Jelige: Nevető kutya – Biznisz-mese

A cégnél reggel elveszett az A betű.

Amikor a portás haptákban állt a főnök előtt a hajnali bejövetelnél, rémülten jelentette, hogy kimenni nem látott senkit egy A betűvel karöltve, de a betűt sem látta önmagában kisétálni. A főnök kiakasztva vaskos ujját hatalmas mellényéből megfenyegette a portást, hogy ha a nap folyamán még valami eltűnik, akkor akár nyolc csecsszopó gyermeke is lehet, de fel is út, le is út.

Mancika, a titkárnők gyöngye már javában főzte a kávét és buzgón hegyezte a ceruzát, amikor a főnök belépett az előszobába, és dühösen rámordult az egykori házinyúlra, hogy egy nagy csöbörrel kér, aztán magára csapta az ajtót. Mancika reszkető kézzel és kocogó csészékkel vitte be a fekete löttyöt, benne a cukorral, nem fölrázva, keverve.

Kisvártatva betántorgott Zoli, a személyi titkár, az egyetlen és megismételhetetlen érdemi ügyintéző, aki a leépítések után megmaradt, és akinek még némi fogalma lehetett a helyi feladatok természetéről. Álmosan leült az asztalához, de nem jutott ideje a reggeli utazás kipihenésére, mert a főnök már csörgette is a telefont, mint a bébi a csörgőjét, amikor éhes, hasa fáj, szóval, ha nem foglalkozik vele senki.

Zoli összeszedte magát és beállt a szokott helyére, a szőnyeg szélére, mert látta, hogy a felhők szomorú tömege homályosítja el a fensőbbség ábrázatát.

Az eligazítás szokás szerint letolással kezdődött. A főnök a tó tükrén haldokló hattyúként verdesett, mert kimaradt egy vessző a hihetetlenül fontos köszönőlevélből, továbbá máshová került egy gondolatjel és horribile dictu, hogy az egek nem szakadnak kénköves izzással az ostoba földre, a mondat végéről eltűnt a pont.

Zoli egyébként a dolog érdemére próbált koncentrálni, de a főnök hisztérikusan üvöltötte, mint a sakál a rajzfilmben, hogy hülyékkel, debilekkel, alkalmatlanokkal van körül véve. Aztán hirtelen benne szakadt a szó, a szeme kimeredt és egész teste megmerevedett, mert a levelet tovább olvasta, majd olyat üvöltött, hogy a szomszéd lakóházakban a gyerekek megálltak egy pillanatra a növésben. Ekkor vette ugyanis észre, hogy eme dokumentumból is hiányzik az A betű.

Ellopták azt az átkozottat. Eggyel kevesebb lett a betű az ábécében, és ha így folytatjuk, a cég tönkre fog menni, mert holnap majd a B betűt nyúlja le valaki és akkor megBénul a termelés, a világ forgása megzakkan, a madarak lehullanak a fákról és fertelmes dadogásba fullad civilizációnk szorgosan felépített piramisa (Megjegyzés: képzavar tőlem). Ha nem leszünk résen, akkor a C betűvel is történhet valami és az idő a Chaosba hull, mert még az ABC-t sem tudjuk majd nevén nevezni.

Zoli csak pislogott, remegett, mint a miskolci kocsonya és arra gondolt, hogy állást kellene változtatnia, mert nem bírja ezt a szörnyű feszültséget.

A főnök persze azonnal belső vizsgálatot rendelt el. Zolitól igazoló jelentést kért, hogy fedezze magát a tulajdonos előtt, mert egyetlen dolog bizonyos: a vezető hibája az A-betű titokzatos eltűnése nem lehet.

A vizsgálatba természetesen bevonta az illetékeseket, a szakszervezetet, a nőegyletet, a másképp gondolkodók és viselkedők testületeit, hogy a legszélesebb társadalmi összefogást tudja a cégen belül demonstrálni az A betű tartózkodási helyének megállapításához. Sőt régi jó ügyvéd barátján keresztül a hatóságok felé is megtette a szükséges lépéseket, így országos körözést rendeltek el az ismeretlen tettes és az A-betű felderítésére.

A cég működése viszont tovább akadozott. Mindenki az A betűt kereste és nem ért rá az ügyeket intézni. Nem beszélve arról, hogy mivel minden hétfőn kirúgtak valakit, hogy csökkentsék a pénzügyi terheket, ezért a megmaradók fő jelleggel a székükbe kapaszkodtak, nehogy valaki belépjen az ajtón és magával vigye.

Időnként ugyanis bútorszállítók flangáltak fel és alá a folyosón, és akinek a szobájában nem tartózkodott senki, onnan elvitték a berendezést, hogy más költözhessen a helyére. Mire a szerencsétlen muki visszajött a vécéről, már egy új felvételis ült a szobájában minimálbéren tengődve és lelkesen kereste az A betűt.

A vizsgálat heteken keresztül, szorgosan zajlott, de sajnálatos, hogy végül nem vezetett eredményre, így a személyi konzekvenciákat le kell vonni, tehát azonnali hatállyal kirúgták a portást, mert nem tartotta nyitva a szemét.

A főnök a cég működésének további racionalizálását rendelte el, ezért aki nem mert elmozdulni a székéről, miközben szörnyű bélcsavarodással küszködött, azt székestül rakták teherautóra és ifjú ösztöndíjasokkal helyettesítették, akiknek jobb volt a prosztatájuk. Kiszervezték, szerződésbe adták, digitalizálták a munkaköröket és mindent megtettek, hogy élő ember ne maradjon a cégnél.

Zoli, a főnök kedvence persze mindig megmaradt, akit reggeli torna keretében a szőnyeg szélén minden reggel háromszor fenékbe lehetett rúgni és még alázatosan meg is köszönte. Hiszen kinek a fejét ütötte volna a nagy ember, majd pihenésképpen kinek a lelkében vájkálhatott volna, továbbá kinek szörnyülködhetett volna, ha egy újabb vessző kimarad a fontos szövegekből?

Az A betű viszont a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem került elő. Már a helyi lap is írt róla. Mivel politikai uborkaszezon uralkodott, a média fölkapta a hírt és a nyilvánosság nevében vért követelt.

Az ügy túlnőtt a cégen. A nagy zaj sajnos elűzi a partnereket, a jó kis megállapodásokat, felzavarja az amúgyis zavaros vizeket. Mivel az épkézláb bizniszmen a csöndes üzletet, a halk félhomályt szereti és nem a nyilvános hírverést, ezért vezéráldozatra volt szükség.

A főnök hiába rugdosta menetrendszerűen Zolit, hiába áldozta fel a félelemtől elhülyült munkatársait, hiába racionalizálta a racionalizálást is, édeskevés volt mindez a csönd visszaállításához.

A nagy embernek mennie kellett. Csendben és gyorsan, hiszen már a kutya sem ismerte, mivel mindenkit kirúgott, akivel valaha a cég folyosóján találkozott. Egzisztenciájának temetése ennek következtében szűk családi körben zajlott, azaz Mancika és Zoli kísérte utolsó útjára.

A főnök kesergett, hogy őt mennyire nem becsülték az emberek, pedig csak a javukat akarta. Egy öröme azért maradt, mondta borgőzös hangulatban elérzékenyülve, hogy Zoli mindvégig mellette állt. Köszöni, hogy legalább ők ketten Macikával, részt vesznek a búcsúztatóján, mert mások még az életet sem érdemlik meg.

Zoli átnyújtotta kis közösségük ajándékát, amely gyönyörűen be volt csomagolva és selyemzsinórral is átkötötték. A főnök szemében könny csillogott, miközben kibontotta a csomagot.

A díszdobozban, celofánba csomagolva ott lapult az elveszett A betű.