A Vázlat valami máshoz izgalmas értelmezési lehetőségeket vet fel a női léttel kapcsolatban. A négy novella négy nő életét mutatja be a Covid idején, a mindennapok apró-cseprő gondjai mellett grandiózusabb dilemmákat is körüljár.

A 2020-as év sikerkönyve, a Balaton után itt van Kiss Noémi újabb novellás kötete, a Karácsony a Dunán. Az írónőt idézve: „A Balaton és a karácsony talán utólagosan jó írói szimbólum, mindkettő szünidő, szünet, kikapcsolás, kilépés.”1 Tehát ismét egy vízhez és ismét egy a hétköznapok ritmusát megbontó ünnepi, nyugalmi időszakhoz kapcsolódó könyv.

Fehér Béla, akit legtöbben a 2015-ben megfilmesített, nagy sikerű Kossuthkifli szerzőjeként ismernek, új, szatirikus történelmi parabolájával a középkorba kalauzolja el olvasóit.

A Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett kerettörténete 1290-ben játszódik, IV. Kun László meggyilkolásának és III. András trónra lépésének esztendejében. Ekkor jegyzi le a Kozma -kvintett tündöklésének és bukásának rövidke történetét (1274–1276) a zenekar egyetlen életben maradt tagja, Cuppán, a pék.

A halált sosem érezzük magunkénak, mindig csak más halhat meg, ezzel a gondolattal nyugtatjuk magunkat lefekvés előtt, ennek a gondolatnak örülünk reggel, amikor felkelünk, hisz bebizonyosodott, hogy így van. A halál pusztán egy gondolat, távoli kép, amit nem hagyunk kirajzolódni, nem akarunk tudomást venni róla, nem törődünk vele, és úgy élünk mindennap, mintha halhatatlanok lennénk.

Egy alföldi kisvárosban valami rendkívüli történik: a fák idejekorán lehullajtják a leveleiket. Krusovszky Dénes új regénye pedig ennek a természetellenes folyamatnak jár utána.

A tengerihántás az őszi esték foglalatossága volt, amikor az emberek körülülték a tüzet, és beszélgettek. Milbacher Róbert könyvének címe amellett, hogy Arany János balladájára utaló, szép adoniszi sor, rendkívül beszédes. A kukoricamorzsolás ugyanis meglehetősen monoton és tenyérfájdító tevékenység, azonban, ha a rokonok, szomszédok együtt tevékenykedtek, és közben egy jó mesélőtől meghallgathatták a vidék legendáit, észre sem vették, hogy dolgoztak. Az előszóból kiderül, a szerző szándéka szórakoztatóan átadni a közoktatás kánonjához tartozó ismereteket.

Bodor Ádám bár szellemi és politikai értelemben is világéletében autonóm, öntörvényű ember volt, mégis azon, napjainkban egyre ritkább konszenzusos személyiségek közé tartozik, akik inkább összekötnek, mintsem elválasztanak szekértáborokat. Ízig-vérig európai ember, aki nemcsak beszél, de életével, írásaival példázza is a szabadság, a tolerancia, az elesettekkel való együttérzés fontosságát. Ahogy Bori Erzsébet megjegyzi a bevezetőben már említett interjújában: „Balla Zsófia… sajnos nagyrészt elette a kenyerét minden további interjúkészítőnek”, mégis Az értelmezés útvesztői számos új adalékkal járul hozzá az életmű és az író megértéséhez.

A kötet negyvenöt novellát tartalmaz, megkönnyítené a befogadást, ha (például a verseskötetekben megszokott) ciklusokba tagolva olvashatnánk a műveket. Szabó T. Anna erőssége az atmoszférateremtés, a kontemplatív leírásmód a legtöbb szövegben megjelenik, ezenfelül olyan novellákat is találunk, melyeket elejétől a végéig ez a szemlélődő hangnem jellemez.

Irene Solá mágikus realista prózája költőien szép, szemet-lelket gyönyörködtető, ugyanakkor vad és durva, néhol naturalisztikusan kegyetlen. E két pólust a regényben leginkább a férfiak: Doménec, illetve Hilari és Jaume figurái testesítik meg. Mert a hegyek világa egyszerre teszi az embert fogékonnyá a természet szépségére, ugyanakkor az életben maradásért rákényszerül a természet nyers erejével való örökös küzdelemre.

Schein Gábor új kötete bizonyíték arra, hogy fel lehet támasztani egy már elfeledett, elavultnak vélt műfajt, amely éppoly őskövületté vált napjainkra, akár a rinocérosz. A több szálon futó cselekményű, rövid anekdotákból, népdal-, ima- és versátiratokból, filozófiai eszmefuttatásokból, politikai beszédekből, hivatalos szövegekből összeszőtt, mozaikos szerkesztésű mű groteszk hangvételével leginkább Örkény egyperces novelláit idézi.

Kiss Noémi novelláskötetének címe, a Balaton, erős hívószó. A magyar tengernek is becézett tó közös nemzeti mítoszunk része. Mindenkinek eszébe jut róla valami emlék: nyaralások szülőkkel, szerencsésebbnek nagyszülőknél, bulik a haverokkal, és persze a strandok az elmaradhatatlan lángossal, palacsintával, sült hekkel, meleg sörrel és kólával, kakasos nyalókával meg gépi fagyival.

A korábbról költőként és meseíróként ismert Tamás Zsuzsa első felnőtteknek szóló regénye, a Tövismozaik kilépteti a mindenkori olvasót komfortzónájából: az én-elbeszélő halott édesanyjához intézi nagymonológját bő 150 oldalon keresztül. Ennek a kíméletlen szembenézésnek úgy válunk részeseivé, hogy végül csupán a remény apró szikrája marad, és az örök kérdés: hogyan viszonyuljunk az élethez, melynek része a halál is?

Erdős Virág legújabb kötete két művészeti ág, a szépirodalom és a fotográfia találkozása, mint korábban a világító testek – 100 kis budapest (2016), melyben a hajléktalanok életét mutatta be saját versei és fotói által. A Hősöm témája a felszámolás alatt álló szegregátum, a drogelosztó helyként ismert kőbányai gettó, a Hős utca.

Akárcsak a mozaikos szerkesztésű Luther kutyái, Szilasi új regénye is elbeszéléstöredékekből áll össze: a kötet egy-egy évet felölelő, néhány oldalas fejezetei további, hosszabb-rövidebb bekezdésnyi szövegegységekre bomlanak. Az elbeszélés struktúrája – követve az úszás dinamikáját – tükrözi Ilma emlékezésének módszerét, töredezettségével ugyanakkor mintha a bemutatott emberi kapcsolat legfontosabb jellemzőjére, az állandóság hiányára is utalna.

Harag Anita könyve – noha megelőzte a pandémiás időszakot – hangulatában abszolút illik a kor emberéhez, aki agyonhajszolt, valami miatt biztosan szorong, magába fordul, és rendkívül komplex belső világából aligha tekint ki, így küzdve meg vagy hajolva el a problémák elől.

Schein Gábor Megleszünk itt című regénye egy valaha gyermek-elmegyógyintézetként működő, rémisztő szépségű épületben éri el tetőpontját. Hol máshol dőlhetne el, miként végződik egy infantilis férfi őrület felé vezető útja? Az a szép, hogy végül el sem dől. Vagy ha mégis, akkor egyedül bennünk, olvasókban.

Ebben a regényben a pompás szívvirágok a fekáliából születnek, a lepkék pedig emberi szenvedésből. De kétségkívül ezek a meghökkentő, szürreális elemek tartják fenn az érdeklődést. A hatalom és a félelem poétikája lételméleti kérdésekkel és metafizikai töprengésekkel kapcsolódik össze.

A kötet olvasása közben olyan befogadói pozíciót érdemes felvennünk, melynek révén nyitottak lehetünk arra, hogy egymás mellett értelmezzük a különböző művészeti ágak – irodalom, zene, képzőművészet – ötvenen túli árnyalatát. A felvezető zenei idézetek igyekeznek egy képzeletbeli utazást tenni a jazz világába, s ez az odüsszeuszi bolyongást szimbolizálhatja, míg a festmények kifelé vezetnek a szövegből, elidegenítő funkciójuk van.

A valós és fiktív helyszíneken játszódó történetek egy pontban találkoznak: mindegyikben benne rejlik az elképzelhetőség potenciálja, hogy ez akár meg is történhetett volna valahol, valamikor. A kibontott témák a halál és a szerelem körül forognak, ami még banális is lehetne, ha lepusztult környékekkel és kilátástalan emberi sorsokkal nem szélesednék a spektrum. – Rimóczi László írása Bodor Ádám Sehol című kötetéről.

„Szürkeség, szenvedés, és az a bizonyos bartóki hetedik ajtó, amely ha kinyílik, akkor jön az igazi haddelhadd, vagyis a visszafordíthatatlan, megjavíthatatlan nyomorúság.” – Gáspár Ferenc kritikája Tóth Krisztina novelláskötetéről.