Ugrás a tartalomra

Jelige: MILANUSZ − Szelfi egy íróval; Szerelmes SMS; Leírhatatlan SZERETET

Szelfi egy íróval

 

Egy gondolat bántja képzetem,

milyennek  lát a világ engemet?

Külsőm közepes, vékonyka,

hajam  rövid, barna.

Szemem, mint a szén ragyog,

ha  jó híreket kapok.

Természetem csendes, nyugodt,

de, ha piszkálsz, megbánhatod!

Fejemben milliónyi gondolat,

rajzolódik  ki egy perc alatt.

Azon töprengem ki volt az a hős,

ki megalkotta a telefonos verziót?

Egy kattintás és máris kész

Mehet a SZELFIZÉS!

 

 

Szerelmes  SMS

 

Drága kicsi lányka,

Kinek megbolondít szeme ragyogása,

Mosolya édes, csábító,

Természete vad és lázadó.

De megpróbálom a lehetetlent,

bátorságom összeszedem!

Megkérlek, hogy jöjj el velem,

egy fagyira vagy randira???

 

 

Leírhatatlan SZERETET

Sokféle szeretet létezik a világon, de az igaz szeretetnek hatalma van!

Távol a város zajától, messze a ragyogó, csillogó, fényűző élettől, egy távoli kis faluban éldegélt Jancsi, Jóska papával. Nagyon szerény, szegényes körülmények között éltek a kis tanyán. Napjaikat lefoglalta az állatok gondozása. Kis viskójukat éppen csak a falak tartották össze, a tető rendszeresen beázott, az ablakok között a szél táncolt. A meleget is csak addig tudták élvezni, amíg a tüzelőjük tartott. Jóska papa nagy szeretettel nevelte kis unokáját, mivel a szülei már elköltöztek a távoli, de mégis gyönyörű Mennyországba. Jancsi oly sokszor álmodozott szülei meleg öleléséről, forró puszikról, esti mesékről. De hamar fel kellett nőnie, mivel Jóska papa már öreg volt és sokat betegeskedett, így Jancsinak kellett minden feladatot ellátni a ház körül. Mindenben  segített  amiben csak tudott. Egy nap felkereste Jóska papát a falu polgármestere, rendőri kísérettel. Figyelmeztették az öreget, ha Jancsi nem jár iskolába, árvaházba kell mennie, mivel ezek a gyötrelmes körülmények nem gyereknek valók. Jóska bácsi megígérte  mindent megtesz, hogy Jancsi iskolába járjon és jobb élete legyen.  Kiment az istállóba, halkan szipogott az öreg, majd összeszedte minden erejét és bement Jancsihoz a házba. Elmagyarázta neki, hogy iskolába kell járnia, ez a törvény, különben árvaházba viszik. Jancsi tudta jól, papának nincs pénze, hogy új ruhát és könyveket vásároljon az iskolához, ezért elhatározta, hogy dolgozni fog nagyapa tudta nélkül.  Másnap reggel minden gazdát felkeresett a faluban, hogy munkát kerítsen, de mindenki elzavarta, hisz gyenge, törékeny alkatú volt, a sok éhezéstől.

Jóska papa a padláson őrizgette elhunyt felesége holmiját, nagy becsben tartva. Az öregnek ezek a dolgok jelentették a kincseket. Gondosan becsomagolva, egy régi kopott bőröndbe őrizgette őket. Néha megnézegette, ilyenkor szárnyalt örömében pár percig,  visszaemlékezett  gyönyörű feleségére, családjára, akikkel oly boldog volt egykor. De a sors kegyetlen volt hozzá, hiszen egy év alatt elvette tőle szeretett feleségét, fiát és menyét, csak a kis Jancsi maradt neki ezen a világon. Ezért nehéz döntést kellett most meghoznia, nem akarta Jancsit árvaházba küldeni semmi áron. Összepakolta a bőröndben őrzött kincseket, a felesége után maradt karikagyűrűt, amely a szívében őrzött világot jelentette számára és elindult....

Elindult a faluba, hogy pár forintért eladja őket, amiből Jancsinak új ruhát vehet.  Minden gazdát végigjárt, de csak a gyűrűt tudta eladni. Ez még mindig kevés volt.  Napról –napra eltűntek az állatok is a ház körül, minden nap eladtak valamit, hogy összegyűljön egy kis pénz, de így sajnos az éhségtől szenvedtek.  Jóska papa tudta jól, bár nem akarta elfogadni, de Jancsinak árvaházba kell mennie, ott legalább tanítják és élelmet is kap.  Napokig gondolkozott, hogy mit is tegyen, de meg kellett hoznia egy olyan döntést, amely mindkettőjüknek nagyon fájt.

 Az öreg elment a falu egyetlen kis boltjába, összegyűjtögetett kis pénzéből bevásárolt. Hazament, szótlanul nekiállt vacsorát készíteni. Tudta, hogy ez a vacsora lesz az utolsó, melyet drága, kis unokájával utoljára együtt tölthet.  Jancsi nem is sejtette mi vár rá otthon. Barátaival játszadozott kint a közeli erdőben.  Amikor hazaért rossz előérzete támadt, érzett valami nagyon nagy szomorúságot, de nem tudta elmondani mi ez az érzés.

Amint belépett a kis konyhába a finom illatoktól teljesen elszédült, nagy boldogságot érzett, hiszen idejét sem tudta mikor látott ennyi finomságot a kicsi asztalon. De hirtelen szomorúság öntette el kis lelkét, talán sejtett valamit, hogy most ez nem ünneplés, hanem búcsúzás. Nem kérdezett semmit, csak állt szótlanul és nézte nagypapát. Az öreg sürgött−  forgott körülötte, megmosta kis kezeit, tiszta ruhát adott rá, megfésülte és leültette az asztalhoz. Gyorsan ő is összekapta magát és már tette is Jancsi elé a finom, ízletes, meleg levest. Olyan jóízűen ették, hogy még a könny is kicsordult papa szeméből. Gyorsan letörölte és már hozta is a hamuban sült pogácsát, krumplival és sült csirkével.

Úgy jóllaktak, hogy moccanni sem bírtak. Ekkor papa nagyot sóhajtozott, Jancsi ebből már tudta, hogy papa valamire készül.

− Ide figyelj fiam! −  mondta papa. Jancsi remegéssel hallgatta papát. Ez volt az utolsó vacsoránk, holnap sajnos el kell menned az árvaházba! Nem tudok neked olyan életet biztosítani, amilyet megérdemelnél. Én már öreg vagyok, dolgozni nem bírok, a betegségem bármikor elvihet a túlvilágra. Te még most kezded az életet, fiatal vagy, okos vagy! Az árvaházban kapsz meleg élelmet, tanítanak. Én ezt már nem tudom saját erőmből megadni neked!

Jancsi szipogott, szinte egy világ omlott össze benne, hiszen neki papa jelentett mindent.

Összeborultak, sírtak, megvigasztalták egymást, aztán elmosogattak és lefeküdtek aludni.

Másnap reggel Jancsi felvette a legtisztább ruháját, megmosakodott, megfésülködött és papa elé állt szótlanul, ezzel jelezte, hogy elkészült, bár a lelke ordított a fájdalomtól. Papa kézen fogta és szótlanul elindultak… A polgármester már várta őket. Utoljára szorosan átölelték egymást mielőtt Jancsit elvitték.

− Kiabálta papának: „Visszajövök  drága nagyapám, kérlek várj meg!”   A polgármester odasúgta az öregnek: „Jól döntött!”

Bár papa szíve majd meghasadt a fájdalomtól, most már senkije sincs mellette. Egyedül tengette kis napjait, sokszor éhezve, betegesen. A faluból kapott néha egy kis csomagot, amit beosztott, hogy legyen minden napra egy kevéske. Így teltek, múltak a hetek, hónapok, Jancsiról nagy ritkán hallott.

Jancsi az árvaházban szorgosan dolgozott és tanult, rendesen, illemtudóan viselkedett, hiszen tudta, csak így segíthet nagypapáján. A munkáért néha kapott pár forintot, szorgalmasan gyűjtögette. Tartogatta arra a napra, amikor hazatér. Két év múlva Jancsi kitanulta az ács mesterséget, szépen dolgozott. Elérkezett a  nap  amikor hazamehetett nagypapájához, alig várta, hogy elinduljon. Amikor a faluba ért nem ismerték meg, olyan szép szál legény lett belőle.

Rohant egészen a kis házukig, de papát nem találta. Amint belépett az ajtón a csend és félhomály fogadta.

− Papa, drága nagypapám, hol vagy? −  kérdezgette Jancsi. Megjött a Te egyetlen unokád!

Halk nyöszörgést hallott, papa volt az. Az ágyában feküdt nagyon betegen. Csak a remény és a szeretet éltette még, hogy viszontláthassa drága unokáját. Jancsi mellé ült, szólítgatta, beszélt hozzá. Papa nem válaszolt, csak mosolygott Jancsira, a szíve megtelt boldogsággal. Néztek egymásra, Jancsi simogatta papa öreg, ráncos kezeit és békésen elaludt örökre.

Jancsi szomorú volt, hogy papája itt hagyta, a szívéből egy darabka is megszakadt, úgy érezte.

Méltósággal eltemette Jóska papát.  A faluban sokan beszéltek róla, hogy milyen ügyes, erős legény lett belőle. 

Az összegyűjtögetett kis pénzéből állatokat vásárolt, és közben újítgatta a kis házat, épített mellé fészert magának.  Napközben pedig dolgozott a faluban ácsként. Rövid idő alatt sikerült szépen rendbe rakni a kis házat, szépen keresett. Elhatározta magában, hogy most már itt az ideje feleséget keresni és családot alapítani. Szerette volna továbbadni gyermekeinek a nagypápától tanult bátorságot és önzetlen szeretetet…

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.