Csak egy fekete, túlnőtt gombolyag.

Pedig ember, jobbára asszony, öregedő, töpörödött.

Egy rossz zsákon vackol a szupermarket bejárata mellett, alig pár méterre a buszmegállótól.

Olyan ülő helyzetben, hogy arca egyáltalán nem látható.

Belerejti a gyászszín gyolcsának redőibe.

Gombóccá formált nyomorúság, se keze, se lába.

Csak akkor néz fel, párásodó tekintetű csoda-kék szemével, ha valami csörren a bádogbögrében, amely előtte ásítozik.

– A Jézuska áldja meg ezerszer a jóságáért – rebegi, de már hajtja is vissza a fejét.

Néhány lépésre pad, izgága ifjonc ül rajta, néha a lábát lóbázza, olykor fél szemmel lopva a persellyé személyesült edényre bámul.

Megérkezik a busz, nagyot szusszanva áll le a motor, végállomás.

Hozott magával a jármű néhány vásárolni szándékozót, egyikben-másikban megjelenik az adakozó kedv.

A gombolyag többszöris  kinyílik, majd visszacsukódik, akár egy tátika virág.

Utoljára magához veszi a pénzt tartalmazó edényt, úgy vizslatja a tartalmát.

Váratlanul felugrik a padon ücsörgő fiú, egyetlen határozott mozdulattal kikapja a mama kezéből a bögrét, és már fut is a parkoló bejáratának irányába.

Fejével követi a tolvajt, de nem mozdul, aztán begubózik.

Ha nincs előtte semmi, akkor is kitalálható, miért ücsörög az ajtó mellett, amolyan kolduspózban.

Kis idő múlva megszólítja egy mély, határozott hang.

– Asszonyom!

Felnéz, egy rendőr áll előtte, a fiú karját markolva.

– Ez az úriember itt valamit vissza akar adni magának. 

Lök egyet a sihederen.

– Ugye? – néz sokatmondóan a cingár alakra.

Az, szó nélkül leteszi a bádogbögrét a mama lábához.

– Kíván feljelentést tenni? – kérdi az egyenruhás jelentőségteljesen.

Kuporka – az áruház alkalmazottjai ragasztották rá ezt a nevet – megrázza a fejét.

– Gondoltam. Akkor ezt lezártuk. Tudja, hogy itt nem lehet koldulni? – veti oda befejezésképp elmenőben a szerv.

Inkább mondja, mint kérdezi.

A néne bólint, és ha lehet, még szaporábban szedelőzködik.

Sok megélt szégyene mellett most szeretne láthatatlanná válni.

Éppen fellépne a busz lépcsőjére, amikor valaki a vállához ér.

– Bocsánat – hall a háta mögött egy erőtlen hangot. – Azt akarom mondani…

A cingár nem fejezi be a mondatot, csak egyik lábáról a másikra áll zavarában.

Kuporka ránéz, kék szemei szinte átvilágítják.

Így maradnak egy röpke pillanatig.

– Tartsd a markod, neked biztosan nagyobb szükséged van rá! – mondja a gyereknek végül, és mielőtt az válaszolhatna, felemeli annak karját, majd egyetlen mozdulattal a kezébe önti a bögre tartalmát.

Látja, hogy a fiú szólna, de megelőzi.

– Ne, ne mondj semmit…