Szergej Lebegyev, a kortárs orosz irodalom egyik reménysége harmadik kötetében – szembeszállva a kollektív felejtéssel – számot vet a sztálini múlt örökségével, sötét képet festve a Szovjetunió felbomlását követő évekről, sőt áttételesen a jelenről is. Ennélfogva nem meglepő, hogy az Augusztus gyermekei először Németországban jelent meg, s csak ezt követően Moszkvában, érzékeny témája miatt ugyanis nem kapkodtak érte az orosz kiadók.

Az Egy orosz utazó levelei teljes magyar fordítása 2016-ban látott napvilágot a Ráció Kiadó gondozásában, Nyikolaj Mihajlovics Karamzin (1766–1826) neve mégis minden kétséget kizáróan ismeretlen a magyar olvasók többsége előtt. Az orosz szentimentalizmus reprezentatív alakjának hatástörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor az érzékenység irodalma napjaink befogadóját nem feltétlenül vonzza.

Akárcsak a mozaikos szerkesztésű Luther kutyái, Szilasi új regénye is elbeszéléstöredékekből áll össze: a kötet egy-egy évet felölelő, néhány oldalas fejezetei további, hosszabb-rövidebb bekezdésnyi szövegegységekre bomlanak. Az elbeszélés struktúrája – követve az úszás dinamikáját – tükrözi Ilma emlékezésének módszerét, töredezettségével ugyanakkor mintha a bemutatott emberi kapcsolat legfontosabb jellemzőjére, az állandóság hiányára is utalna.

A Lányok és asszonyok aranykönyve a századfordulón élő nők életszakai mentén épül fel, kronologikus rendet követve a leányságtól egészen az időskorig. A könyv főfejezetei közül egyedül a negyedik (Test és lélek) lóg ki ebből a sorból, mely a pszichés problémák, illetve korabeli kezelésük általánosabb témáját járja körül, bemutatva többek között az ez idő tájt rendkívül népszerű fürdőhelyek, valamint a szanatóriumok és elmegyógyintézetek világát.