„...átrohantunk a közös életünkön”

Légrádi Gergely új kötetének története abszolút mai: marketing-iroda, zaklatott főnök (Miklós), akinek élete percre be van osztva, családjára alig jut ideje. Felesége és két gyereke van, mindent megad nekik, de saját magából keveset. A gépezetnek pörögnie kell az összeomlásig, ami be is következik az Alzheimer-kór képében. Miklós ezt is feladatnak tekinti, amit meg kell oldania, mint eddig mindent, és el is hiszi, hogy sikerül majd. Orvos, kórház, elbutulás, halál – valójában ezek várnak rá. Felesége közben belefárad a reménytelenségbe, és azt kívánja, hogy inkább legyen már vége. Két iskolás gyerekük persze nem érti az egészet, csak azt látják, hogy apjuk nem a régi, erős, temperamentumos, biztonságot adó férfi. A történet hangulata életünk robotoló levegőtlenségét árasztja: rohanás kifulladásig.

A kötet négy fejezetre, de tulajdonképpen két nagy részre tagolódik: az első Miklós fokozatos leépülése, a másik a feleség, Eszter férje halála utáni gyötrődése és útkeresése a megnyugvásig és elengedésig, vagy inkább csak a beletörődésig. A cím is sugallja a veszteséget, a hiányt. A történet két szálon fut a két főszereplővel, akikről a narrátor mesél. Az eseményeket évszakokhoz és három döntő évszámhoz kapcsolja, váltogatva az idősíkokat, naplórészleteket, emlékfoszlányokat, elmélkedéseket, dialógusokat beiktatva. Pörög a történet, az elején gyors egymásutánban zajlanak az események, majd Miklós halálával minden fokozatosan lelassul, és a lendületesen gördülő, pattogó mondatok után a vége felé szinte vontatottá és merengővé válik a narráció, ahogy Eszter élete is átalakul. Miklós betegségének taglalásától és kórházi vegetálásának elemzésétől eltekintek, inkább Eszterre szeretnék fókuszálni, hiszen mindig annak nehezebb, aki itt marad.

A két főhős karaktere sokunknak ismerős lehet: a problémamegoldó férfi, aki céljait elérte az egyetem befejezésével és a családalapítással, ezután már csak feladatai vannak, egyik a másik után, vagy éppen egyszerre. Munkatársának, Gergőnek a balesete és kórházba kerülése előrevetíti az ő sorsát is. Annyi a munkája, hogy egy napi feladatot eloszthatna egy hétre. Mindent röptében intéz, sokszor a kocsijából mobilon, megbízható asszisztense, Olga úgy teljesíti parancsait, akár egy számítógép. A családja vár a sorára, gyerekei hiányolják, feleségével is inkább mobilon tartja a kapcsolatot. Közben szavakat és neveket téveszt, elfelejt dolgokat. Olga nem mer szólni, Eszter viszont orvoshoz küldi.

Miklós felesége a házitündér és anya szerepében élvezi az anyagi biztonságot, és neveli a gyerekeket. A szerelem az évek folyamán lecsendesült, szeretetté halkult. Egy-egy kirándulás a gyerekekkel még belefér az életükbe, de hosszabb beszélgetésekre már nem futja az idejükből. Miklós elkezdi lejegyezni betegségének fázisait és Eszter utáni vágyakozását a kórházban, Eszter pedig férje elvesztése után kezd bele a naplóírásba és a vele való utólagos beszélgetésbe. Rájön, hogy mennyi mindent nem tud róla, egyáltalán nem ismeri gyerek- és ifjúkorát, álmait, vágyait, barátait, jó ismerőseit. Mindez csak később derül ki számára, amikor kézbe veszi Miklós naplóját, amit a kórházban is folytatott. Üzenetnek tekinti ezt a naplót, azt gondolja, férje talán így akarta számára megkönnyíteni elvesztésének feldolgozását, mégsem olvassa végig, inkább felkeresi egy-két barátját és kollégáját, hogy megtudjon valamit arról a Miklósról, akit nem ismert. Egyszerűen nem tudja addig meggyászolni és elengedni, amíg meg nem ismeri a múltját. Természetesen ezek a beszélgetések nem érnek fel a kettejük elmulasztott bizalmas együttléteivel, mégis némi megkönnyebbülést jelent neki az, hogy valakivel beszélhet a férjéről. Azonban Miklós kórházi fiókjából előbukkan egy csomag levél is, egy ismeretlen nő levelei, akinek később a nevét és elérhetőségét Eszter kikutatja, majd őt magát is megismeri. Zsófiával, Miklós első szerelmével személyesen is találkozik. Melyik nő ne lenne kíváncsi a vetélytársnak hitt másikra?

A szeretőnek vélt nő érthetően nagyon felzaklatja Esztert, és a veszteség miatti bánat hirtelen átfordul fura bosszúvágyba: ha te így, akkor én miért ne? Ám ez kicsinyes bosszú a halott férjén, egy ismeretlennel eltöltött éjszaka nem segít egyensúlyba hozni Eszter lelkét. Másnap már szégyelli az egészet. Eszterről az olvasónak nehéz elképzelni ilyen olcsó „megoldást”, különösen egy korábbi, kínosan végződött találkozás után egy régi ismerőssel. Ez a naturális motelszobai szexjelenet megtöri a könyv stílusának egységét is, kilóg belőle.

A férje életében nyugodtan és gond nélkül tevékenykedő, a családért élő, kedves, naiv feleség Miklós halála után bizonytalanná, kapkodóvá válik. Feladatokat és pontos napirendet készít a gyerekek számára is, hogy ne kelljen gondolkodnia. Munkát keres, de csak kényszerből, s ez látszik rajta az interjúkon. Úgy érzi, semmi sem sikerül neki, talajt vesztett, nem tudja, hogyan élje túl a történteket. A barátok és régi barátnők elmaradtak, egyiknek sincs ideje, kedve beszélgetni, a régi barátságokat nem lehet felmelegíteni. A vallás sem segít, hiszen férje mellett ő is ateista lett, és a temető sem jelent kapaszkodót, pedig a gyerekek szeretnék valahol meglátogatni az apjukat, helyhez kötni, ahol találkozhatnak vele, de még a temetésen sem vesznek részt, mert Eszternek nem volt már ereje felkészíteni őket a szomorú búcsúztatóra. A gyászhoz hozzátartozik a búcsú, de ez itt nem történt meg, elvarratlanok maradtak a szálak.

Két mellékszereplőt emelnék ki, a gondoskodó és megbízható Olgát, és Gergőt, aki nemcsak munkatársa, de barátja is volt Miklósnak, és hozzájuk Eszter is bármikor fordulhatott. Felbukkan még egy különös banki tanácsadó, Attila, akinek túlzottan udvarias, múlt század eleji beszédmodora és viselkedése először elképeszti, majd megnyugtatja Esztert. A vele való találkozások és töprengések közelebb viszik saját egyéniségének felfedezéséhez. Végül Zsófia a második találkozásuk alkalmával visszaadja a hitét Miklósban, és Eszter meg tud válni halott férje naplójától, anélkül, hogy elolvasta volna – ezzel a gesztussal elengedi őt.

Légrádi Gergely megható és tanulságos könyvében olyan részletesen ábrázolja az Alzheimer-kór tüneteit és lefolyását Miklósnál, majd szeretteinek lelkiállapotát a halála után, mintha maga is átélt volna hasonló megrázkódtatást.

Légrádi Gergely: Nélkülem – nélküled. Jaffa Kiadó, Budapest, 2020.