A Kutyakaparóban meglehetősen nagy volt a nyüzsgés ebben az időszakban. Vásár volt, sok ember haladt a debreceni országúton, és jobb híján ide tértek be inni. Megfordult itt mindenféle náció, korra és nemre való tekintet nélkül.
Így hát senkinek nem tűnt fel a fiatalember érkezése, aki arcán különös, izgalmat és várakozást tükröző mosollyal lépett be. Aztán megtorpant, úgy nézett körül, mint aki keres valakit, pontosabban mintha várna valamire.

Kiskőrös népe akkor már napok óta a jelekről suttogott. Hogy pontosan miféle jelekről, azt persze nem tudhatjuk, de hogy jeleknek lenniük kellett, az bizonyos. A nagy emberek születését mindig égi jelek előlegezik meg. Kiskőrös babonára fogékony lakói pedig mindenképpen felismerték ezeket a jeleket, ha nem is tudták maradéktalanul értékükön kezelni őket, és erősen megoszlottak a vélemények az üzenetüket illetőleg.

Az Irodalmi Jelen „A humor: mosoly könnyek között” című humoreszkpályázatának pályaművei közül Kövesdi Miklós megosztott harmadik helyezést nyert írását közöljük.