Átjárások / Zordulások…
Az opálos árnyék finomszemcséje tova-mozdul a szénfekete fal orgazmusától: osomoso, solmata hu, kolmutu su, duru, obszata, latama huju, durr a dudu, á, ááá! Majd: deer, derridi, didium, dede…
Folyamatos randevúú Hyper Antóniával és Co Dalnessával, gyakran hármasban, kedvenc koktélunk összetevőit ízlelgetve, bódító-nyugtató zamatoktól elalélva (álom-élve)… Ó, rectogesic! Titkos receptedből fehér vazelin, gyapjúviasz, gliceril-trinitrát, propilén-glikol, para-mentes parafin és szorbitán szesz-kvioleát párolog…
Végbél útján a legélvezetesebb a bizsergető felszívódááás!
Ám, nemcsak az elképzelt Idő kopik, hanem a belső tér is… Sőt! Bizonyos pontok világosan mutatják: a tér bosszút áll! Deformálja a szerkezeteket és felfalja a testeket. Mély réseket ás, fülsiketítő alakokat és élőlényeket alkot – miként az ész is! Őt lassan megeszi a csend és a rés… Amit még el kell mondani: az az elveszett kifejezés…
…σημεία το δείχνουν καθαρά, ο χώρος εκδικείται
παραμορφώνει τις δομές και κατατρώει τα σώματα
σκάβει βαθιά κενά κουφώνοντας μορφές και σωθικά – έτσι κι ο λόγος…
Giatí den eínai móno o chrónos pou mas – a semmi vigasz…
Epilep: szia! Depiláp: szia! Qnilung fia! Nessus ing: szia! Szarkóm(i)a: mia…
Genyónász: szia! Űrbehányáás: lila! Kalligrá fia! Farokrááz: kia! Kiafa, kiafa… Szia fakia: szia! Fakírnász: szia! Szatírgáz: szia! Szkafander: viasz! Szarkofág: szia! Análpók: szia! Sejtháló: szia! Mit-irkálsz-itt: mia! Miafa-miafa, miafax, mia…
- - -
Zongora-killentyűk ütlegelésére ébredt a költő: ó, preparált csontok ritmusa, ah, ó, reccs, kháá, zotty és zorrr…
Kraszna vára felől vezetett a vándor útja… Eltévedt… Most Dugi Otok-tól dél-keletre tartott… Hajnalban Kalüpszó (egyik) kertjével álmodott, melyben súlytalanul lebegett együtt a júdeai kutyatej és a raguzai imola… A szikár, sziklás parton, a kiszáradt kövek között albínó vadszamarak rágcsáltak tengeri szivacsot…
Zordulásai visszatérő rohamokban törtek reá… Egy vörösbegy fej nélküli éneke zavarta meg éppen, amott pedig jégkék madárfej külön-szakadt csőre hasogatta a vakító juharfa kérgeit… A bársonyosan sötétlő emberfej-odúból hártya-kéklően áttetsző mutatóujjak hullottak az ébenre-szenesedett pázsitra… Szimultán(ban) pedig: egy belső délibábra terített sötét leplet egy égi szándék…
Fekete bokorfejekből aranyló parázs-szemek pislogása vezette tovább az utazót… Az erdő csak másnap éjjel térdelt le s égett le – kántálták fej nélküli be- és kimondónők…
Deus sive natura… Zeusz szíve datura… – Spinoza ezt szipózza… Ó, ó, Hunter Mimóza! Ott és akkor: abszurd, izomorf, biomorf és bőimkor opera-sokk! Aztán az intrikus-díjas: A primordulás zordulás elve a nézőművészetben című hallhatás következett…
Le (la-la) Guillotine de (te) Magritte – szólt később az éjjel-szózat (helyetti indusztriális triád) is, amikor a költő vendégei beléptek a katasztró-fá-fé-tis nevű kínzó-műhelybe, s ott: Blixa bélhang-torok élessége vágta a fojtogatott levegőt, majd kalap-biccentésből áradtak a finoman árnyékolt, fekete-szövetű hangok… Komor nyikk és redős nyekk adta a reff-rémek mögötti biff-e(ffekte)ket, mint: katt, revans & mumus… Ü!
- - -
Lenni: szétmálló gomolyag, légköri ködpára? Vagy(ok): széttépett felhő hiábavalósága?
!
Nem
Vagy
Ok
!
