Árulás

Zsuzsa és Márti egy évfolyamra jártak az egyetemen. Egyformán szépek és okosak voltak, ugyanazok a dolgok érdekelték őket, hasonlóan volt a gondolkodásuk és a humoruk. Lassacskán kialakult egy, csak rájuk jellemző stílus, egy sajátos nyelvkészlet, szóhasználat. Fél szavakból is értették egymást. Sokszor még annyi sem kellett, csak egy szemvillanás, és máris tudták, min kell kacagni éppen. Egy kerületben laktak mindketten: a tizenharmadikban. De micsoda különbség! Zsuzsa az Új-Lipótváros gazdag polgárleánya, míg Márti Angyalföld munkás-szülötte volt. Máshonnan jöttek, más körökben mozogtak, de az egyetem összehozta őket, és a legjobb barátnők lettek. A társadalmi és kulturális különbségek egészen addig nem is ütköztek ki, amíg kölcsönösen meg nem látogatták egymást. Elsőnek Zsuzsa ereszkedett le az ő Pozsonyi úti magaslatából Mártiék Fiastyúk utcai lakásába. Mi tagadás, volt min megütköznie! Mártiék nagyon szerény körülmények között éltek. A lakás eredetileg egyszobás volt, de a konyha átalakításából nyertek még egy helyiséget. Ez lett Márti szobája. Itt fogadta barátnőjét. A kanapéra kucorodva vették át a vizsgaanyagot, amiben történetesen Márti jobban eligazodott, mint Zsuzsa. A szobácska a legelemibb kényelmet is nélkülözte, de Zsuzsa hamar feltalálta magát, és azonnal alkalmazkodott a körülményekhez. Fesztelen volt és közvetlen. Semmi nem zavarta. A szőnyegen ülve itta meg az üdítőjét, az üres poharat kisasztal híján az ablakpárkányra tette, a csikkeket, hamutartó híján a kistányéron nyomta el, íróasztal híján az ölükben jegyzeteltek, vagy a földre hasalva hajoltak a közös vázlat fölé. Jó volt így, nem hiányzott semmi. Jókat kacagtak, cigarettáztak, kibeszélték a fiúkat, s a tanulás örvén egy palack bort is megittak. A búcsúzkodás során derült ki, hogy nincs tükör a lakásban. Zsuzsa szerette volna megnézni magát az előszobában, mielőtt kimegy az utcára. Ezen ütközött meg először.

– Nálatok nincs tükör? – kérdezte. Márti kacagva jegyezte meg: – Minek? Úgyis tudjuk, hogy szépek vagyunk! Ezen azért később, amikor egyedül maradt, elgondolkozott. Sosem érezte hiányát tükörnek. Ha az arcát akarta kifesteni, ott volt az apja borotválkozó tükre, ha meg a frizuráját akarta megnézni, csak kinyitotta az ablakot, és olyan szögbe állította, hogy lássa magát benne. Hogy nincs tükör, és még mennyi minden, ami egy lakást kényelmessé, otthonossá, széppé, barátságossá tehet – akkor vált szembetűnővé számára, amikor viszontlátogatta Zsuzsát a Pozsonyi úton. Márti lebénult a káprázatosan elegáns lakás láttán. Hatalmas terek, antik bútorok, intim sarkok, tükrök, képek, szőnyegek, porcelánok, trófeák, fafaragványok, fegyverek, – még felsorolni is nehéz! Akár egy kastély! Kilátás a Szigetre, a Rózsadombra! Alattuk hömpölyög a Duna, szemben a budai oldal teljes panorámája! Erkély is van, ki lehet menni. Micsoda élmény lehet innen nézni a tűzijátékot! Nahát, ki sem kell mozdulni a lakásból! Márti nem győzött álmélkodni. Nem tudta megjátszani magát, mintha mindez természetes lenne a számára. Elfogódottan, fél fenékkel ült le a felkínált fotelba. A kezében remegett a kávés csésze, kicsi ki is ömlött a csészealjra. Zsuzsa később megmutatta a szobáját, mely valaha cselédszoba volt, és szemernyivel sem volt nagyobb, mint az ő, konyhából átalakított kis szobája. Mégis nagyobbnak tűnt, és minden volt benne, ami kell. Ágy, asztal, szekrény, görgős fotel, íróasztal. Praktikusan és ötletesen volt berendezve. Szép, modern kis szoba volt, ellentétben a lakás többi helyiségével, mely magán viselte a polgári fényűzés minden jegyét. Zsuzsa, becsületére legyen mondva, otthon is bohémként viselkedett, igyekezett Márti feszélyezettségét feloldani. Lezser volt, és szinte hányaveti, de Mártit nem tudta megtéveszteni. Érezte, hogy ez a gazdagok könnyedsége. Próbálná csak meg ő! Mindjárt otrombaság lenne belőle. Azontúl házon kívül találkoztak, jobbára az egyetemen, vagy diákbulikon. Ott nem érződött a különbség. A barátság töretlen maradt, és bensőséges. Beavatták egymást szerelmi kalandjaikba, sokszor egészen intim részletekbe menően. Márti például tudta, hogy Zsuzsa dobta a filmrendezőjét, mert ellaposodott a szexuális kapcsolatuk, és most valami fiúval jár a bölcsészkarról.

Márti ugyan évek óta boldog volt a maga mérnökhallgatójával, de nyughatatlan természete néha őt is váratlan helyzetekbe sodorta. Valamelyik nap is bement a könyvtárba. Késő délután volt, kevesen ültek már az asztalok mellett. Felfedezte egy ismerősét, aki valaha ugyanabba az iskolába járt, mint ő. Azelőtt egy sziával elmentek volna egymás mellett, de ma a fiú szokatlanul figyelmes és kedves volt. Odaült mellé, és nem tágított. Dolguk végeztével meghívta egy italra, majd felajánlotta, hogy menjenek fel hozzá, van még egy korty Camparija, és egyúttal megmutatná Mártinak saját berendezésű stúdióját, ahol quadrofon térhatású zenei élményben lenne része. Márti ráállt, miért is ne? A fiú a lakásban beültette őt a szoba közepére, majd bekapcsolta a négy hangszórós berendezést, és feltett valami zenét, ami körbe zsongta és a felhőkbe repítette Mártit. A beígért Campari is megtette a magáét. Elég az hozzá, hogy nem telt bele sok idő, már ölelkeztek. Hevesen és érzékien, hol állva, hol az ágyra zuhanva, hol a padlóra csúszva hosszan, és végeérhetetlenül, miközben szólt a zene, és ők a ritmusára hullámzottak, önfeledten, kábultan, a világról mit sem tudva.

Hirtelen csengettek. Hosszan, türelmetlenül. Márti és a fiú megdermedtek, és csendben várták, hogy elhallgasson. Még sokáig berregett a csengő, mígnem hallatszott, hogy valaki kimegy ajtót nyitni.

– Van itt más is? – kérdezte Márti.

–  A haverom van a másik szobában – felelte a fiú suttogva. – Biztosan a nője jött meg.

Kisvártatva kopogtak a szobájuk ajtaján. Jézusom! Márti a takaró alá bújt, a fiú ment az ajtóhoz. A barátjával susmorogtak egy darabig, majd a fiú visszajött, és közölte, hogy most el kell mennie, de hamarosan visszajön. Márti meglapulva várt. Sokáig. Akkor visszajött a fiú, és meggyőzte Mártit, hogy most jobb, ha szép csendben elmegy. Majd később megmagyarázza. Mindenesetre a cselédlépcsőt válassza, és a ház hátsó udvarán keresztül menjen ki! Márti felöltözött, és lopva távozott, az útmutatásnak megfelelően.

Pár nap múlva Márti együtt utazott a villamoson Zsuzsával. Zsuzsa meg volt akadva az új fiújával, és részletesen beszámolt Mártinak egy minapi rejtélyes ügyről.

– Képzeld, megyek föl Andráshoz, kulcsom is van hozzá, próbálom nyitni, hát nem nyílik! Pedig tudom, hogy otthon van! Erre csöngetek. Senki. Végül kijön András fürdőköpenyben, teljesen felhevülve, és nem enged be! Egyszerűen nem enged be! Engem, a nőjét! Azt mondja, hogy a haverja miatt nem akar beengedni, nő van nála, akit én is ismerek, de nem akarja, hogy találkozzunk. A sarki presszóban vártam rá, míg végre megjött, és valami süket dumát vágott le. Zavaros egy ügy, egy szavát sem hiszem. Szerinted mi lehet ez? Lehet, hogy megcsal?

Márti nézte a szenvedő, kétségek között hányódó, könnyes szemű Zsuzsát, aki vigaszt, és megnyugtató szavakat vár a barátnőjétől. Nézte és nézte, és lassan világossá vált előtte, hogy Zsuzsa róla beszél! Ő volt ott akkor Andrással!

Márti együttérző arckifejezést erőltetett magára, és hitetlenkedve hallgatta a történetet, de mindvégig incselkedett benne a kisördög, hogy felfedje magát: – „de hát ÉN voltam az, bazd meg!” – és nagyot röhögjenek, és vállvetve betérjenek egy kocsmába, és sírva röhögjenek… magukon, a fiúkon, a barátságon, az áruláson, aztán az árulást is túlélő barátságon…

Nem. Nem így történt. Zsuzsa pár év múlva rákban meghalt. Sosem tudta meg az igazságot. Márti nem volt ott a temetésen.