Infúzió

Csöpp, csöpp – idilli taktusa
egy szerteszórt forradalmat idéz,
vagy több ezer elfojtott lázadást,
amelyben néhány kerékbe tört
Érosz és az a mutatványos,
a szíveket celluxszal
gúzsba kötő, majd befőttes üvegben
öreg spájz polcain tároló
pufók Cupido mártírkodik.

Csöpp, csöpp – mintha a laposüveg
szűken mérné az altruizmust,
ámbár a gazdatest tűzzel-vassal, 
már-már ünnepre hangolódva
piros és fekete napok
egyenjogúságát
a szeszfokok szócsövén át
világgá kiáltja, sőt 
időnként plajbásszal kardoskodik. 

Pólusok

(a csonka octopus gyászdala)

Megíródott már annyi jobb és bal fejláb, 
de józan közép biz egy se, 
hogy félig-meddig akár a polip,
ha házasodni készül, 
két párzás között 
karöltve tépelődünk,
kié lesz vajon a napi betevő?
Megíródott, és még csak most
kezdődik a kalózok tánca,
bármilyen sáros a fedélzet,
tépett a vitorla,
oly magasztos élmény
a koncon marakodni,
míg van még víz, só, egy szál gyufa.
Megíródott, és nap mint nap
egyre távolibb, halványabb
a fárosz, a kikötő gyertyacsonkja, 
Jónás oly leverten tekint ki
a szögesdróttal védett, véráztatta kapun,
mint akit máris gyötör a honvágy,
és retteg a kilakoltatástól.
 

A tűz nyelve 
(Rodicáról) 

Nézd vissza azt a kaszinót,
lassított lejátszásban nézd vissza 
a nyarat, a táncparkettet, 
barátod hókuszpók-tekintetét,
merthogy román a magyarral, 
mint sakkjátszmában a matt, 
mint olaj a tűzre. 

Emlékezz anyádra, elnyúlt az ágyon, 
mélyen hallgatnod kellett, 
nem azért jött le a hegyekből, 
hogy a visói Vasér helyett 
piszkosul bonyolult családnevet 
lásson csobogni, gyöngyözni 
lányka-ajkadon. 

Apáddal aztán végképp... 
Soha nem láttam, méltósággal 
fordította el a szálloda kulcsát, 
keresztrejtvény volt, megfejthetetlen, 
talán a párt meg az irányelvek 
fekete-fehér papírkockáin 
szerkesztette magát. 

Mégis, mi ketten, órák után, 
mikor a tűznek nincs nemzetisége,
oda-vissza utazgattam rajtad, 
lüktető gyermekvasút, 
ajkad nem hangsúlyt, szavakat 
keresett – akkor is 
hallgattál, de másképp.