Csodára várva

Kiskőrös népe akkor már napok óta a jelekről suttogott. Hogy pontosan miféle jelekről, azt persze nem tudhatjuk, de hogy jeleknek lenniük kellett, az bizonyos. A nagy emberek születését mindig égi jelek előlegezik meg. Kiskőrös babonára fogékony lakói pedig mindenképpen felismerték ezeket a jeleket, ha nem is tudták maradéktalanul értékükön kezelni őket, és erősen megoszlottak a vélemények az üzenetüket illetőleg.

A jeleket tehát nem tudhatjuk. Amiket leírok, találgatások. Úgy képzelem, az ablaküvegen csillag formájú jégvirág képződött… A közeli kocsmából kiszűrődő, hamiskás gajdolás tiszta terceléssé nemesült. Az áldott anya ajkáról vajúdás közben özönlő szlovák szavak sem kínkeserves jajgatásnak, sokkal inkább háládatos szent imának tetszhettek a szem- és fültanuk előtt.

Volt, aki világvégét várt, volt, aki újjászületést, gazdagságot, jó szerencsét. De abban mindenki egyetértett, hogy a csodának feltétlenül szilveszter éjjelén, vagy legfeljebb újév hajnalán kell bekövetkeznie. 1822. utolsó napján mindenki kíváncsian fürkészte az eget. Midőn a csoda egyre váratott magára, az emberek is mind türelmetlenebbek lettek az égiek szándékát illetően. A kocsmában futólag össze is verekedtek az egybegyűltek, midőn Kondás Miska kifejtette, ő a csoda beteljesülését abban látná, ha Franci, a kocsmáros vizezetlen bort szolgálna fel.

A Petrovics-házban ekkor már végső stádiumba értek az események. Késő éjjel volt, közelgett az éjfél, s a kis Sándor mind türelmetlenebbül jelezte, ki akar törni több havi rabságából. Már akkor sem tűrhetett semmilyen béklyót, semmilyen fogságot. A boldog atya idegesen rótta a követ a szülőszoba ajtaja előtt, hová a bába a belépést számára szigorúan megtiltotta. Várta, persze, hogy várta a jövevényt, de valljuk meg, legalább ennyire foglalkoztatta az eljövendő csoda gondolata. Ki-kilépett a csillagboltos ég alá, és azon tűnődött, vajon milyen káprázatban lesz majdan részük. Időnként kiszűrődött az asszony jajszava, de ügyet sem vetett rá. Egy ilyen csodatevő napon nem félt, hogy bármi probléma adódhat a szüléssel. Tán maga az Úristen is megjelenik tüzes szekerén, balján Jézus, jobbján Illés próféta. Vagy Szűz Mária? Nehéz eldönteni…

Az órák peregtek, de nem változott semmi. Odabent jajgatás, odakint az újévi vigalom lármája, s az égen rendíthetetlen nyugalommal ragyogtak a csillagok. Az apa, mi tagadás, csalódott volt. Pedig épp csak tegnap esett, hogy egyetlen suhintással négyfelé szelt egy süldőt, márpedig ez nagy szerencsét jelent… De hol várat magára az áhított esemény, amely talán megváltoztatja az egész emberiség sorsának alakulását? A megszokott hangok közé hirtelen új dallam vegyült: áldott, dacos gyermeksírás. A következő pillanatban a bába feje jelent meg az ajtóban, és kiszólt a gazdának:

– Begyöhet. Fiú lett.

Az apa még egy utolsó, tűnődő pillantást vetett az égboltra. A bába nagyot köpött a küszöbre, és hozzátette:

– El kéne vinni a templomba. Elég csenevész, nemigen éri meg a holnapot… Csoda, ha a keresztelőig kibírja…

Szép kis csoda, gondolta Petrovics. Aztán nagyot sóhajtott.

– Menjünk, essünk túl rajta. Itt már úgysem történik semmi.

*

Részlet a szerző készülő Petőfi-regényéből.