Ugrás a tartalomra

Míg el nem nehezül

Könyvajánló Halmosi Sándor Neretva című kötetéből

A Napszálkák fénye „elévül” ezekben a versekben, apokaliptikus kiszáradás, elapadás uralja a lelki tájat, a lélek sötét éjszakáját, ahol „az erőtlenség az új erő” és „minden a magunk képére pirkad”. Ebben a beretvaéles kritikai költészetben, ahol a vendégszavak és az utalások természete feloldhatatlan ellentmondásokat teremt, a metszés és szaggatás mögött mégis felsejlik némi humor, önirónia, az a férfias tűz, mely mégiscsak fény, ha emésztő is, a műveknek nevezett, közösséget képzelő és képzeltető énkonstrukciókból való kibontakozás, azoknak átalakítása olyan lánggá, mely végül felemészti őket. („Ahol a nevemben hárman összegyűlünk, / sokan vagyunk. Sok éhes száj.”) Ez a tisztító, belső és külső tereket nyaldosó tűzfolyam a Neretva.

Sepsi Enikő

 

Halmosi Sándor

[Neretva]

ajánló a kötetből

 

SZERETIK A NÉPEK

Szeretik a népek a szép beszédet, 
a szép ruhát. A történeteket Rómáról, 
a szép bukást. A csúnyáját a szépnek.
A véres roncsokat.

NEM MONDOM

Nem azt mondom, hogy nem kérem, mert kérem.
Nem azt mondom, hogy nem várom, mert várom. 
De túl sok már a világban a harc.
És mire megjön,
Kikopik a szövetből a lélek. 

MÍG EL NEM NEHEZÜL

Kimerészkedni az almafa alá, és beleállni
a gravitációba. Vízszintes mezőket 
létrehozni és fenntartani. Számolni
a végtelennel. Lengetni a súlyokat.
Megengedni. Végigmondani minden
mondatot. Kivárni. Amikor kitágult, 
visszamerészkedni. És sírni, míg el
nem nehezül.

ALATTA

A szörnyűségnek mindig két vége van,
és egy emberi teste. Hiába kenjük ördögre,
Istenre. És hiába keverjük bele
az angyalokat. Minden, ami a létezést
karcolja, a mi ujjlenyomatunkat viseli. 
Minden nyakon gallér. 
Minden ing alatt dögcédula.

NEM A LÉTEZÉS

Nem a létezés a botrány.
És nem a mindigvéres géz,
a mocskos bársony. 
A felszabdalása. 

NERETVA

Mondanék valami szépet, hogy ne fázz annyira.
Valamit, hogy fájó térdedig dideregj. De a világ
botlatókövei, a tépett virágok és ügyetlenségem okán
inkább hallgatok. Megint. Nagymama sem beszél már
többet, és nem bújtat folyton szépen-fodros
menyasszonyi ruhába. Te a szerelmet keresed,
én már csak a nagy metaforát. Csak, hogy ne kelljen
kimondanom. Csak, hogy mindig ugyanazt mondjam.

EZT A TERET

Ezt a teret kerestem, egy ideje.
Ezt a dalmát dűlőt, itt a Pilis urbánus 
lankáin. Itt még a kutya sem harap,
éjfél előtt egy lórúgásnyival. 
Faragott kövek, macskakő, kútkáva, 
selyemfű, neszek, elhagyatottság, moha. 
Csupa érzelem. Életet szerető emberek nyoma. 
Te is itt vagy, a világban valahol. 
Inkább ott. A közelség paradoxona.

ASZÚÁG

       lettél bennem ebben a pokoli
csendben, kiszáradt csermely. De ma
már minden identitás felbomlóban, az
én, a te, a bennünk folyó egykorpatakok
megnevezhetetlenek, lélek sincs már, 
csak mint konstrukció. Hogy mondjam 
el hát, mikor hiányzol, és mikor nem, 
és hogy kislányom szemében mikor 
nőnek fel a nagyok. Elfelejted lassan
a bejárati kódot, új identitásodról
már én nem tudok. Fázik, folyik, 
apad, fáj. Gyökök maradnak csak.
Szóbokrok alatt egy arctalan táj.


Halmosi Sándor 2021. szeptember 4-én, szombaton, 13 órakor a Vigadó téren dedikálja a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent verseskötetet a 19-es pavilonnál.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.