Egy angyal szalad a Ráktérítőn

Egy angyal szalad a Ráktérítőn, s kacag.
Lába nyomán ózon táncol, s vacak
űrszemetet pöcköl félre nomád kedve.
Ruhája álmokból varrógépelt csodás kelme.
Az égboltban dolgozgat, mér, szab, rámol.
Szeretettel pislog haza a kell-ott-fenn-egy-országból.
Rendszeresen kocog oda, hova a jóság-börtön húzza,
lába nyomán ózonsétány, pöttyös utca.
Kergetnivalója van, kis kezébe ránctérképet gyűrt a minta,
fülének dalol a kvazár-kakukk, az űrpacsirta.

Egy angyal szalad a Ráktérítőn; csillagszemű zarándok.
Ismertem jól, míg élt. Hiszen a keresztanyám volt.
A rák pedig menekül. Egy angyal diktál iramot.
Néha a szörnybe rúg, ilyenkor szállnak a hullócsillagok.
Ha kívánhatnék, akkor: bárcsak élne még!
Bárcsak ne a mennyből nézné az északi féltekét!
Mondd, néztél-e odafent a Jupiter szemébe?
A Nap felszínén egy másik nap elégne?
Igazgattad-e kedves szigorral az elcsavargó kisbolygókat?
Ismersz-e olyan szomjat, mit csak a Tejút olthat?
Táncoltál-e a pulzárok taktus-dallamára?
Kiültél-e kávézni egy holdi kráter-várra?
Felpróbáltad-e, mert miért ne, a Szaturnusz gyűrűjét?
Ültettél-e kint jégvirágot, fehér törpe-fát, dicsérve űr-rügyét?
Bosszankodtál-e a kozmikus poron, vagy csak dúdoltál valami szépet?
Megsimogattad-e, mint egykor sajátodat, a Kis Kutya csillagképet?

Néha úgy érzem, te csináltál az égboltból pöttyös szőnyegüzletet.
Egy lebegő nagynéni, ki meséket hímez, álmokat ültetget.
Leveses fazékban főzöd a családnak az arany Napot
és a spirálgalaxisokat, mint hajtincseidet csavargatod.

Egy angyal sétál a Ráktérítőn, felé nyújtózom, míg csak elér kezem.
Ő rendezgeti a mennyszőnyegeket, míg én írok és emlékezem.