Máslaposság – fiatal szerzők műhelye 2. rész

Dobsa Dorina, Ilyés Krisztinka, Izer Janka és Kertész Dávid ezúttal azt járták körül, mennyire vagyunk előítéletesek a versmegosztó Facebook profilokkal, hitelesek-e a közösségi oldalak szépirodalmi tartalmai, és miért gyanítunk minden rózsaszín betűs Instagram megosztás mögött dilettantizmust – bár a poet.hu portál szemléjét olvasva kiderül, a gyanakvás nem volt alaptalan.

„Itt már mindenki Petőfi Sándor…”

Emlékszünk-e még a Mézga család ama részére, amikor Aladár eljut a Kakofónia bolygóra? Tudják, az a hely, ahol szüntelen a zenebona, a ricsaj, mindenki valamilyen hangszeren kornyikál, vagy elképesztő hamissággal énekel, miközben a föld alatt az igazi zenészek lázadásra készülnek, hogy helyreállítsák a csend és a zene harmóniáját.

Na, valahogy így éreztem magam a poet.hu-t olvasva egy héten át. Akinek van gyermeke, vagy foglalkozott már gyerekekkel, tudja jól, milyen káros, ha bármi rosszat művel az ennivaló csemete, mi ráhagyjuk, sőt, meg is dicsérjük érte. Íme, egy „irodalmi” portál, ahol ez az alapvető hozzáállás. Mindenki műkritikus, és mindenki költő. A borzalmasnál borzalmasabb rímszörnyeket „szívvel” jutalmazzák – ez ugyanis az oldal valutája, ha valaki feltölt verset, a kommentelés mellett a szív-jelre kattintva jelezheti, hogy tetszett neki a mű, dislike-jel sajnos nincs.

Egyszerűen nincs olyan, hogy szerkesztés, ne adj’ isten, korrektúra, releváns kritikáról pedig ne is álmodjon az, aki az irodalmi pokol ezen – legalább hetedik, de ha Dante látta volna, akkor úgy kilencvennel többet talál ki, és ennyivel gazdagabb lenne főművének idevágó része – bugyrába keveredik. Nehéz kimondani azt a szót, hogy dilettáns, különösképpen úgy, hogy magam is pályakezdő vagyok még… Egy irodalmi műhelymunka során így válaszoltuk meg a kérdést: a dilettáns és kezdő között az a különbség, hogy előbbi nem akar fejlődni. Sajnos ez a felhasználók nagy részéről elmondható. Alsó tagozatos szintű versek tömkelegét – a feltöltött életrajzok tanúsága szerint meglepően sok szerző civilben magyartanár (hm... hm…) – a felhasználók kommentben agyondicsérik, ettől persze mindenki boldog, a feltöltő attól, hogy lám, van, aki elfogadja művészetét, a kommentelő attól, hogy íme, ő igenis ért a költészethez, és most felfedezte a következő Petőfit.

A poet.hu-ra tökéletesen ráillik a borzalmas rapszöveg refrénje: „Itt már mindenki Petőfi Sándor.” Mindenki népnevelni akar, mindenki művész, mindenki meg nem értett zseni.

Na, de mondjunk valami szépet is. Az oldal grafikai kivitelezése egész jó, sajnos sok komolyabban vehető irodalmi/művészeti portált találunk, amely nehezebben átlátható, a dizájnja pedig borzalmas. Persze az, hogy könnyebben megtalálom, amit keresek, nem jelenti még, hogy szeretnék is itt időzni. Mentségükre szolgáljon, hogy a Klasszikusok mező elkülönül a többi tartalomtól, ez lényegesen megkönnyítette a dolgom, amikor a Szerelem, Barátság és Humor – nem nevettem! – kategóriák több napos böngészése után úgy éreztem, ki kell hipózni az agyam.

Próbálkoztam, mindent megtettem, hogy legalább egy jó verset találjak, legalább egy írást, ami miatt megéri fenntartani ezt a szellemi BDSM-klubot. Nem találtam, mérhetetlen csalódásomra azonban rengeteg ismerős névbe belefutottam, anno úgy tíz éve győzködtek, hogy töltsek fel én is ide verseket, akkor lusta voltam, most hálás vagyok érte, azóta verseket sem írok. De ami a legfájóbb, hogy ennek ellenére megtaláltam a névrokonomat. Ezúton biztosítanék mindenkit, hogy az a Kertész Dávid nem én vagyok!

Kertész Dávid

Lázadók, előre!

Az Irodalmi Lépegető profilképe mellett nem lehet figyelem nélkül elmenni. A kedvenc költőm, József Attila arcképét szerkesztették rá egy Star Wars-os birodalmi lépegetőre. Először nem tudom eldönteni, hogy viccesnek vagy ötletesnek gondoljam-e, de amint elmélyülök kicsit az elemzésében, rájövök, hogy remek megoldás. József Attila, aki a magas irodalmat képviseli, bátran menetel előre a Facebook útvesztőiben, nem törődve a sötét oldal felől rá leselkedő veszélyekkel. Itt és most az óriási tank szerencsére a jók táborát erősíti, eltapossa az Oravecz Nórák és Női Önbizalomedzők seregeit, hogy értékes irodalmi műveket tárjon a nagyközönség elé. Legalábbis bízom benne, hogy nem fogok csalódni a megosztott tartalomban.
A Bejegyzések menüpont alatt elém kerül egy tájékoztató az oldalról kérdezz-felelek formában. Megtudom, hogy az Irodalmi Lépegetőt egyetlen ember szerkeszti, valamint rögtön ezután azt is, hogy a művek megosztása olvasói kérések alapján történik. Az eddig megjelentek a Jegyzetek fül alatt találhatók, azt is meg fogom látogatni. Az oldal nem csupán verseket, hanem dráma-, novella- és regényrészleteket is ajánl a követőinek. Nemcsak ismert alkotókét, hanem saját műveink megjelentetését is kérhetjük, a szerkesztő állítása szerint mindenkié kikerül, bár az átfutási idő több hónap is lehet. A szerkesztő elég merész, hisz vállalja, hogy „alacsonyabb” színvonalú, amatőr verseket is közzétesz, és helyet ad a pályakezdő alkotóknak is. Arany János, Radnóti Miklós műve után kedves gesztusnak tartom részéről, hogy a legfiatalabbak felé is nyit. A tájékoztató bejegyezésben a következő olvasható: „A véleménynyilvánítást az olvasókra bízom, akiket itt is kérek, hogy kulturáltan fogalmazzák meg a mondandójukat, és indokolják meg a véleményüket. Aki pedig írta a verset, fogadja el a kritikákat, és tanuljon belőle.”

Irodalmi mémeknek is jut hely, valamint nyereményjátékba is bekapcsolódhatnak az olvasók. Ennyi pozitív dolog elolvasása után rávetem magam a Jegyzetekre, hogy vajon miféle műremekek kerülnek megosztásra nemcsak itt, a Facebookon, hanem az oldal Instagramján is. A teljesség igénye nélkül következzen egy kis ízelítő: Ady Endrétől számtalan vers (A föl-földobott kő, A halál rokona, Vér és arany stb.), Áprily Lajos, Faludy György, József Attila, Juhász Gyula, Kányádi Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor művei. Miután meggyőződtem róla, hogy valóban igényes oldallal van dolgom, végignézem a hírfolyamot. Az első poszt, amit meglátok, Ady Endre Biztató a szerelemhez című verse. Halvány rózsaszín vagy világoskék háttéren olvashatjuk az írásokat, egyik sem giccses vagy túlzó, nem bántja a szemet, mégis figyelemkeltő és szép. Ezt követően február 13-i megosztás látható, Tandori Dezső előtt tiszteleg a szerkesztő az Egy találkozás megbeszélése című alkotásával. Megfigyelésem alapján általában naponta frissül az oldal, néha több alkalommal is. A kezdő művészek alkotásai közül egy-két ígéretesebbet találtam csupán, a többségük feledhető. Összességében hiánypótló, igényes oldalt volt szerencsém megismerni, ajánlom minden irodalomkedvelőnek, mert ha napi egy-két versre jut csak időnk, abban biztosak lehetünk, hogy itt megtaláljuk a színvonalat.

Dobsa Dorina

„Nem, én nem látok semmiféle utat”

 (Borbély Szilárd)

Nem tudok olyan portálról, lapról, amely nem konkrét műveket, hanem szemléket, ajánlókat osztott volna meg. Nagygéci Kovács József, a Lélek és Irodalom szerkesztője ezt a hiányt igyekszik pótolni. A szemlézett írásokat rövid ismertetővel, a megjelenés eredeti helyére mutató linkkel teszi közzé.

Célja a „kortárs istenes” művek összegyűjtése, hiszen ma is rengeteg kiváló író, költő beszél művei által a hitről, Isten kereséséről.

„Csak akkor vettem észre azt az embert, amikor elhaladtam
mellette. Addig azt hittem, egy kupac föld az út mellett,
amit belepett a hó. Megmozdult.” – olvasható az oldalon Győrffy Ákostól az alábbi négy sor, ez megragad, elgondolkodtat.

A lapnak online felülete és ezzel összekapcsolt Facebook-oldala is van, én utóbbin nézelődtem.

Az oldal még nagyon új, 2019 februárjában indult, a leírás szerint hetente frissül, de a bejegyzések alapján arra következtetek, gyakrabban.

Az első link Molnár Illés Fényes gombostűk Isten körme alatt című írásához vezet, ami Visky András Nevezd csak szeretetnek című kötetéről beszél. Kicsit úgy érzem magam, mint valami detektív: hová vezetnek a nyomok?

A második Vass Norbert Meteoritok, üveggolyók című novellájához irányít, a harmadik link irodalmi eseményre hívja fel a figyelmet, Borbély Szilárd-estjére, amelyet a költő, író halálának ötödik évfordulója alkalmából szerveznek, a negyedik link interjú és így tovább. A lap széleskörű, izgalmas palettát mutat már az elején, ha ilyen marad, érdemes követni.

 Izer Janka

Irodalommal az élen

Olyan versmegosztó Facebook-oldalt akartam szemlézni, amelyet eddig még nem ismertem, egy kedves barátom ajánlotta figyelmembe az Irodalom címűt.

Az elején irtóztam rákattintani az oldalra, hiszen a címe egyáltalán nem kreativitásról árulkodott. Féltem, hogy újból olyan szerkesztéssel találkozom, amely nem ismeri a magyar helyesírást, az irodalmi ünnepek, évfordulók pontos dátumát és persze egy „átdolgozott” vers igazi költőjét.

Este tíz órakor a feladat megoldása miatt csak rászántam magam, és beléptem az oldalra. Pozitív csalódásban volt részem, épp akkor nyomtak ki a falra egy új bejegyzést, Esti Kornél Éjszaka van című műremekét, mellékelve a YouTube-os zenei feldolgozást hozzá.

Az első benyomáson fellelkesülve gyorsan görgettem is lefelé, mi szépet látok még, és azonnal meg is találtam a Akkezdet Phiai Valakinek a szerelmei című – számomra már ismert – verset. Sőt, ezt nemcsak elolvasni lehet, hanem Závada Péter előadásában is hallható.

A szörfözés alatt a kortársak mellett a régi kedvenceinkkel is találkoztam: Ady Endre, Tóth Árpád, Pilinszky János, Weöres Sándor versei mindig felvillanyoznak.

A kellemes meglepetést fokozza, hogy nemcsak klasszikus és kortárs költők versei tömörültek egybe, hanem a mindennapi történésekből is kapok ízelítőt, a nemrég elhunyt költő, Tandori Dezső halálával kapcsolatosan. 

Az eddig feltöltött posztoknál nem vettem észre, de amióta követem, hiába várom a napi frissülést, sokszor csak két-három nap után kapok új olvasnivalót, viszont aznap általában többet is. A hét során többnyire Závada Péter és Saiid jelent meg a képernyőmön.

Legjobban az fogott meg az oldal figyelése közben, hogy legtöbb vers/olvasnivaló megzenésített vagy felolvasott változatban is megtekinthető.

Nos, megkaptam mindent, aminek a hiányától féltem, úgy tűnik, érdemes lesz gyakrabban belépnem ide.

Ilyés Krisztinka