Életközépi válság

Életközépi válság

Az éjjeli órán érkező
tolvaj szomorúságot
Én, Perszeusz, Danaé és Zeusz fia,
nehezen viselem.

Bár van feleségem, aki szeret
(nem tudom, miért),
és Argosz királya is vagyok,
ezekben az órákban úgy érzem,
itt az alkalom.

Sem bor, sem altató nem segít
elűzni ezt a sóvár, földöntúli vágyat,
csak kóválygok palotám tetőteraszán,
és magyarázom, miért ne tegyem meg.

Pedig reszketve vágyom
látni még, csak egyszer,
ki miatt e kulturált világban
ismert lett a nevem,

kinek megköszönhetem
minden szobromat a téren,
s hogy hősként üdvözöl
ifjú és vén szerte Göröghonban.

Ó, meghalok, csak hadd lássam
még egyszer az arcát,
csodás, kígyózó hajfürtjeit
annak a kurvának a régi időkből!

És meg fogom tenni, tudom, nemsokára.

Az is lehet, a sors akarja így,
mert nem adtam át, kérte bármily
szépen, fényesszavú Pallasz Athéné.

Itt őrzöm őt, egy elhagyott szobában,
minden este kezem a kilincsen pihen.
Ó, látnom kell, még ha ez a halált jelenti is,
a szarpedóni Gorgó hideg, zöld szemét!


Ithaka előtt

Azt mondod csak még egy háború és vége
csak még egyszer az idegen hegyek
a hideg éjjelek kiegyensúlyozása idegen nőkkel
csak még egyszer látni a holdat idegenben –
nem többet ennyit még egy utazás és hazatérsz

De nem lesz vége hiába is szeretnéd
és nem lesz egy utolsó út az idegenbe –
minden utazás a legutolsó barátom
tudhatnád már feleslegesen áltatod magad

Bonyolult dolgok az otthon és haza
te sem tudod mit is értesz ezen
embereket helyeket kell hogy jelentsen
nőt családot svájci frankhitelt

Te akkor érsz haza ha útnak indulsz
az úton levésnél mást nem ismersz jobban
ott az otthonod ahol idegen lehetsz
ne fogadkozz remélj hogy eljön az utolsó
az idegenség az otthonod hazád