag egyszerű képekkel, virágokkal, madarakkal vagy tájakkal tükrözze. A Tao-te-king-illusztrációk és a hagyományos, illetve modern témájú tusrajzok mellett – ez utóbbinak igen szép példái a Budapest vagy Magyarország egyes tájait, építészeti egységeit ábrázoló kompozíciók, melyek témájuk ellenére, vagyis azzal együtt keleti hangulatot árasztanak – a tárlaton számos kőpecsétet és keleti festészeti eszközt is láthatunk.

A keleti pecsétek művészete több ezer éve ismert. Eredetileg arra használták a kőből készült pecséteket, hogy megjelöljék a tárgyakat, igazolva így azok tulajdonosát. Később egyre inkább személyes aláírássá váltak. Néhány közülük kiemelten fontos volt, például a császári vagy más hivatalos pecsét. Hogy mennyire, jól illusztrálja, hogy ha a császár elvesztette volna személyes pecsétjét, azzal együtt a hatalma is odalett volna. A kézművesség és írástudás fejlődésével a pecsétek is fejlődtek, változatosabbá lettek, több ember számára hozzáférhetővé váltak. A keleti pecsét fokozatosan a művelt személy védjegyévé vált. Költők, festők, kalligráfusok ezzel szignózták műveiket. A hagyomány napjainkig él Japánban: minden embernek van személyes pecsétje, melyet a hivatalos dokumentumokon aláírásként használ. A művészek és kalligráfusok pecsétjei többnyire valamilyen költői idézetet vagy jókívánságot tartalmaznak; minden festmény vagy kalligráfia ezzel a lenyomattal számít befejezettnek. A pecsétet hagyományosan kőbe faragják, régi írásmóddal (ez a tensho vagy pecsétírás). A faragó tussal és ecsettel írja a szöveget a kőre, majd egy speciális késsel kifaragja. A nyomatokat cinóberalapú festékkel készítik, ez gyönyörű, violaszín nyomatot eredményez. A pecsétek önmagukban fontos művészeti alkotások, melyeket a gyűjtők és az orientalisták nagyra értékelnek. A tárlaton hihetetlen gazdagságban vonulnak fel az Anna Pantsireva által készített kőpecsétek.

Hasonlóképp nagy élmény a Tao-te-king idézetek mellé függesztett illusztrációk sora. A kínai filozófia e remekét az i. e. 5–6. században állították össze, és Lao-cének tulajdonítják. A könyv a taoizmus alapszövege. Anna Pantsireva az illusztrációk elkészítéséhez Lev Tolsztoj 1913-as orosz fordítását vette alapul, de mint a kiállítás tájékoztatójában megvallja, „nem feledkeztem meg Weöres Sándor Az Út és az Erény könyve című klasszikus magyar fordításáról sem”. Ezt a két fordítást használva, saját értelmezésben alakította a szavakat képekké. „Arra ösztönzöm a látogatókat, hogy tegyék ugyanezt, hozzák létre saját Tao-te-king-változatukat, saját érzéseiket előhívva” – mondja a művész. A könyvnek egyébként 81 fejezete van, Anna kiállítása csak egy részét tartalmazza a verseknek, de tervezi, hogy hamarosan önálló kötetben adná ki valamennyi Tao-te-king-illusztrációját.

Bizonyosan az est fénypontja volt Anna Pantsireva bemutatója, amikor a közönségtől körülvéve az asztalra odakészített eszközökkel elkészített egy színes tusrajzot. A rizspapíron a virág vonásról vonásra kelt életre, és a maga egyszerű szépségébe mindenki beleláthatta akár az egész világot. A festést Bakos Tünde kotojátéka kísérte. Tünde később elmondta az enyhén ívelt alakú, hosszúkás, pengetős hangszer történetét, melynek testét egykor császárfából faragták, húrjait selyemből fonták, a húrtartókat elefántcsontból készítették – ezt ma többnyire modern anyagok helyettesítik. A japánból származó pengetős hangszer ma is a hölgyek kedvelt hangszere Kínában. Az OIK dísztermében Fehér Krisztina keze alatt életre kelt egy több száz éves koto is, így aztán minden együtt volt, hogy időben és térben is egészen távoli világokba repítsenek bennünket a művészek.