Első ének,

illetve az egyetlen ének, amelyben a költő egy ócska történet segítségével kifigurázza az eposzokat kifigurázó szerzőket, hogy végre leszámoljon a vígeposz kezdettől fogva szánalmasan humortalan műfajával.[1]

Summa: Szába az alvilágban keres vígeposzíró társakat, akikkel hosszú utat követően elér a Parnasszushoz, tovább viszont nem engedik őket.[2]

1. Invokáció és propozíció, alias prooemium

Kalliopé, te szerencsétlen, rabszolgasorú nő!

Hány költőt láttál, aki csókot kért, de eközben

combjaidat fogdosta, vagy éppen melleiden járt

dülledt szempárral, szándékát anticipálva?

Kérdezem én: nem akadt ugyanennyi poétajelölt tán,          5

kiknek a Múzsától nyilván jól jött a segítség,

s ócska babérként díjaikat százszámra aratták?

Mondd: a siker csúcsán nem ezek baszták-e köszönni,

hogy csettintésedre az ihletnélküliségük

úgy elszállt? – – – – – – – – – [3]                                             10

Kérlek, szólj, ha nem így élted meg a dolgot esetleg.

Várj, erről jut eszembe: nem ismersz egy mai költőt?

Azt, aki ott született, valahol jó messze, Szalában,[4]

és úgy hallottam, hogy a Parnasszus fele bolygott.

Már alig emlékszem, hogy s mint is esett ez az affér,           15

állítólag hozzátok jött volna, azért, hogy

itt lakjon veletek. De hisz’ ebben csak te segíthetsz:

mért utazott ide Szába, a múltból, Múzsa, idézd fel!

Most nem kell nótázni, nyugodtan tedd le a lyrát.

2. In medias res és a kötelező alvilágjárás

Hajnali három múlt, már rég elment az utolsó                      20

metró, és sok időbe telik, mire megjön az első.

Szába a Széll Kálmán téren lent volt a peronnál

(két Kőbányaiért leeresztették a melósok),

és bőszen keresett valamit, mi a béna, halandó

szemnek nem látszik. Hosszú repedés a megálló                  25

szürke falán, s egy régi magyar hieroglifa: faszrajz

bontakozik ki belőle. A jel felfedte a titkot.

Megsimogatja a képet, ahogy még Pythia mondta.

Nem hazudott ez a vén simlis; szétcsúszik a kőlap,

nyílik a liftajtó, átlépve a mélybe alászáll                             30

bátran az íróhős. A felejtő Léthe vizénél

számlálatlan holt lélek tülekedve tolongott.

Szába nem is habozott, s nekiállt sereget toborozni.

Érzékeny füle arra figyelt, hogy hall-e görög szót,

majd a nyomon biztos szimatával, mint a vadászeb,            35

rögvest felkajtatta a hellén brancsot. Ahányan

csak voltak, legjobbjai elmúlt, hősi koroknak:

százával mind ott hemzsegtek a trójai hősök

(tudjátok, Phoinyx, Nesztor, meg a fényes Akhilleusz,

meg Diomédész is, de tovább most hadd ne soroljam).       40

Szókrátész mellettük aranyszájú Ioannészt,

az meg Szókrátészt győzködte saját igazáról,

Krőzus, Nagy Sándor, meg persze Minósz a bizánci

császárokkal tromfoltak, kinek ért birodalma

legmesszebb. „Vak Klub” feliratnál Teiresziásszal               45

egy padon ült, költők közt első, íme, Homérosz!

Mint kollégáját, úgy szólította le Szába,

s rögtön előállt tervével. Kérdezte az aggot,

hogy nem volna-e kedve a Parnasszushoz utazni.

Mért is kérdezi ezt, neki rendesen elmagyarázta:                 50

egy csapatot szervez, csak az ismert vígeposzírók

hívattatnak meg, kiknek érdemeikre tekintve

VIP-hely jár egy Mnémoszüné-lány párna-ölében.

Hát oda kell mennünk, és ott követeljük a jussunk!

Jött válasz, rapszódosz módján, pár hexameterben:             55

„Jóhoz fordultál, hiszen én volnék az a költő,

kit maga Phoibosz is úgy irigyelt, hogy az élete végét

kérte a Moiráktól, nehogy elhódítsa a Múzsák

csalfa hadát. Na, ezért vagyok itt, s beleuntam eléggé.

Szába, Prométheuszként idehoztad a Styx vize mellé                      60

azt a reménylángot, hogy láthatom újra a cserfes

Kalliopét, aki támogatott a sikert is elérve,

persze meg azt a reményt, hogy a pöcsfej Apollónt

eltakaríthatom oly szeretett és isteni nőktől,

oly gyönyörű parnasszusi lankámról. Ha nem is fog 65

jól sikerülni, veled tartok, lásd, nyújtom a jobbom!”

Most, hogy megvan a vak költő, csak a többi delikvenst

kell még Szábának valahonnét összekotorni

Árpád sarjaiból. Nem lesz gond, játszi mulatság:

tudta, elég pár ingyen fröccs, és úgy követik majd,              70

mint Mózest a zsidók. Kémlelte a bő pipafüstöt,

honnan ered. Meglátta a forrását, közelítve

egyértelmű volt, hogy sűrűsödnek a bajszok,

majd a magyar kártyát hallotta, a lap susogását,

gyorsan elérte fülét az az első „kurva anyádat!”,                  75

mely bizonyíték volt: megvannak a jó magyar írók!

Szába nem is tett mást, szétkurjantotta elánnal:

„Ingyen házmestert!”. És nem lett terve csalódás,

jöttek az írók mind, szaladó süldőmalacokként,

mint amikor hallják csábítva csörögni a málét.[5]                    80

Jött, aki kell, a Vitéz, mármint a Mihály Csokonáról,

jött az Arany János, mellette a büszke Petőfi,

és jött volna a Zrínyi, akit meggyilkolt orvul a vadkan,

ámde leintik a nagy harcost: ide vígeposzoknak

szerzőit várják, bármennyire szép viadalról                          85

dallott bármi dicsőn, ez nem vehető figyelembe.

Kész van a válogatás, felmennek a földi világba

inszurgens hadként a humor költő-katonái.

Újra a Széll Kálmán téren van Szába, de most már

bősz hada élén áll, s csak a Neckermann irodáját                 90

látja szemével a hős, ahol egy buszutat fizetett be.

Itt veszik át jegyüket, délben pont indul a busz majd.

Népliget: újabb cél, innen megy járat Athénba.

Átmetróztak hát, s rögvest felszálltak a buszra.

 

3. Eposzi hasonlat

Jó, na de hogy szálltak? Kieresztett, óvodabéli                    95

gyerkőcfalkáktól nem voltanak ők se különbek,

főleg azoktól nem, miket állatkertbe cipelnek,

s ettől meg, mint egy borjú, amely épp tejet óhajt,

úgy nekiesnek a busznak, elárasztódik a jármű

beltere padlótól plafonig gyerekek folyamával,                    100

mely forog és tombol, s csak az állatkert kapujában

kezd igazán szétfolyni, ahol sok büszke zsiráfot,

csóri jegesmedvét és egy nagy birkacsoportot

lát, Bencuska kiszól, megkérdezi hogy: „na, beengedsz?”

erre a birkai válasz: „bee!” s ebből nagy nevetés lesz.          105

Szóval pont így szálltak fel. – – – – –

4. Seregszemle és eposzi jelzők

Felszállott legelőbb a hatalmas irónia élén

(sőt, önirónia az, tudjuk, hogy a Békaegérharc

mostohatestvérként a dicső Iliászt imitálta),

vaksi poéta Homérosz, utána a szittya Vitézünk,                 110

fordítója előzőnek, fársáng fejedelme,

lába nyomában Arany, ki lapos humorú (ide jó az).

Több száz szar, torz hexameter, ez a védjegye néki,

A helység kalapácsa: felugrat a büszke Petőfi,

Végül a legfőbb fő, legjobb Devecséri-utánzó                     115

főkolonéz, jó tollal iró, vicceskedö Szába.

5. A késleltetés (megalapozása)

Indul a dízelbusz, de korán, Cacamachiaszerző,

transzilván Janusunk valahol még kujtorog éppen!

(Biztos nőnél van). Jaj, jaj mi lesz így az eposszal?!

Hogy fog e hős parnasszusi lányok ölébe ledőlni?               120

Bűnhődj, busz, ki korán indultál el Budapestről!

Bűnhődj, toll, aki későn róttad e sort a papírra!

6. Utazás és epikus tájleírás

Úton az armada célja felé, ki a pesti dugóból,

végig az M5-ösön, Röszkénél Szerbia jön már,

Belgrád, Niš, Preševó, innen Macedónia földje                   125

tart pont Gyevgyelijáig, a tenger partjai mentén

kell pár órát hajtani még, hogy Δαύλεια mellett[6]

felbukkanjon a hegy, melyet íróink szeme éhez.

Hősei terhétől szabadulhat mostan a jármű,

művünk öt költője leszáll, majd tíz euróért                           130

megtudják, hogy merre az arra. Alig gyalogolnak,

szembejön egy táblás oszlop, meg körbe kerítés:

„Parnasszus – Költőüdülő”, e kopott felirat volt

írva a pléhtáblára. Amint meglátta a nagy had,

artikulálatlan hangján ujjongani kezdett,                              135

pár méter múltán feltűnt a poéta-oázis.

Oly gyönyörű látványt ily bárgyú emberi szájjal?

Nem lehet ezt elmondani sem… de nekem sikerülhet:

volt egy hely, hol a csüggedt, megfáradt literátor

meglelhette a gyógyírját bús lelke bajának;                          140

egy költőéden, mivel ingyen volt a rozéfröccs,

amfórába keverték, s adtak vízipipát is.

Nimfák táncoltak, kéjencként nézte Apollón,

míg dedikálópultnál álltak sorba a legszebb,

legkerekebb fenekű lányok szignót követelve.                     145

Csakhogy eposzba’ vagyunk, jöjjön véres csata, ostrom!

„Jertek, másszunk át!” – nagy hévvel mondja Petőfi,

felkap a rács tetejére, de elszámolta a dolgot,

villanypásztor fut végig: megbassza az áram.

Nem jött össze, sebaj, mindegy, csak rajta, haladjunk!        150

Ostrom híján nincsen más, polgári megoldás

adja magát, a bejáratnál biztos bemehetnek!

 

7. Deus ex machina

Látván ezt Zeusz is Hermészt szólítja magához:

„Lám, vicceskedö Szába, e nagyszerü, nagybecsü férfi

itt van, elért hozzánk, hova egy költő se jutott el,                155

s mint vőfély, a legényeinek kér tőlem egyenként

nyájas, kedvre való, örökéltű Múzsa-menyasszonyt.

Tisztelet illeti meg, nincs még egy vígeposzíró

tudtommal, ki ilyen kolonéz, s nincs egy kolonéz sem

(mondd, ha te másról tudsz), aki ennyire vígeposzíró.         160

Mindezekért jóindulatom kísérje az útján!

Semmibe sem telik ez, de viszont azt nem viselem jól,

hogy követel, nem mást, mint hogy legyek én az apósa!

Hogy nyújtsam nekik át a kilenc szép drága leányom!

Istennők két lába közé áhítozik, ím, ez a csürhe,                  165

én meg nyerhetek öt fasza vőt, hát kell a fenének!

Nem vagyok én NKA, hogy oly sok pénzzel a kézben

ezt az adagnyi hülyét brahiból most csecsre vehessem!

Nézd, be akarnak jönni, bejárat nincs is egyébként.

Menj, nyiss egy portát, írd egy táblára fölé ezt:                    170

»Ügyfélszolgálat«, s valahogy hajtsd elfele őket!”

Hermész megtett mindent úgy, ahogy atyja parancsa

szólt, és várt, és várt, most már mint isteni portás.

Megpillantották, s mentek vicceskedö Szába

költő társai célegyenest, hogy hátha bejutnak.                     175

Szába megáll szemközt a kikészített kamupulttal.

Hermész megszólítja: „Mi van?”, mint egyszerü férfit.

Szába: „Talán tessék” – így válaszol erre a szóra.

„Hát tessék, de mi van?” – reflektál isteni Hermész.

„Az van, jó portás, hogy a Parnasszusra bemennénk”          180

– válasza Szábának levegőt rezgetve emígy szólt.

„Várólista van ám, nemrég bevezettük. Azért csak

írjatok egy szignót, pár száz év, sorra kerültök!”

– zárja rövidre a konfliktust Hermész e szavakkal.

 

8. A késleltetés és a történet befejezése

Jó magyar ember volt, aki nem balhézik ilyesmin,                185

meghálálva a hírt elmenne, hanem valamit lát,

vagy jobban valakit: transsylvanus Janusunk jön,

méghozzá kifelé a kapun. Megkérdezi társát

Szába: ha már az eposz derekán lemaradt, hogyan ért el

erre a helyre korább’ mint ők? Az mondja, hogy úgy, mint  190

minden eposzban lévő hős, deus ex machinával.

Nemrég engedték be, s alighogy bent van a lába,

már szólnak, hogy most zárnak. Neki semmi ilyet nem

mondtak a várólistáról, illetve csak annyit,

hogy nem véglegesen tartják fenn, és lehet attól                  195

még a közelben szállással napijegyre bejönni.

 

9. Anticipáció és befejezés (most már tényleg)

Szóval Kalliopé, hát szép volt, ennyi elég is.

Ismertetted a Szába-sztorit, de tudom, hogy a vége

az, hogy Zeusz megelégeli ezt, illetve Apollónt,

főleg azért, mert sok költő, mint éjjeli lepke                         200

villanyfény láttán, úgy jön gyalog erre a helyre,

mit kis cirkuszként fenntart, s mint egyszeri playboy

fetreng féltestvérei közt, és esküdözik, hogy

nem nyúl hozzájuk; türelemfogytán Zeusz ettől

jól megmondja Apollónnak, hogy menjen el innen,              205

máshol fetrengjen, meghagyva a vágyakozóknak

vágyuknak tárgyát, mi a Parnasszus, de ezentúl

Múzsáktól mentes, higiénikus állapotában.

Elpilledtél, úgy látom, kicsi Múzsa, megértem,

hosszú volt ez a történet. Gyere, bújj ide mellém!                210

 

[1] Minden szövegrész előtt kiemelem, hogy melyik eposzi kelléket parodizálom, ezzel is szándékosan rontva a mű humorát.

[2] A végjegyzetek által keltett ide-oda ugrálás, valamint a történet teljes összefoglalása, remélem, emelni fogja a mű élvezhetetlenségét. Egyébiránt Csokonai, Petőfi és Arany is végigjegyzetelte a maga vígeposzát, ez már afféle „vígeposzi kellék”. Én személy szerint meglennék ilyen kiszólogatás nélkül, a stíluselemek viszont makacs dolgok!

[3] Ez a Vergilius-féle „nem írom végig a sort” dolog felettébb szimpatikus, még sokat fogok élni vele.

[4] Érdekes intertextualitás, Csokonai Dorottyája is ilyen régi formában aposztrofálja Zala megyét. Leendő téma szakdolgozathoz: Földrajzi archaizmusok és funkcióik Gál János verses epikájában.

[5] A kukorica szatmáriasan málé. Nem vagyok szatmári, de Csokonai is használt debreceniként somogyi tájszavakat a Dorottyában, szóval semmi gond.

[6] Állítólagos újgörög ejtése „Dávleja”.