A mesét elsőként lejegyezte Arany Juliska, gyermekírással[1]

 

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, eiszen már a csillagokban, vagy még azon is túl, volt egy ló, a mü ősapánk anyja. Ezt a kancát Fehérlónak hívták, mert fehér volt, mint a Tejút, ahol a lelkek leledzenek.[2]

Ezt a lovat aztán fehér téntás tollal megírták, mert abban van az igazság.[3] A Fehér útról egy lélek[4] kiszakadt, s így lett Fehérlónak egy fia, a kancafi, a mü koncink, koncapánk,[5] más néven az Isten lova,[6] aki aztán benépesítette velünk a világot. Fehérló a fiát hét esztendeig a Tejút levéből szoptatta,[7] akkor azt mondta neki:

– Látod, fiam, a lábaid között azt a nagy fát?

– Látom.

– Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. Ha sikerül, akkor járhatsz majd a világok közt, mert ez a fa az életnek fája.[8]

A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig a Tejút levéből, megint felküldte a még magasabbra nőtt életfára, hogy húzza le a bőrét. A fiú le is húzta, eiszen a sok próbálgatás hatására megszűnt már a fitymaszűkülete.

Erre azt mondta neki a fehér ló:

– No, fiam, már látom, elég erős vagy, az alsó fejeddel is gondolkozol. Hát csak eredj el a világra, menj, és népesítsd be az eget és földet. Neked van egy hurkád kifelé, a nőnek meg béfelé, s te arra vigyázz, hogy a kint s a bent esszeérjen. Ezzel én most megdöglöm.

Azzal megdöglött. A fiú elindult világra, hogy benépesítse az eget és a földet. Amint ment, mendegélt, előtalált két szétvetett női láb között egy rengeteg erdőt, abba bement. Csak kódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb faszokat is úgy nyűtte ki, mint más ember a kendert.

– Jó napot adjon Isten! – mondja Fehérlófia.

– Adjon Isten, testvér! Eiszen mü székelyek mind rokonok vagyunk Ádámról, Éváról s a nagy fehér ló picsájáról.[9] Hát hogy hínak?

– Én vagyok a Fehérlófia.

– Hallottam híredet, s tudom, hogy azt gondolod, a faszodat nem tudom kiszakítani!

– Pedig nem. Ha nem hiszed, másszál fel a hiszekegyfára, s menj a kutyalikába.[10] Gyere no, próbáld meg!

Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a földhöz vágta.

– Már látom, hogy erősebb vagy, mint én – mondja Fanyűvő. – Hanem tegyük össze a férfierőnket, végy be szolgálatodba. – Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak. Amint mentek, mendegéltek, előtalálnak egy embert, aki a heréket úgy morzsolta széjjel, mint más a kenyeret.

– Jó napot adjon Isten! – mondja Fehérlófia.

– Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni, mert azt hiszi, a tökét nem tudom szétmorzsolni!

– Gyere no, én vagyok!

Megbirkóztak. De alig csavarított Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet, mindjárt a földhöz vágta.

– Már látom, hogy teellened nem csinálhatok semmit – mondja Kőmorzsoló. – Hanem tudod mit, tegyük össze a férfierőnket, hű szolgád leszek halálig.

Fehérlófia befogadta; már itt hárman voltak. Amint mentek, mendegéltek, előtaláltak egy embert, aki még a felállt, kőkemény faszt is úgy tudta gyúrni, mint más a tésztát.

– Jó napot adjon Isten! – mondja Fehérlófia.

– Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni, mert azt hiszi, a faszát nem tudom kisiríteni!

– Gyere no, én vagyok!

Sokáig birkóztak, de nem bírtak egymással. Utoljára Vasgyúró gáncsot vetett, földhöz vágta Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott, s úgy vágta a földhöz Vasgyúrót, hogy majd oda ragadt. Ezt is szolgálatába fogadta, a férfierejüket összetették; már itt négyen voltak.

Amint tovább mennek, mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek, kunyhót csináltak. Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyűvőnek:

– No, te maradj itt, csinálj kását, verd ki a faszod, amit akarsz, mink elmegyünk vadászni.

Elmentek. Alighogy odatette a bográcsot a tűzre s belé a kását, elkezdi a faszát verni, a kásája hamarosan erősen köpködni akart. Ekkor ott termett egy ördög; maga nagyon kicsi volt, csupán egy heregolyó, de az koponyányi, a fanszőrzet-szakálla pedig a földet érte. Mindenki hallott róla, s tudta, hogy ő a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, aki álnok erősen, hétszinyű,[11] mint a szivárvány,[12] A fasza száraz, mint a kapanyél:[13]  abból egy csepp töpéncset[14] sem lehet kisajtolni. Na de hosszú es, mint a kapanyél, még ha a keménységével adódnak is bajok. Merthogy bizony a facikája egyáltalán nem kemény, hanem csak olyan puha, hasonlatos a kégyóhoz, azzal bújik bé az asszony bőre alá, megkésérti azt, mint tette Évával is.[15] Nem es tud neki ellenállni asszonyfia, igaz, kárt sem tesz bennük, mert ő egy kappan.[16] No meg folyamatosan azon ügyködik, hogy másnak a töpéncsét lopja el, ha már neki nincsen. Ő a legrosszabfajta ember, mert baszni baszik, ahogy tud, olyan monyókul, azaz gyámoltalanul, ügyetlenül,[17] vagy inkább a szemével, de sehol semmi eredménye, a nők ott száradnak el mellette, mert ő az Ármányos, az Ahrimán.[18]

Fanyűvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor meglátta, hát még mikor rákiáltott:

– Én vagyok Hétszűnyű Kapanyányimonyók, a kapanyélfaszú! Add ide azt a töpéncset egy pohárban, mert ha nem adod, én verem ki belőled, s a hátadon eszem meg, miközben seggbe cseszlek!

Fanyűvő mindjárt odaadta. Hétszűnyű Kapanyányimonyók megette, azzal visszaadta az üres poharat. Fel es állott azonnal a fasza, már csupán egy nagy mony volt a kicsi emberke, de lohadt es le azonnal, ezért elment újabb töpéncset szerezni. Mikor hazajöttek a cimborák, nem volt semmi ennivaló, megharagudtak, jól eldöngették Fanyűvőt, de az nem mondta meg, hogy mért nincs kása.

Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Amint elkezdte verni a faszát, odament őhozzá is a Hétszűnyű Kapanyányimonyók, és kérte a töpéncset:

– Ha ide nem adod, én verem ki belőled, s a hátadon eszem meg, miközben seggbe baszlak! – De Kőmorzsoló nem adta, Hétszűnyű Kapanyányimonyók sem vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, jó seggbe baszta, hátulról kiverte Kőmorzsoló faszát, felfogta a töpéncset egy pohárban, a hátára tette, s onnan ette meg.

Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyűvő előre nevette a dolgot, mert tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a töpéncset Hétszűnyű Kapanyányimonyók.

Harmadnap Vasgyúró maradt otthon. De a másik kettő se neki, se Fehérlófiának nem kötötte az orrára, mért maradtak két nap kása nélkül.

Ahhoz is odament Hétszűnyű Kapanyányimonyók, kérte a töpéncset, s hágyászkodott, hogy seggbe bassza. Vasgyúró keményebb legény volt, mint Fanyűvő és Kőmorzsoló, így a megbaszásból nem lett semmi, de azért kiverte a faszát, fel sem fogta egy pohárba, hanem a meztelen hasáról nyalta fel. Amint a többi három hazajött, ezt is jól elpáholták.

Fehérlófia nem tudta, mért nem adja neki senki nap végén a férfierejét, pedig a szolgái lennének. Negyednap maga maradt otthon.[19] A többi három egész nap nevette Fehérlófiát, tudták, hogy annak is kiveri a faszát Hétszűnyű Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert Fehérlófia olyan volt, mint Erős János. Harcolnak-harcolnak, a szakállas kicsiember pedig már futna es el, mikor Fehérlófia utána dob egy fejszét. Egy fában állott meg, s úgy szétfeszítette, hogy lett körülötte egy kicsi lik. Azon akart átszökni a szetemnyi-petemnyi emberke, de a szakálla a behasított fába szorult, mint picsába a hereszőr. Fehérlófiának sem kellett ennél több, egy minutumra kikapá a fejszét a fa hasítékából s ahajt a szakállánál fogva oda lett csiptetve, mint féreg az ütőbe.[20]

Amint a három cimbora hazaért, Fehérlófia mindjárt feltálalta nekik a töpéncset. Amint jóllaktak, megszólalt Fehérlófia:

– Gyertek csak, mutatok valamit.

Mennek ahhoz a fához, s hát hallják-e? …ott vót az arasznyi emberkének, a törpének a hereszőr-szakálla, de ő suhutt se vót. S a fa sem volt ott, hanem elvitte azt is magával.[21]

Abban a pillanatban leszáll egy madár a levegőégből, olyan sebesen, mint egy nyílvessző, aztán mintha intene nekik, s szép csendesen elkezd szárnyalni előttük, repül, repül elébb-elébb, Fehérlófia utána, s egyszerre csak eltűnik a madár a földön, egy nagy, fekete likban.[22]

Tanakodtak, hogy merre mehetett, mondták, eiszen lement a picsába Hétszűnyű Kapanyányimonyók, s utána a madár es. Na, én ezt a likat megbaszom, mert a faszom már lassacskán harmatos, gondolta Fehérlófia. Ezért arra határoztak, hogy lemennek a likba.

Fanyűvő indult le elsőnek egy korpakötélen, azon eresztette lefelé magát. De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet. Alig ért le negyedrészére a mélységnek, a picsa összeszorult, mert száraz volt erősen, s úgy lökte vissza a szegény embert, hogy kirepült.

– Majd lemegyek én – mondja Kőmorzsoló. De a harmadrészéről az útnak őt is kilökte a száraz picsa, hogy csak úgy repült.

Azt mondja Vasgyúró:

– Ejnye, be gyávák vagytok! Eresszetek le engem!

Le is ment fele útjáig, de onnan őt is kirepítette a száraz picsa.

Azt mondja Fehérlófia:

– Eresszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét!

Bezzeg nem ijedt meg! Egy kicsit bezgett erre, bezgett arra, ahogy kell, ésszel, nem erővel, s szép lassan ereszkedett lefelé, mert már nem próbálta a picsa kilökni magából.

Mehetett úgy hét mérföldnyit lefelé, ekkor tágas nagy térséghez ért.[23] Ez az a világ, ahová a Nap, a Hód meg a csillagok alászállanak, amikor nem látjuk őket az égen, s amíg újra nem születnek. csupa öröm és élvezet volt itt minden.

Ment ismét hét mérföldet lefelé, akkor ismét egy nagy térség vette körül. Ebben tartózkodnak az évszakok, Tél, Tavasz, Nyár, Ősz, még az Időjárás: a szelek, viharok, jégeső, villámlás-dörgés, hóesés meg még a szárasság is, egyszóval hisztéria, mikor milyen kedve volt a picsának, kivált havivérzéskor. De volt ott légy, bögöly, pőcsik, szúnyog, muslica és mindenféle féreg, ami az ember faszát megtámadja, hogy kúrálhatja magát utána élete végéig.

Újra ereszkedett hét mérföldet lefelé. Ott jobbkéz felől egy hatalmas ballang nyílt, abban lakik a Fene, a fogait fenő farkas,[24] amelyik az odatévedő ujjakat harapja le, balkéz felől egy ugyanolyan ballang, abban meg az Íz lakik, a szecskáló, aki miszlikbe aprítja a faszt.[25]

Utána újabb félelmes hely következett. Jobbkézfelől egy óriási ballang volt, az egyik petefészek: abban tartózkodik a Markaláb, ami mindenre, mindenkire veszedelmes, még a csillagokat is leveri az égrül, de még a Napnak és Hódnak is neki-neki esik, hogy fölfalja. Csak úgy megmarkolja, esszevacskolja, s akkor annak a magzatnak már annyi. Balkézfelől, az ottani nagy ballangban a Rézfaszú Bagoly az úr; az minden élőlényt megreszel, s kivált az emberizinkeket, csecsemőket szereti eltenni láb alól.[26] Nehezen tudja magát ide egy egyszerű töpéncs beverekedni!

Ekkor egy földalatti özönvíz következett, a húgyhólyagot elöntötte a húgy, mint a húgyok[27] öntik el az eget. De alighogy azon áthaladt, hét mérföld út után elérkezett a Fődalatti tűz, a tűzhányók birodalmához. Onnan egyenesen vér tört ki a láva helyett minden holdhónapban egyszer.

Amint ment, menegetett, reajött, ez nem egy rendes picsa, hanem egy nagyon mély és nagyon magas picsa, mivel egy idő után érezte, ahogy megy lefelé, úgy jut felfelé az égbe.[28] Na, odaér, le vagy fel, mindegy, s hát uramisten annak alján vagy tetején ott a másvilág. Azért pont a másvilág, mert aki elmerül a picsába, eiszen nincs es ezen a világon.[29]

 Na, elindult széjjelnézni. Amint így kódorog előre-hátra, észrevesz egy kis házat, bemegy bele, hát kit lát? Nem mást, mint a száraz kapanyélfaszú, kappan Hétszűnyű Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuckóban, kenegette a szakállát meg az állát valami zsírral.

– Jaj, Fehérlófia − azt mondja –, csúfot csináltál belőlem! Fenn maradt a fanszőrzet-szakállom a másvilágon! S a szakállomba ott maradt az erőm es.[30] Csóré pettel olyan vagyok, mint a hétéves gyermek: monyók. Most mi lesz velem?

– Mi lesz? Többet nem eszel senki hátáról töpéncset! A’ lesz veled! – mondja neki Fehérlófia. – Másszor te akartad az én töpéncsemet megenni a hasamról, most megeszem én a tiedet a te hasadról.

Azzal megfogta Hétszűnyű Kapanyányimonyókot, a földhöz vágta, hasára verte ki a híg töpéncskéjét, úgy ette meg, azután kivitte a házból, agyonütötte, s odább ment.

Amint megy, mendegél, előtalál egy várat magzatburkokkal: rézmezővel, rézerdővel körülvéve. No, gondolta, jó helyen járok, itt bizonyára lány lakik, mert őket szokták rézzel, ezüsttel, arannyal, mindenféle csillogó-villogó csecsebecsével elbolondítani.[31] Amint meglátta a magzatburkot, mindjárt bement bele; odabent egy gyönyörű királykisasszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert.

– Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár, csak a töpéncs?

– Hát biz én – felelt Fehérlófia – egy ördögöt kergettem.

– No, hát most jaj neked! Az én uram a háromfejű sárkány ott az égen. Mert itt a kint van bent, a lenn van fenn, s minden esszeér.[32] Ő őrzi a lelkemet, nehogy átmehessen a másvilágból a földvilágba, ha hazajön, agyonvág. Bújj el hamar!

– Nem búvok biz én, megbirkózom én vele.

Arra a szóra ott termett a sárkány.

– No, kutya – mondja Fehérlófiának –, most meg kell halnod! Hanem viaskodjunk meg a rézszürűmön, a csillagszérűn, ahova a rezet gyűjtöm.

Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s levágta mind a három fejét, pedig az úgy vette körbe a magzatburkot, mint egy daganat, s mindent elborított. Azzal visszament a királykisasszonyhoz, Csillaghoz. Azt mondja neki:

– No, most már megszabadítottalak, királykisasszony, jere velem a földvilágra!

– Jaj, kedves szabadítóm – felel Csillag királykisasszony – van nekem idelent két testvérem, azokat is egy-egy sárkány rabolta el; szabadítsd meg őket, neked adja az édesatyám a legszebb lányát meg fele királyságát.

– Nem bánom, hát keressük meg.

Elindultak megkeresni. Amint mennek, találnak egy várat ezüstmezővel, ezüsterdővel körülvéve.

– No, itt bújj el az erdőben – mondja Fehérlófia –, én majd bemegyek.

A királykisasszony elbújt, Fehérlófia meg elindult befelé. Odabent egy még szebb királykisasszonyt talált, mint az első. Az nagyon megijedt, ahogy meglátta, s rákiáltott:

– Hol jársz itt, felvilági ember, hol még a madár se jár, csak a töpéncs?

– Téged jöttelek megszabadítani.

– No, akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram a hétfejű sárkány ott az égen, ha hazajön, összemorzsol.

Arra a szóra ott termett a hétfejű sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

– Hej, kutya – mondja neki –, te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell halnod! Hanem gyere az ezüstszürűmre, a holdszérűmre, ahova az ezüstöt gyűjtöm, viaskodjunk meg!

Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz vágta a sárkányt, levágta mind a hét fejét, pedig az úgy vette körbe a magzatburkot, mint egy daganat, s mindent elborított. Azután magához vette mind a két királykisasszonyt: Csillagot és Holdat, s így hárman útnak indultak, hogy a legfiatalabbat is megszabadítsák.

Amint mennek, mendegélnek, találnak egy magzatburkot aranymezővel, aranyerdővel körülvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két királykisasszonyt, maga meg bement a burokba. De a bent az kint volt, mert egy égig érő fának az egyik lapiján terült el a kilencfejű sárkány vára.[33] A királykisasszony majd meghalt csodálkozásában, amint meglátta.

– Mit keresel itt, ahol még a fasz se jár, csak a töpéncs? – kérdi tőle.

– Téged jöttelek megszabadítani – felelt Fehérlófia.

– No, akkor hiába fáradtál, mert az én uram a kilencfejű sárkány ott az égen, aki ha hazajön, összevissza tör.

Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennydörgött a kapu.

– Az én uram vágta a villám-buzogányát a kapuba – mondja a királykisasszony –, mégpedig kilenc mérföldről.[34] De azért ebbe a nyomba itt lesz. Bújj el hamar!

De már akkor ha akart volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

– No, kutya, csakhogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért, ha ezer lelked volna is, meg kellene halnod! Hanem gyere aranyszürűmre, a napszérűmre, ahova az aranyat gyűjtöm, birkózzunk meg!

Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára a sárkány belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, belevágja a sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, belevágja Fehérlófiát hónaljig; már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s belevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a kilenc fejét, pedig az úgy vette körbe a magzatburkot, mint egy daganat, s mindent elborított.

Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három királykisasszonyt: Csillagot, Holdat és Napot. Elérkeztek ahhoz a kosárhoz, amelyiken Fehérlófia leereszkedett, próbálgatták minden módon, hogy férhetnének belé mind a négyen, de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a három királykisasszonyt, ő maga meg várta, hogy őérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény akár ítéletnapig is. Mert amint a három szolga felhúzta a három királykisasszonyt, arra határozták, hogy ők magok veszik el a három királykisasszonyt, s nem eresztik megint a kosarat Fehérlófiáért, hanem otthagyják őt a másvilágon. Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső, ő is hát belehúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet keresni, ami alá behúzódjék. Amint így vizsgálódik, meglát egy turul-griffmadárfészket[35] három fiókgriffmadárral; ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még betakarta szűrével, maga meg bebújt egy bokorba. Egyszer csak jött haza az öreg griffmadár.

– Hát ki takart be benneteket? – kérdi a fiaitól.

– Nem mondjuk meg, mert megölöd.

– Dehogy bántom! Nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni.

– No, hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, hogy levehesse a szűrét rólunk.

Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdezi Fehérlófiától:

– Mivel háláljam meg, hogy megmentetted a fiaimat?

– Nem kell nekem semmi – felel Fehérlófia.

– De csak kívánj valamit; nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam.

– No, hát vigy fel a felvilágra! Légy újra lélekmadár, törd át a világok falát,[36] mint amikor Emesének vitted a világharmatot, hogy fia, Álmos megszülessen.

Azt mondja rá a griffmadár:

– Hej, ha ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig; de neked megteszem; mert én vagyok az őrszellemed.[37] Hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldal szalonnát; kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldal szalonnát tégy számba. Ha nem teszel, levetlek. Merthogy az őrszellemet, amely felvisz téged a felső világba, etetned kell.[38]

Fehérlófia éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a felvilágra, ki a nő hasából, mert már beindult a szülés. Mentek jó darabig, egyszer fordul a griffmadár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy oldal szalonnát. Nemsokára megint fordítja a griffmadár balra a fejét, fordítja a gyermeket is, de látja, rossz a fekvése, pedig valahogy ki kell hoznia a napvilágra.[39] Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a madár, akkor a jobb lábszárát adta neki. Még így sem sikerült kijönniük, ezért végül bicskájával felvágta a nő hasát, így ért fel a napvilágra.[40]

De Fehérlófia nem tudott se té, se tova menni, hanem ott feküdt a földön, mert végtagjait a császármetszés után vér borította.[41]

Itt benyúlt a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral kancatejjel. [42] Odaadja Fehérlófiának.

– No – mondja neki –, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg kancatej, idd meg.[43]

Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette – tán nem is hinnétek, ha nem mondanám –, egyszerre kinőtt keze-lába![44] Azaz kinőtt volna, de csak annyi történt, hogy megmosták kancatejben, és kiderült, semmi baja a végtagjainak. De még azonfelül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt.

A griffmadár visszarepült a másvilágba. Fehérlófia meg útnak indult megkeresni három szolgáját. Amint megy, mendegél, előtalál egy nagy gulyát. Megszólítja a gulyást:

– Kié ez a szép gulya, hé?

– Három úré: Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyűvő uraké.

A gulyás útba igazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához, bement belé, hát majd elvetette a szeme fényét a nagy ragyogás, de ő csak ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, aki, mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt sem tudta, leány-e vagy fiú. Fehérlófia megfogta, kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyethalt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is meg Fanyűvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia feljött a másvilágról. Fehérlófia a három királykisasszonyt: Csillagot, Holdat, Napot elvezette az apjokhoz.

Az öreg király rettenetesen megörült, amint a leányait meglátta. S hogy megtudta az egész esetet, a Napot Fehérlófiának adta fele királyságával együtt. Így lett az Istené a Nap.

Nagy lakodalmat csaptak, s azt énekelték, hogy

„Hortobágyi híd alatt

Nyergelik a lovamat,

Én ülök a nyeregbe,

Rózsám meg az ölembe.”[45]

Nemzettek sok-sok lófit, akikből lettek a lófők,[46] a mü népünk, s még máig is élnek, ha meg nem haltak. Azóta imádják a magyarok s a székelyek az Isten fehér téntás tollát, másképpen az Isten faszát, amellyel ősünket annak idején megírták.[47]

---

Jegyzetek

[1] Domokos Mariann – Gulyás Judit: Az Arany-család mesekéziratainak és Arany László Eredeti népmesék című művének kritikai kiadásáról. Ethno-Lore, XXVI., 2009, 11–77., 65.: „Fehér ló fia (tintával írt cím) Arany Juliska, gyermekírás.”

[2] Szegfű László: Equus Fabulosus. In: Tanulmányok Karácsonyi Béla hetvenedik születésnapjára. József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára, Szeged, 1989, 31–46., 39.: „Az ősök temetkezőhelyét, az áldozati ligeteket is gyakran illették »fehér« jelzővel. Nem kizárt, hogy erre utal néhány korai helynevünk is – Fehértemplom (Árpád vélt sírja), Fehérvár (Szt. István temetkezőhelye), Sár (Aba Sámuel nyughelye), Szekszárd (I. Béla sírja) – jelezve, hogy itt neves hősök teteme nyugszik, míg lelkük a »fehér út« vagy »tejút« névvel is illetett »hadak útján« indult túlvilági vándorútjára.”

[3] A vegyes, székelyes és csángó lakosságú Klézsén (Moldva) járja ez a mondás: „Hol az igazság? A fehér téntás tollban.” Értsd: a faszban, amelyik fehér téntával ír. Ugyanis annak lesz igaza, akinek több gyermeke van, így nagyobb hadat tud felállítani veszély esetén, vagy az ő igazát adják tovább a gyermekei (Duma-István András közlése). Székelyföldön ez a mondás járta: „Fejér lón hozzák az igazságot” (Gyallay Domokos: Lófi székely – lófő székely. Magyar Nyelv, 55. évfolyam, 1959, 218–226.)

[4] Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága. Akadémiai Kiadó (Körösi Csoma Kiskönyvtár), Budapest, 1983, 27–28.: „Az észak-eurázsiai népek jellegére a lélekkettőség, vagyis a kettős lélektöbbesség (dualisztikus pluralizmus) jellemző, vagyis alapvető lélekelemként részint a szabadlélek, részint pedig a testlélek (én lélek és életlélek) tűnik fel. A szabadlélek legfeltűnőbben az álmok és a lélek elvesztésének különböző állapotai (ájulás, betegségek, a sámánnál pedig transz) idején mutatkozik meg. A testlelkek közül az »életlélek« legtöbbször »lélekzetlélekként« jelenik meg, azaz a lélegzésben felfogott vagy azzal közvetlenül azonosított életelv, egyenesen az »élet« primitív felfogása.”

[5] A székely nyelvjárásban a konc ’ükapa, vagy még régebbi ősapa’. Gyallay Domokos vezeti le nagyon szellemesen az ősapa jelentésű koncit, koncapát a kancafiból (Gyallay, 1959, lásd 3. jegyzet).

[6] „Isten lova bassza meg” – közkeletű káromkodás. „Ábrahám Ambrus szegedi egyetemi tanár leveléből veszem ki a következő részt: »Szülőfalumban, Tusnádon (Csík megye) az ősi mondásokban gyakran szerepel a fehér ló és Isten lova kifejezés, sokszor olyan formában, ami nem tűr nyomdafestéket«” (Gyallay, 1959, lásd 3. jegyzet).

[7] Jankovics Marcell: A ló a magyar mitikus hagyományban. In: Lovas nemzet: a magyarság és a ló évezredeken átívelő barátságáról. Szerk. Hecker Walter, Karádi Ilona. Helikon, Budapest, 2004, 163–173.: „Az anya egy személyben az »egész világot« megtestesíti: az eget, közelebbről a Tejutat, és a földet. Nemcsak ló lehet, hanem nő, akinek egyes változatokban állatneve van, sőt fa is. Ha nő, akkor a gyermeket szüli vagy találja; Isten adja, vagy növényi magtól, gyümölcs elfogyasztásától, medvétől, lótól esik vele teherbe. Ha állat, de nem kanca, akkor is kizárólag tejet adó állat alakját ölti fel.”

[8] „A samanizmusban a sámánbot többféle jelentéssel rendelkezik: lehet a sámán segítőszellemének megjelenítője; mint életfa a felső világgal való kapcsolattartásra utal. A lófejdíszítésű bot, a  »sámán hátasa« a sámánutazás jelképes eszköze.” (Pál József – Újvári Edit: Szimbólumtár. Balassi Kiadó, Budapest, 2001, bot szócikk.)

[9] Szemérmesebb változatairól lásd Gyallay, 1959, de azt is megjegyzi, hogy „Domokos Pál Péter néprajztudós közli szülőfalujából, Csíksomlyóról (ám Menaságon is hallotta): »A székelyek mindnyájan rokonok apáról, anyáról s a fejér kabala likáról.«” Ugyanakkor Gyallay elmondja, „Szülőfalumban (Udvarhely megye, Bencéd) a segítő szolgálat – kaláka – kikiáltásakor a fejér kancát is beleszövik a mondókába, de olyan vonatkozásban, ami nem alkalmas a közlésre.” „Ábrahám Ambrus szegedi egyetemi tanár leveléből veszem ki a következő részt: »Szülő-falumban, Tusnádon (Csík megye) az ősi mondásokban gyakran szerepel a fehér ló és Isten lova kifejezés, sokszor olyan formában, ami nem tűr nyomdafestéket.«”

Hogy ne maradjunk ködben, elmondom saját kútfőből, hogy a fehér ló picsájáról van szó. A moldvai Klézsén ugyanígy mondják (Duma-István András közlése).

[10] Klézsén mondják így, a mesék állandó befejező szövege (Duma-István András közlése).

[11] Felhivu Duma András barátom Klézséről, Moldovából, s elkezdünk beszélni mindenfélét, többek közt a hétszünyüről es. Mondja, hogy nálik a hétszinyüt arra az emberre használják, aki könnyen bésiklik a másik ember bőre alá. András felesége, Vironka, mondja, hogy hétszinyü például az olyan pap es, amelyik meggyőz valakit, hogy álljon át az ő vallására. Értelemben egy cseppet hasonlít a kétszínűre, de a hétszinyü nem pocskondiázza a háta megett a másikat, ő csak elcsavarja a fejét.

[12] Hívják „hétszínű” szakállúnak (Erős Jancsi), ami alatt a szivárványt kell értenünk, márpedig szivárvány az égisten attribútuma, Belső-Ázsiában pedig, ahol a Fehérlófia mesék eposzi formái ma is élnek, a „hétszínű szivárványt a planéták járta ekliptika szellemképének” hitték. (Jankovics Marcell: Ahol a madár se jár

Hét év tizenkét tanulmánya. Pontifex, Budapest, 1996.)

[13]Duma-István András szerint Klézsén kapanyélnek vagy kapanyélfaszúnak azt az embert nevezik, aki olyan helyre megy, ahol nem fogadják szívesen, ahol nem lenne helye, például egy besúgó vagy szekus megjelenik egy társaságban. Klézsén él az a mondás is, hogy: „bédugja az arrát, mint a kapa nyelit”, értsd: teljesen mindegy, hogy a kapanyélfaszú az orrát vagy a faszát dugja be a pinába, egyiknek sincs ott a helye.

A szintén klézsei Istók György szerint a mondás: „Ha Isten akarja, kapanyél is elsül” nem a puskaként elsülésre utal, hanem arra, hogy isten (vagy a szomszéd) segedelmével a száraz fasz is képes gyermeket nemzeni. A kapanyélfaszú ember száraz, nincs töpéncse (ondója), azaz képtelen az utódnemzésre, képtelen teremteni (márpedig minden más fasz igen). Ez a Kapanyányi Monyók lényegi jellemzője.

[14] Ondó. A töpéncs szótározatlan moldvai tájszó, adatközlők: Duma-István András és Istók György Klézséről. A székelyben a szó töppencs formában él, és a kicsi, elcseszett embert szólítják így, ha meg akarják sérteni.

[15] A Bibliában Éva és a kígyó történetében a kígyó egyfajta antifallikus jelkép: egyrészt hasonlít a péniszhez, másrészt viszont a racionalitásával, kérdéseivel, kétkedésszításával éppen a megtermékenyítésre való képtelenségét leplezi.

[16] Róheim Géza fejti ki a monyók fallikus jelentését, a kapanyányit pedig „kappan anyányi” összevonásaként értelmezi (The story of the ligth that disappeared. In: Géza Róheim: Fire in the Dragon. Princeton University Press, Priceton, New Jersey, 69–70.) Mint látható, szerves kapcsolat van a Biblia kígyója és a mi kappanunk között.

[17] A székely nyelvjárásban ez a monyók jelentése (Sántha Attila: Bühnagy székely szótár. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2018.)

[18] A zoroasztrizmusban egymással harcol Ahura Mazda (a Jóisten) és örök ellenfele, Ahrimán (akit alighanem mégis helyesen hoztak kapcsolatba a mi „ármányos” szavunkkal). Rudolf Steiner fogalmazza meg a leginkább lényegre törően ennek a rossz szellemnek a lényegét: Ahrimán az az erő, amely kiszárítja az embert, prózaivá, szűklátókörűvé teszi, amely miatt megcsontosodik és a materializmus babonájához jut el. (The Ahrimanic Deception. A lecture by Rudolf Steiner. Translated by M. Cotterell. Revised by William Riggens. Zurich, October 27, 1919, https://wn.rsarchive.org/Lectures/19191027p01.html: „Ahriman is the power that makes man dry, prosaic, philistine — that ossifies him and brings him to the superstition of materialism.”)

[19] A következő rész, Fehérlófia és Kapanyányi Monyók csatája a zoroasztrizmus két ősszellemének állandó csatája. Két szellem van a világon: a jóra törekvő spenta mainyu (a teremtő szellem, erő) és a jó megbuktatásán ügyködő, teremtésre képtelen angra mainyu (Ahrimán szellemi ősképe). Az angra szó jelentése ’romboló’, ’kaotikus’, ’rendellenes’, ’rákos’ stb., például az angol anger, ’düh’ szó erre a tőre megy vissza. Duchesne-Guillemin, Jacques: „Ahriman”. In: Encyclopaedia Iranica, 1, Routledge & Kegan Paul, 1982, New York, 670–673.

[20] Ez a bekezdés Benedek Elek Erős János című meséje alapján. (In: Magyar ​mese- és mondavilág. Puedlo, Budapest, 2001.)

[21] Ez a bekezdés Fábián Ágostonné Márika Fadöntő című meséje alapján. (Sebestyén Ádám néprajzi gyűjtése. In: Bukovinai székely népmesék. Tolna megyei Tanács V. B. Könyvtára, Szekszárd, 1979.)

[22] Ez a bekezdés Benedek Elek Fadöntő című meséje alapján. (In: Magyar ​mese- és mondavilág. Puedlo, Budapest, 2001.)

[23] A következő részhez lásd: Fejírlúfia – Gyűjtötte és jegyzetekkel ellátta Keszi Kovács László, a tiszacsegei Salamon Mihály és a faluvéghalmi Nádasdi Péter meséi alapján. In: Fehérlófia. Szerk. Hoppál Mihály. Európai Folklór Intézet – MTA Néprajzi Kutatóintézete – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2007.

[24] Salamon Mihály Keszi Kovács Lászlóhoz: „– Mihály bátyám, miféle az a Fene? – Az olyan farkasféle, Fene-firég, csak jóval nagyobb: egye még a Fene...”

[25] emberizink: termete vagy tulajdonságai miatt hitvány, semmi ember (Sántha: Bühnagy székely szótár, lásd 17. jegyzet).

[26] Amúgy a Rézfaszú Bagoly a gyermekeltevő bábasszony, a Vasorrú Bába férfi párja. Keszi Kovács László így beszélget róla a mesemondó Salamon Mihállyal:

„– Mihály bátyám, azt nem hallotta, hogy „Jól fíjj te, elvisz a Rézfaszú bagoly!”? Ezt akkor mondták, ha este a sötétben féltünk kimenni a házból.

– Hallottam bizony eleget. De hozzátéve azt is: elvisz oszt megbassza sallangra a picsádat. Még azt is: bű vírű az, még a rézfaszú bagoly se győzné szerszámmal. Fehércselédre monták.” Azaz a Rézfaszú Bagoly sallangra, rojtosra bassza a picsát, és az tönkremegy a beavatkozás következtében. A bővérű, folyamatosan teherbe eső fehérnépet még a Rézfaszú Bagoly sem győzi szerszámmal: a beavatkozást végző eszközei is elkopnak.

[27] A magyar nyelvben a csillag szó a 18. század végétől vált általánossá az eredeti húgy szó helyett. Nyelvi emlékeink őrzik a mai napig a csillagokba néző ember esetében a „húgybanéző” kifejezést, ugyanúgy, mint a kaszáscsillag esetében a „Kaszáshúgy”, a Göncölszekér esetében pedig a „Szekérhúgy” szavakat. A legismertebb forrás a Károli-biblia 1590-ben megjelent bibliakiadása, melyben a „húgy” szó még egyértelműen csillag jelentéssel szerepel.

[28] „A társak (fivérek) elérkeznek egy száraz kúthoz (kürtőhöz, barlanghoz) és a hős az aljára ereszkedik, vagy néhány változatban a levegőben függő kastélyba száll fel az elrabolt lányok után.” (Benedek Katalin: A Fehérlófia meséje és párhuzamai. In. Fehérlófia, szerk. Hoppál Mihály. Európai Folklór Intézet – MTA Néprajzi Kutatóintézete – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2007, 119.)

[29] Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2016.

[30] Ez a bekezdés Fábián Ágostonné Márika Fadöntő című meséje alapján (Sebestyén Ádám néprajzi gyűjtése. Bukovinai székely népmesék, lásd 21. jegyzet.)

[31] „Ha a férfiak arannyal, ezüsttel, drágakővel hatalmukba kerítik az asszonyokat, sokakat becstelenségre késztetnek, megvesztegetik a bírákat, és számtalan erkölcstelenséget követnek el, nem a fémeket kell okolni, hanem a férfiak lángra gyújtott, gonosz szenvedélyét” (Georgius Agricola, 1494–1555).

[32] Hamvas Béla: Tabula smaragdina, Hermész Triszmegisztoszt idézve: „Íme, ami fent van, alulról jön, ami lent van felülről. Az Egy műve a varázslat.”

[33] Benedek Elek: Az égig érő fa. In: Magyar ​mese- és mondavilág. Puedlo, Budapest, 2001.

[34] A sas a görög mitológiában Zeusz háziállata volt, amely a főisten villámait cipelte.

[35] Szentmártoni Szabó Géza László Gyula nyomán a turult a griffel azonosítja. Szentmártoni Szabó Géza: „Álmomban azt látám”: Pünkösd hava és a szerelmi álmok. Universitas, Budapest, 2002, 402–403.

[36] A perzsa mitológiában a griff (perzsa nevén szimurg) – ugyanúgy, mint a magyar turul – mintegy mediátorként működik a föld és az ég között. A túlvilágon járó (az Alburz hegyén levő) Zálnak a szimurg ad egy tollat, hogy majd hívja, ha baja van a földi világban: „e toll most utad társa légyen tovább, / dicsőségem árnyéka védjen tovább. / S ha arcodra bajt hozna majd bárki is, / ha károdra majd verne zajt bárki is, / te lángokba dobván a tollam hamar, / meg is láthatod majd hatalmam hamar.” Abulkászim Manszúr Firdauszí: Királyok könyve (Sáhnáme). Ford. Devecseri Gábor. Magyar Helikon, Budapest, 1979, 54.

[37] A perzsa mitológia szimurgja egyben őrszellemként is működik, mint a fenti lábjegyzetben láthattuk.

[38] Kay Kavusz, a perzsa mitológia egyik kiemelkedő, ám kaotikus uralkodója készíttet egy repülő szerkezetet úgy, hogy szimurgokat fog be, akik felé húsdarabokat tesz, a madarak pedig, hogy elérjék, repkednek. (Firdawsi: The Shahnama. Transl. by Arthur George Warner, Edmond Warner. London, 1906, 102–104.)

[39] A szimurg/griff általában felelősséget érez a gyermekért, ő az, aki a Sáhnámé szerint neveli a kisded Zált, aki albinóként született, és szülei kitették az Alburz hegységbe (Sáhnáme, 1979, 45–50.).

[40] A szimurg/griff tanítja meg az emberiséget arra, hogyan kell császármetszést végezni: „A szép ciprus testét felmetszi majd, / mert kín-érzetét úgyis elveszti majd. / Az apró oroszlánt eképp hozza ki, / s a szép holdat ámbár vér lepi el, / begyógyíttatod majd a metszett sebet” (Sáhnáme, 1979, 85–90.).

[41] Az első császármetszéses születés után Rusztemről elmondják, hogy senki nem látott még ennyire véres csecsemőt. „Nobody remembered any child to have been born with hands covered with blood like this” (The Shahnama, 1979.).

[42] „Őseink legkedvesebb állata a ló volt, lovat, mégpedig fehér lovat áldoztak isteneiknek. A kanca tejének is csodálatos erőt tulajdonítottak: oltalmaz, véd a gonosztól. Keleti rokon népeinknél a halottat a rontások ellen még ma is kancatejjel hintik be. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor egy, az istenítélethez hasonló elképzelés emlékének tarthatjuk a kancatejben való megfürdést. A kancatej az igazságos úton járó hőst nemcsak hogy nem égeti meg, de még meg is szépíti, a gonoszt pedig elpusztítja.” (Magyar néprajz. V. Magyar népköltészet.

Népmese. A magyar népmesekincs történeti rétegződése és nemzetközi kapcsolatai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.)

[43] Az első császármetszést levezényelő szimurg (griffmadár) így tanítja Zált, Rudábé férjét, hogy mit kell csinálnia a császármetszés után: „Füvet mondok, azt vedd s mosuszt meg tejet, / és zúzd egybe, szárítsad árnyékba meg, / a friss sebre dörzsöld, s ha így megkened, / a sebről hamar látod: immár heged.” (Sáhnáme, 1979, 89.)

[44] A zoroasztrizmusban Zoroaszter (Zarathusztra) egy különleges tejet itat meg Peshotanuval, amitől az „elfelejti a halált” (Zartusht-Namah: „He gave Bashutan the milk for his share; he ate and forgot death”, John Wilson: The Pársí religion as contained in the Zand-Avastá, and propounded and defended by the Zoroastrians of India and Persia, unfolded, refuted, and contrasted with Christianity. American Mission Press, Bombay, 1843, 511.), és a hét haláltalan egyike lesz (Bundahis, XXIX, 5. F. Max Muller [ed.]: The Sacred Books of the East. Vol. V, Clarendon Press, 1880, 117.)

[45] Hortobágy – Ecsedi István gyűjtése. Lükő Gábor szerint a híd alatt, a ló és a nyereg szerelmi jelképek (Lükő: A magyar lélek formái. Budapest, Exodus, 1942, 45–46.)

[46] Gyallay bizonyítja, hogy a székely lófő, ’elöljáró” szó nem abból ered, hogy viselőjének lóval kellett hadba mennie, hanem a lófiból (fehér ló fia), amely csak a kereszténység felvétele után változott át a nem totemisztikus jellegű lófővé (Gyallay, 1959).

[47] Ez mára csak káromkodásokban maradt meg, melyekben gyakran szerepel az „Isten fasza” kifejezés. Jákút mondja el a Konstantinápoly és Bulgár között fekvő Bāšġird ország lakóiról a 921-ben ott járt ibn Fadlan nyomán: „Közülük mindegyik egy fadarabot penis formára farag, s azután nyakába akasztja; ha utazni, vagy pedig ellenséggel szembeszállni kíván, megcsókolja s előtte leborulva azt mondja »Úristen, tégy velem így meg így!« Erre azt mondtam a tolmácsnak »Kérdezd meg valamelyiket, miféle érve van erre nézve, és miért tekinti istenének!« Felelte, »Azért, mert én is ehhez hasonlóból jöttem a világra, és nem ismerek kívüle mást, ami létrehozott volna.«.” (Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/3. Balassi Kiadó, Budapest, 2007, 17.) Kérdezősködéseimből az derült ki, az „Isten fasza” kifejezés egyetlen más kelet-európai nép káromkodáskészletében sem szerepel.