Jelige: Smooth operator – Smooth operator

Apám születésnapján bombariadó volt a plázában. Még a közepénél sem tartottam a 200 forintos pizza szeletemnek, ő sem fejezte be az övét, a bátyám is csak némán nyammogott a sajátjával, mikor a hangosbeszélőn bemondták. Mindenkin pánik lett úrrá az étkezőcsarnokban, csak apám szólt hozzánk higgadtan, hogy ne rohanjunk még, várjuk meg, amíg kevesebb ember marad az éttermeknél. Utolsókként érkeztünk a parkolóházba, ahol elfelejtette, pontosan hol is tette le a kocsit, és amíg az emeletek között bóklásztunk, többször is majdnem elütöttek minket a kijárat felé fejvesztve hajtó autók.  Végül elég közel kerültünk a Mitsubishihez, hogy a riasztó érzékelje, és hallottuk, ahogy a vijjogó hanggal kinyílik az ajtaja.

 Apa eredetileg moziba akart volna menni, de a bombariadó miatt azt is lezárták, és a kedve is elment közben tőle, úgyhogy a másik kedvenc foglalatosságát, az autókázást választotta. Felhajtott a Citadellára és a téli hidegben a kocsiból néztünk távolról a város péntek esti fényeire. Utána az Óbudai rakpart mellett haladtunk el végtelen mennyiségű sárgán bóbiskoló utcalámpa mellett egészen a K-hídig, majd hazavezetett Gazdagrétre. Elfelejtett etilalkoholt venni a fokhagyma mellé, amit összekeverve oldatként ivott minden nap az utóbbi 3 évben, hogy ahogy ő fogalmazott, 100 évig éljen. Már csak az ügyeletes gyógyszertár volt nyitva, ami  kicsi, 0,3-as fiolákban egy kisablakon keresztül adta ki neki a folyadékot.   Mikor hazaértünk, ki is hozta a kamrából a fokhagymagerezdeket, és nekilátott bekeverni az oldatot, közben szólt nekünk, hogy pakoljuk össze a táskáinkat a reggeli utazáshoz. A szülinapja miatt az egész hosszú hétvégét megkapta velünk, hogy elutazhassunk együtt egy wellness szállóba, valahová Zala megyébe, nem jegyeztem meg a település nevét.  Csendes utunk volt odafelé, csak a kesztyűtartóban lapuló Sade lemezek duruzsoltak a háttérben. Sade pontosan ugyanaz volt Apám számára, mint a gázolaj az autó tankja számára: anélkül nem ment.

 A hotelszobában minden fehér és mentazöld volt, vizeskancsóval a kerek üvegasztalon és Bibliával a második éjjeli szekrény fiókban.  Ahogy kiválasztottuk az ágyak közül a nekünk legtetszetősbbet és rádobtuk a táskáinkat, átöltöztünk fürdőruhába, és lementünk a fürdőbe.  Este már csak a hotelszobában hevertünk, és makaóztunk a magyar kártyapaklival, amit a bátyám hozott magával. Egyik körben sem nyertem, ami valamiért annak ellenére irritált, hogy már nem érdekeltek a kártyajátékok. Totyogós korunk óta mindig makaóztunk Apa szülinapján, és bár a bátyámmal már mindketten úgy éreztük, hogy kinőttünk ebből a játékból, Apánk kedvéért kivételt tettünk, és pakoltuk a színre a színt, vagy a számra a számot. Vasárnap reggel 10-ig kellett kijelentkeznünk a szobából, de a fürdőt még használhattuk, úgyhogy belevetettük magunkat a gőzfürdőbe és mind a hárman úsztunk pár hosszt, kivéve Apát, aki a fehér pólójában és az uszónadrágjában a medence mellett olvasott, ahogy azt nyaranta is teszi. Én szálltam ki leghamarabb, meg akartam szárítani a hajam, és olvasni a könyvemből, aminek a hétvége folyamán majdnem a felét kivégeztem. Ahogy megszárítkoztunk és átöltöztünk, bepakoltunk a kocsiba, és elhajtottunk a 3 napos nyaralás utolsó állomására, Kaposvárra. Amíg az úton a csupasz, havas fákat és hófödte, vagy kihalt mezőket bámultam az ablakból, egészen rám tört az álmosság. Majdnem el is aludtam a hátsó ülésen, de akkor a bátyám önmagából kikelve kezdte el követelni az anyósülésen, hogy Sade bársonyosan simogató dallamai helyett hallgathatnánk-e mást.  Ahogy benézett a kesztyűtartóba, és meglátta, hogy rajta kívül csak Chaka Kant tart Apa a kocsiban, a vita hamar kinőtte magát, és Apánk zenei ízlése teljes egészében került terítékre. Apa rövidre zárta a vitát azzal, hogy ha majd a bátyám vezeti a kocsit, akkor majd olyan zene szól, ami neki segít koncentrálni az útra, de jelenleg semmilyen vitaalapot nem tud elfogadni, és egyébként is Sade pop, jazz, funk, latin fúziójat a vibratomentesen búgó altjával és a maga már majdnem elidegenítő melankóiájával nem lehet nem szeretni. A bátyám akkor dühödten közölte, hogy ahogy letudta az egyetemi vizsgáit, beiratkozik vezetői tanfolyamra, majd dühödten nyomogatni kezdte a telefonját, és elnapolta az ügyet.  Kaposvárra megérkezve takaros ikerházakkal szegélyezett övezeten hajtottunk keresztül, onnan apánk gimnáziuma felé vettük az irányt, ahol az érettségi tablóképe a negyedik emelet egy elhagyatott sarkában elrejtve még mindig ott virít. Minden alkalommal ugyanaz volt a reakciónk a kép láttán: hogy a nyolcvanas évek eleje haj –és szemüveg stílusok szempontjából egy nagyon nehéz korszak volt, amin szerencsésen sikerült túllendülnie a világnak.

De az iskolát épp zárták, és bár a lehúzott kocsiablakból apám megkérdezte a hajlott hátú, kötött mellényes gondnok bácsit, hogy nem engedne-e be minket egy percre, nemet kellett mondania, mert már beriasztott mindent, és túl sok időbe telne megint kiriasztani, őt pedig várják már otthon az uzsonnával.   Apa csalódottan húzta fel a kocsiablakot, és beírta a gps-be annak a kifőzdének a címét, ahová a gimnázium alatt sokat jártak a haverokkal csajokat kibeszélni meg jövőbeli terveket szőni. Egy paneldzsungel kellős közepén álltunk meg, majd tértünk be az olajszagú, viaszkosvászon terítőktől roskadó helységbe, és az üzletvezető, egy kb apánkkal egyidős, pirospozsgás, krumpliorrú férfi kitárt karokkal, vállveregetve fogadta apánkat, majd összepuszilt minket. Áradt belőle a pálinkaszag. A volt, ahogy kihallottam a beszélgetésből, sajnálatosan elhunyt üzletvezető asszony fia volt, aki ugyanabba a gimnáziumba járt, mint apánk, és nemrég vette át az üzletet. A bátyám unatkozva temette a tenyerébe az állát, én pedig körbepásztáztam a helyen, meglepődve azon, hogy vasárnap ebédidőben csak egyetlen asztalt láttam foglaltan az arányaiban elég nagy területű kifőzdében, aminél egy 3 gyerekes fiatal család ült. Apa evés után még röviden elbeszélgetett az üzletvezetővel, azaz Rezsővel a gimnáziumból, megbeszélték, hogy majd keresik egymást, de mindketten tudták, hogy ez nem így lesz, csak az illendőség kívánja így, Rezső megjegyzett valamit egy volt évfolyamtársukról, aki apámnak láthatóan semmit sem mondott, felismertem a kamu nevetését, amit akkor hallatott, mikor valamiről fogalma sem volt, de azért nagyon vicces, persze. Többször részt vettünk már az irodai céges Mikulás rendezvényen Apa munkahelyén az informatikai cégnél, aminek az elemzője volt, azokon kismilliószor hallottam már ezt a röhögést. Szélesebbre a nyílt az egyébként mikroszkopikusan kicsi szája, amit emiatt állandó jelleggel gondosan ápolt bajusz takart, és ilyenkor lejjebb nyomta a felső ajkát, közelebb az ínyéhez, hogy ívesebbnek hasson a mosolya felső része.

Körbesétáltunk még egyet a főutcán, de utána már nem volt maradásunk, el kellett indulnunk hazafelé. Csak kávéért álltunk meg, és amíg nem indította be a kocsit, Apánk nagy, mély sóhajtásokat hallatva szürcsölt, amit én relaxációs gyakorlatnak gondoltam, néha láttam már olyanokat csinálni. Ijesztően hatott ilyenkor, ahogy felfelé-lefelé emelkedik a mellkasa, mintha valamilyen massza bármi áron ki akarna törni a testéből. Leparkolta a kocsit a háza előtt, aznap még nála aludtunk, és úgy volt megbeszélve, hogy tőle megyünk mindketten iskolába reggel.

Reggel Apa visszaaludt az ébresztő jelzés után, így 40 perces késéssel indultunk el. A reggelinket, egy-egy sonkás-sajtos szendvicset barna kenyérben virágos szalvétába csomagolva nyomta a kezünkbe, amíg ő gyorsan a nyaka köré dobta a nyakkendőjét, amit nem volt ideje bekötni. Miközben vettem a kabátom, akkor láttam, hogy a fehér inge alatt hátul a jobb lapockája alatt van egy fehér kötés. Nagyon hamar rákapta a zakóját, így nem tudtam alaposabban megnézni. A reggeli körúti forgalomban álltunk, a rádió közlekedési híreit hallgatva, miközben az ónos eső verdeste az ablakot. A bátyám idegesen rázta a lábát az anyósülésen, és megjegyezte, hogy ha Anyánk nem üzleti útra kísérte volna el éppen a férjét Frankfurtba, most biztosan állati dühös lenne.  Apánk a nyakkendőjét kötötte épp, amiben nem szerzett kimondottan sok rutint az évek során, mivel nagyrészt a nőkre bízta ezt a precizitást és gondos odafigyelést igénylő feladatot. Mire befejezte, megindult a kocsisor, egyre nagyobb esély látszott rá, hogy mindössze 20 percet fogunk csak késni az első óránkról. Már majdnem az iskolával párhuzamos utcában jártunk, mikor megcsörrent Apa telefonja. Csak annyit hallottam hátulról, hogy a bőrgyógyászunk az, és a visszaérkezett lelet miatt sürgős. Apám azt válaszolta, hogy aznap délután be tud jönni, amire mintha helyeselt volna az orvos. Hátulról csak annyit láttam, hogy apánk lerakja a telefont, majd kiegyenesedik a vezető ülésben, és megigazítja a nyakkendőjét. A bátyám törte meg a csendet.

– Jól vagy?    Hirtelen elsápadtál. – kérdezte aggódóan.

– Persze, fiam, semmi gond. Nézzétek, meg is érkeztünk! – kiáltott fel apánk.

Az iskola utcájában voltunk, lelassított a kocsival a kapunál, megköszönte, hogy vele jöttünk a hétvégén, kitett minket, és elhajtott.  A következő 2 alkalommal, mikor meglátogattuk, nem csinálta meg a fokhagymás-alkoholos oldatot és nem itta meg este, amit furcsálltam, de nem említettem meg. Még 2 hét kellett hozzá, hogy egy kínai étteremben a válla mögött egy polymer integető macskával vacsoránál elárulja, melanomája van, és a nyirokrendszerét is ki kell műteni, kórházba megy hetekre. De sietve megnyugtatott minket, hogy a műtét után minden rendben lesz, és azonnal elkezdi inni a fokhagymás alkoholos oldatot is.

A szülinapi hétvégéje volt az utolsó nyaralásunk apánkkal. Pár nappal a temetése után elkezdtem én is inni a fokhagymás-etilalkoholos oldatot. Szeretem a Smooth Operatort hallgatni Sadétól, miközben bekeverem.