Szavaink nyomában

Sántha Attila Fehérlófia, az Isten fia című esszéje az októberi hónap legolvasottabb tartalma volt az Irodalmi Jelen online felületén. A rendhagyó téma szerzőjét ennek apropáján arra kértük fel, hogy a hét minden napjára írjon egy-egy székely szóhoz helytörténeti, nyelvészeti magyarázatot, amelyet Ádám Gyula fotóművész munkáival illusztráltunk. 

A Fehérlófia, az Isten fia című esszét az alábbi linkre kattintva olvashattják el: 

https://irodalmijelen.hu/2021-szep-23-1347/feherlofia-isten-lova

Elárdzsal

A klézsei (Bákó megye, Moldva, Románia) Duma-István András mesélte nekem: vagy húsz éve a szomszédjával, Kádár Lungu Mihállyal elindultak egy szekérrel le a Tyúkszerből (Klézse falurésze) a főúthoz, Klézse alsó felébe, hogy eladják a levágott tinónak (hároméves tehénnek) a húsát. András a szekérről rikojtotta, hogy Ünőt vegyenek! (az ünő lévén ’borjú’), s reklámozta, hogy milyen fiatal a húsa, Mihály pedig árult, és szedte a pénzt. Hazafelé valaki, aki már vásárolt, megállította őket, hogy még vegyen, de azért megjegyezte: „Ne adjon az ünőből, hanem a tinóból, mert lefelé úgy elárgyalta (elárdzsalta), hogy éfiunak adta el.” Mivel nem értettem az elárdzsalta/elárgyalta szót (mesélés közben dzs-s változatot ejtett, mikor magyarázta, akkor gy-st, mint a klézseiek általában), rákérdeztem, mit jelent, András szerint ’ködösít, ködbe veszít, elárnyalja az emberek elől az igazságot, hogy azt ne lehessen látni, megbolondítja, összezavarja az embereket’. Szóval az elárgyal az elárnyal csángó megfelelője.

De nézzük csak, mit mond A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára (TESz.) az árny szóról, amelynek továbbképzése az elárnyal, elárdzsal: nyelvújtási elvonás az árnyék-ból, Kazinczy Ferenc alkotása, mely irodalmi nyelvi szó maradt, de származékai (árnyas, árnyal, árnyalat) széles körben használatosak.

Mivel aligha lehetséges, hogy a moldvai csángók nyelvújítás utáni magyar szavakat használjanak (ráadásul úgy, hogy Duma-István András egyszerűen mesélt, olyan módon, hogy elengedte magát, erősen hadarósan, csángósan, dzs-sen /elárdzsal/, egyáltalán nem próbálta szavait irodalmivá formálni), el kell fogadnunk, hogy az árny szavunk és származékai már jóval Kazinczyék előtt léteztek.

Elárnyal, elárgyal, elárdzsal: nem nehéz észrevennünk, hogy ugyanaz a szabály érvényesül, mint a monyoró, mogyoró, modzsoró esetében is.

Betreng, petreng

Az udvarhelyszéki Kápolnásfaluban (másik nevén Kicsioláhfalu) hallottam a szót, de kiderült, hogy Székelyföldön sokfelé használják. „Mi a ház mellett az a betreng?” kérdezik, ha valami limlomot, netán egy ócska tragacsot látnak. Általában a hasznavehetetlen dolgok gyűjteményére, a kacatra mondják.

Sándor Öcsi nevű kézdivásárhelyi ismerősöm szerint, ha valakinek terhére válsz, akkor azt mondják neked, hogy „szedd a betrenged, és menj” (szedd a tragacsodat, és menj).

Ezt a szót eddig leírva sehol nem találtam, úgyhogy történelmi pillanat ez, barátaim: egy, eddig csupán a szóbeliségen belül élő szó áttöri a falat, hogy az írásbeliség része legye. Amúgy fogalmam nincs, honnan eredhet. Ha véletlenül idegen nyelvből való átvétel lenne, úgy megváltozott, hogy az anyja sem ismerne rá.

Felszarvaz, letörik a szarvát

Felszarvaz szavunk eredete balladai homályba vesz, Tánczos Vilmos azt írja róla, hogy „kissé mesterkéltnek tűnik az a magyarázat, miszerint a hűtlen asszony ellenkező értelemben mintegy hőssé, erőssé teszi a férjét, tehát a szólások gúnyos árnyalatúak. Egy másik – túlságosan is kézenfekvő – magyarázat az lehetne, hogy a szarvakat viselő férjek hasonlóak a buta és türelmes állatokhoz”.

Szerencsére a többi nyelvekben is a megcsalt férjet a szarvval hozzák kapcsolatba (például román încornorat, angol horned, to wear horns), úgyhogy azt sejthetjük, valamilyen ősi ismeretet tükröző szóra bukkantunk.

Nos, a 766 és 801 között született, Tongdian nevű kínai enciklopédia írja Yada országáról, azaz a Baktriában (Észak-Afganisztán) és környékén élő heftalitákról a következőket: „A fiútestvérek együtt veszik feleségül a nőt. Ha a férjnek nincsenek testvérei, a feleség egyszarvú sapkát visel; ha vannak testvérei, akkor szarvakat ad hozzá számuk szerint.”

Amikor tehát egy heftalita nő egy férfit felszarvazott, akkor befogadta őt a férjei közé, ennek jelzésére pedig feltett egy szarvat a saját fejére. E többférjűséget nemzetközi szóval poliandriának nevezik, és a heftalitákon kívül csak egy-két jelentéktelen csoportra volt jellemző az idők folyamán.

No de van egy másik magyar mondás is, a letörik a szarvát (és ennek párhuzamaival nem találkoztam más nyelvekben). Akivel ezt művelik, annak visszaszorítják a nagyravágyó törekvéseit, megszégyenítik elbizakodottságában, képletesen kasztrálják. Ez arra mehet vissza, hogy amikor a családfőnő letörte az egyik férjét jelképező szarvat, akkor az mehetett a szeme világába a szégyenével.

A heftalita, azaz fehér hun nép amúgy alaposan gyanúsítható a hétmagyarral való szoros rokonsággal, sőt azonossággal. A gondolat nem új, az indiai perzsa (párszi) J.J. Modi már a 20. század elején a heftalitákon hét törzset ért, O. Maenchen-Helfen szerint lehetséges, a név heptal részében az iráni hapta ’hét’ bújik meg, Makkay János és Aradi Éva szerint a magyar hét szavunk őse van jelen a heftalita névben. Eszerint lehetséges, hogy a felszarvazásban egy ősi magyar szokást tisztelhetünk…

Hingyol, vingyol, vinyárol

Székelyudvarhelyen mutattam be a Bühnagy székely szótáramat, ott kérdezte meg a Nyikómentéről származó Barabás Ferenc, hogy ismerem-e a hingyol szót, jelentése ’összehurbol, rendetlenít, összevissza hány-vet, az ágyat a gyermek össze-vissza mássza’. Bevallottam férfiasan, hogy nem, majd utánanéztem. Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius pap gyűjtésében is szerepelt, de eddig valahogy nem találkoztam vele élőben.

Később a székelyudvarhelyi Bálint Tamás is elmondta, a hingyol náluk mindennapos használatban van, eszébe sem jutott, hogy máshol nem ismerik. Ezek után rákérdeztem édesanyámra, a székely nyelvhasználat koronázatlan királynőjére is. Igen, Felsőcsernátonban is használták, a megvetett ágyat lehet esszehingyolni. Szemére hánytam, hogy nekem mért nem mondta, aszongya, fiam, az én fejem sem káptalan (pedig az volt).

Bakk-Dávid László szerint a gyermekek az ágyat Nyújtódon nem hingyolják, hanem vingyolják.

(Hohó, milyen érdekes h ~v hangváltakozás! A románban a magyar eredetű szavak átvételénél figyelhetünk meg hasonlót, a hitlenből egyarát lesz hiclean és viclean. Vagy a váltakozás nem is a románra, hanem a magyarra jellemző?)

Az erdővidéki Benedek Huszár János egy újabb v-s formával jött: „ne vínyárold essze az ágyat, te gyermek! De használatos arra is, amikor a mozgékony kisgyerek a pihenni vágyó felnőttre mászik, rajta játszik: ne vínyárolj annyit rajtam!” Fejezzük hát be ezen írást, mielőtt mi is összeevinyárolódnánk!

Képszemélyből mond

A könyvbemutatókon többet tanulok, mint a közönség tőlem. A csíki előadásom után írt le valaki egy titokzatos mondatot, fordítás nélkül: „képszemélyből mond”. Rákérdeztem ismerőseimre, a helyi Ferencz Angéla szerint a jelentése ’képmutató módon’.

Málnási Levente szerint a kétszínűségre vonatkozik: egyet gondol, mást mond, vagy esetleg udvariasságból mond valamit, de nincs valódi érzés mögötte. Ő is használta kb. olyan tíz évvel ezelőttig, aztán kikopott az aktív szókincséből.

A gyergyai Ambrus Ágnes szerint régen is, ma is használják képszemélyből beszél formában, az álságos, színlelő, kétszínű emberre mondják.

A gyergyóújfalusi Simon Márta szerint azokra mondják, akik nem a szívük szerint cselekednek, beszélnek, hanem álarcot viselnek, mert valamiért azt várják el tőlük az adott helyzetben.

Bajna György gyergyószéki író a következő formában használta: „A kolozsvári egyetemen ugyanis egyik tanára nemcsak kétségbe vonta létezésüket, hanem lévén az erősebb, még képszemélyből se méltányolta diákja igyekezetét.”

Tudjuk, hogy a képmutató szót régen a színészekre használták, akik egy maszkot viseltek játék közben. A képszemély tehát a színészt jelenti.

Ha netán valaki úgy gondolná, hogy a személy szavunk valami nyelvújítási találmány lenne, s emiatt a képszemély is csak új fejlemény lehet, álljon itt egy részlet Káldi György 1631-ben megjelent, Az Vasarnapokra-valo predikatzioknak első része című könyvéből: „Isten nem Személy válogatós, hanem annak adgya a jutalmat és dichőséget, aʼki jól chelekeszik, tehát nem néz a Személynek méltóságára, hanem a Chelekedetnek mi voltára.”

Pecánka, pecsánka, pecenkó, pecenek

Az egyik gyergyóalfalusi, pontosabban borzonti híres zenésztől (mintha olyan sokan lennének – de nem arról van szó, akire gondolnak, hanem a testvéréről) hallottam a pecánka szót, ami fiatal leánykát jelent. Laczkó Vass Róbert szerint Gyergyóremetén is így mondják. A szentegyházi (nagyoláhfalusi) Márton Attila és a csíkszentdomokosi Mihály József egy rigmust is tudnak vele: „Leánka, pecsánka, kell-e béka megrántva?” A gyergyószéki Parászka Boróka a mondókát így ismeri: „Ficánka, pecánka, kell-e béka megrántva?" vagy „ne ficereregj, pecánka”. Borbáth Anna szerint a Sóvidéken petyánkának mondják. A csíki Málnási Levente szerint „kicsi pecenkó”-ként is szólítják a suhanc leánykát.

Most pedig nézzük a pecenek szót, amelyet a Bühnagy székely szótárban így írtam le:

„pecenek (pecenek) ❶ rövid, zömök szeg, például bakancsszeg, jancsiszeg ❷ zömök, erős kicsigyermek, akinek máris ember‑ (azaz nem gyermek) formája van MTsz. (peceneg), Barabás Imre (pecenek, Torja).

pecenekszeg rövid, zömök szeg, például bakancsszeg, jancsiszeg Jahnel Ludwig (Ozsdola).

Egyedül az 1901-ben kiadott MTsz.-ben szerepel, ennek ellenére a Felsőcsernátonból, Ikafalváról és Futásfalváról Kézdivásárhelyre beköltözött szomszédaink (akik egyben rokonaink) vígan használják ma is mindkét jelentésben, mint ahogy Kézdiszék többi részének lakói is.”

Ha a pecánka, pecsánka, pecenkó fiatal, suhanc lányt jelent, a pecenek pedig suhanc fiút, akkor kapcsolatnak kell lennie a két szó között. Igaz, a földrajzi elterjedésük még véletlenül sem találkozik: a női változatot Csík-, Udvarhely- és Gyergyószéken használják, a férfit Kézdiszéken.

Ami az eredetüket illeti, azt kell mondanom, kapcsolatban állnak az orosz, ruszin, ukrán паца́н, lengyel pacán ’fiatal fiú suhanc’ szavakkal. Az oroszban például ilyen változatai vannak a паца́н-nak: пацанёнок (pacanjónok) ’suhanc fiú’, паца́нка (pacánka) ’suhanc, tinédzser lány’ (forrás: https://ru.wiktionary.org). Az orosz pacanjónok-ból jött a székely pecenek, a pacánka-ból a pecánka.

Klocárkodik, kócárkodik

A brassói Orbán János Dénes mondja, hogy édesanyja, Orbán Margit azzal korholta, hogy „Mit klocárkodsz, te gyermek?”, ha olyan helyen matatott, kutatott, keresgélt, ahol nincs keresnivalója. A hétfalusi Kovács Lehel István szerint a szó jelentése ’hülyéskedik’, és a német Klotz-ból (’faragatlan ember’) jön. A szintén brassai Moldován Gizella kócárkodik alakban használja ’huncutkodik, rosszaskodik’ értelemben. Jakabházi Réka germanista azt gyanítja, hogy a klotzen igéből származik, aminek a jelentése: 1. erőlködik. 2. szemtelenül/faragatlanul viselkedik.

Érdemes megemlítenünk a szó egy másik lehetséges etimológiáját is. Fábián Olga egy meglepő megoldással állt elő: a francia clochard szóból is eredhet (’csavargó, hajléktalan’). Aki „clocharkodik”, az hajléktalanként keres, átkutat mindent élelem, ruha, használható tárgyak után, mondja. Hogy ez az ötlet nem elvetendő, mutatja, hogy a magyar nyelvben igenis él a klosár ’csöves’ szó, Gerlovics Dánielnek a Szabadkai-magyar kifejezések szótárában is megtalálható, mi több, a szlengben mindenfelé előfordul. Tótfalusi István így ír róla: „clochard [klosár] * hajléktalan csavargó, aki elvből nem hajlandó dolgozni.  fr, ‘koldus’, tkp. ‘sántikáló’ ¬ clocher ‘sántít’ ¬ lat gyak claudicare ‘sántikál’ ¬ claudere biceg ¬ claudus ‘sánta’”.

A szó eredetével kapcsolatban maradunk továbbra is termékeny (vagy terméketlen) bizonytalanságban.