Egy különös szerelem története

Nagyjából két évvel megrendítő betegségregénye, a Luther kutyái után jelent meg Szilasi László legújabb kötete, a Kései házasság, egy különös szerelem története. A regény első fejezete az árpádharangosi uszodában játszódik, 2019 nyarán. A 74 éves Vajda Ilma – miközben rendületlenül tempózik faltól-falig – visszatekint életére. „Tanított. Kerékpározott. Volt egy gyors gyaloglása is, izlandi botokkal, szinte már futás. Az úszást pedig télen-nyáron arra használta, hogy a víz felszíne alatti suhanás másodperceiben szaggatottan és szigorúan végiggondolja az életét.” A prológusszerű jelenetet követően évtizedeket ugrunk vissza az időben, egészen 1964-ig, ekkor kezdődik ugyanis a főszereplők rendhagyó kapcsolata. Akárcsak a mozaikos szerkesztésű Luther kutyái, Szilasi új regénye is elbeszéléstöredékekből áll össze: a kötet egy-egy évet felölelő, néhány oldalas fejezetei további, hosszabb-rövidebb bekezdésnyi szövegegységekre bomlanak. Az elbeszélés struktúrája – követve az úszás dinamikáját – tükrözi Ilma emlékezésének módszerét, töredezettségével ugyanakkor mintha a bemutatott emberi kapcsolat legfontosabb jellemzőjére, az állandóság hiányára is utalna.

Ilma egyetemistaként ismerkedik meg a nála nyolc évvel idősebb Gavenda Péterrel, becenevén Gerendával, a magasugrás országos csúcstartójával. Mivel a kissé önhitt férfi monológjai nem érik el a kívánt célt, az első randevú kis híján érdektelenségbe torkollik, Ilma ennek ellenére rádöbben, hogy a találkozás végérvényesen meg fogja pecsételni életét.  „De aztán láttam, nem dicsőség kérdése, láttam előre, szükségszerűen, hogy mégiscsak meg fog majd jelenni a nyomorult Ephialtész, és a magas, pajzsos perzsák jönnek, megállnak, és végül kőkemény vigyázzmenetben, mégiscsak átvonulnak rajtam.” Ettől kezdve elszántan ragaszkodik Gerendához, nem törődve azzal, hogy a férfi többé-kevésbé figyelmen kívül hagyja elképzeléseit (kétszer is megházasodik, gyermekei születnek stb.), miközben szerelmi kapcsolatukat eltérő intenzitással ugyan, de folyamatosan fenntartják. „Gavenda Péter. Biztos volt benne, hogy még mindig nagyon szereti. Sokaknak az volt a véleményük, hogy a szerelemben, a szerelem maradandóságában bízni ostobaság. Gyenge alap. Elmúlik. Másfél év, két év, és elmúlik a rajongás, elmúlik a testi szerelem. Ilma nem hitt ebben. Úgy gondolta, hogy ez a magyarázat csak a gyenge, kicsiny lelkű emberek önvigasztalása. [...] Ilma hitt abban, hogy a szerelem a halálig és azon túl is fenntartható.”

A múlt eseményeinek rekonstruálása két élesen eltérő elbeszélői szólam egymást kiegészítő jelenlétével zajlik le: Ilma egyes szám első személyű, szubjektív bejegyzéseit (dőlt betűs bekezdések) egy külső, egyes szám harmadik személyű narrátor objektív reflexiói ölelik körül. A perspektíva megkettőzésének (megsokszorozásának) jelentősége a történet szintjén is megjelenik, mikor Ilma egy másik nő látószögén keresztül próbál közelebb kerülni Gerendához, aki ügyes-bajos dolgai miatt egyre kevesebb időt szán rá. „Ilmának olyan ember kellett, aki éppen annyira és éppen úgy vonzódik hozzá, mint ő maga. Kellett volna neki egy tükörkép, egy vetélytárs, egy konkurens. Kihallgatta volna őt, mert ismeri a férfit, jártas benne, ért hozzá. [...] Fontoskodó locsogás a távollevőről. Az objektív természet kettős megerősítése. Azonos körülmények, kettős tekintet. A tárgy bizonyított. Be van bizonyítva a léte, az ereje.”

Az elbeszélés Gerenda esetében elsősorban a külső események megjelenítésére szorítkozik, a férfi belső világa jóformán ismeretlen marad előttünk. Bepillantást nyerhetünk csaknem rögeszmés terveibe, nyomon követhetjük figyelemre méltó pályájának újabb és újabb állomásait, miközben érzéseiről, életbevágó döntéseinek indítékairól vajmi keveset tudunk meg. Bár nézőpontja olykor megjelenik Ilma egyes szám első személyű kommentárjaiban, s ezek a részletek többségében intim mozzanatokat idéznek fel, mindez a nő szűrőjén keresztül tárul elénk. Annak ellenére, hogy fokozódó ragaszkodása Ilmához nyilvánvalóvá válik a történet folyamán (előtte olykor-olykor még az őszinte kitárulkozásra is képes), a teljes elköteleződés kétségkívül komoly akadályt jelent neki, erre a pontra hatalmas kitérők megtétele után, élete végén jut el.

Ilma alakja ezzel szemben szinte kizárólag a kapcsolat tükrében alakul ki, önként vállalt, áldozatkész magatartása elsősorban a Gerenda formálta viszonyrendszerben válik értelmezhetővé. Hiába tűnik úgy az elbeszélés elején, hogy kiléphet alárendelt pozíciójából a körülmények együttállásának köszönhetően, nagyra törő álmai egyik pillanatról a másikra dugába dőlnek. „Aztán minden másképpen alakult. Ilma megírta a szakdolgozatát, kitűnően államvizsgázott, de amikor komolyan elhívták az intézetbe – munka, szerződés, fizetés, státusz –, azt kellett mondania, hogy nem. Az apja meghalt, a testvérei lassan mind elköltöztek a Diófa utcai házból, az anyja egyedül maradt volna. Vigyázzon rá Ilma, ez lett a családi akarat. [...] Hazaballagott az anyjához, és megkezdte a felvigyázást.” Évei ettől fogva – leszámítva egy-egy kivételes, elszigetelt eseményt – a bizonytalan kapcsolat árnyékában telnek, miközben dacos állhatatossága már-már emberfeletti mértékűvé duzzad. „De én tudtam, [...] hogy Odüsszeusz felesége, a hűséges Pénelopé én vagyok. Az okos lelkű, a jó eszű, a szilárd szívű. Húsz éven át várom az uramat. Szövöm a halotti leplet. Mindig lebontom. Telnek és múlnak az évek. Megöregszünk, elváltozunk. De, amikor az uram hazatér, mindketten visszafiatalodunk. Erősek leszünk újra.”

Ilma és Gerenda évtizedekig tartó viszonya mögött újra és újra felsejlenek a történelem meghatározó pillanatai (Neil Armstrong Holdra szállása, a csernobili atomkatasztrófa, II. János Pál pápa halála stb.), és bár ezek legtöbbje valójában nem befolyásolja kapcsolatukat, elbeszélésbeli szerepük mégsem elhanyagolható, mert igazodási pontként, esetenként pedig az (ön)értelmezés eszközeként is szolgálnak. „A csapból is a falklandi háború hírei szóltak, angolok az argentinok ellen, beárnyékoltak mindent. Az ő kapcsolatuk is befelhősödött, hiába beszélt a férfihoz, az alig figyelt, szűkszavúan vagy egyáltalán nem válaszolt a hozzá intézett szavakra. Nem akarták, de odalett a kapcsolatuk. Átmenetileg odalett.” A regény fókuszában mindvégig a szerelem áll, melynek ambivalenciáját Szilasi remek érzékkel jeleníti meg, fenntartva ezzel a történetben megjelenő archetipikus szerepek értékelésének különféle változatait. Az elbeszélés lecsupaszított, mindennemű érzelgősségtől mentes alaptónusa megvilágítja a főszereplők kiszolgáltatottságát, esendő voltát, kapcsolatuk mégsem tűnik kilátástalannak. A szerző címválasztása, mely részint előrevetíti a regény utolsó fejezeteinek keserédes eseményeit, megkérdőjelezi a befejezés fontosságát, s a regényben lezajló folyamat egészére irányítja a figyelmet. Ebből a távlatból a kötet mottója, Rilke (Kosztolányi tolmácsolta)  gyönyörű sora – „Mert sose fogtalak, szilárdul tartalak” – is új értelmet nyer.

Szilasi László: Kései házasság. Magvető, Budapest, 2020.