Mondhatta volna szebben, kis lovag

Edmond és Cyrano – a két keresztnevet Rostand köti össze. Színe és fonákja a kötet két darabja: Alexis Michalik színműve, az Edmond a Cyrano születésének története, míg a másik Rostand Cyranójának újrafordítása.

Alexis Michalik harmadik darabját, az Edmond-t 2016-ban mutatták be a párizsi Palais Royal Színházban a szerző rendezésében. Az előadás sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2017-ben hét jelölésből ötöt besöpört a francia színházi Oscarnak számító Moliére-díjból.  Később Michalik rendezésében film is készült a műből, sőt képregényben is megjelent. Nem véletlenül, hiszen Franciaország a képregény európai hazája.

Sokáig magam is azt gondoltam, hogy Rostand a francia klasszika szerzőinek köréhez tartozik, akárcsak hőse, Cyrano. Ám Rostand valójában a 19. század fordulóján élt és alkotott, mikor már a romantikus verses drámákat felváltották a polgári színművek. Feydeau volt a kor sikerszerzője, bohózataira tódult a közönség. De már megjelent egy új médium: a film. Az Edmond-ban Rostand is egy este betéved a Grand Caféba, ahol a Lumiére testvérek mutatják be első mozgóképüket, A munkaidő végét. Ebben az egy percnyi dokumentumfilmben a testvérek munkásait láthatjuk, amint kiözönlenek a lyoni gyár kapuján. Külön érdekesség, hogy a darab szerint a vetítésen Rostand Georges Meliés mellett foglal helyet. Ha máshonnan nem is, A leleményes Hugó című regényből és filmből biztosan sokaknak ismerősen csenghet ez a név. Igen, Meliés volt a francia némafilm első jelentős képviselője, akinek leghíresebb alkotása az Utazás a Holdba. Ezt a 14 perces sci-fit Verne azonos című regénye, valamint H. G. Wells műve, az Emberek a Holdban alapján forgatta. Na és persze Vernének ki adta az ötletet? Mi más, mint a Holdbéli utazás, Cyrano regénye? Maga Rostand is megidézi főhősének ezt az alkotását, mikor Cyranója a III. felvonás 12. jelenetében egy fáról leesve elhiteti De Guiche gróffal, hogy ő egyenesen a Holdról pottyant ide. 

Michalik darabjában Rostand örök vesztesként jelenik meg, akit Feydeau lesajnálóan csak „Sarah mama” kedvenceként emlegetett. Az igaz, hogy 1895-ben a Sarah Bernhard-nak írt Távoli hercegnő csúfosan megbukott. A kor tragikája 200 ezer frankot vesztett is az üzleten. De Rostand közel sem volt akkora „lúzer”, mint azt a darab mutatja.  Az isteni Sarah sem véletlenül bízott meg pártfogoltjában, mert 1894-ben Rostand első darabja, A regényesek rögtön a Comédie Française kasszasikere lett Sarah Bernhard főszereplésével. Sőt, Rostand a Cyrano után egy emblematikus szereppel is megajándékozta a dívát. Kérésére írta meg A sasfiókot. Ehhez a nadrágszerephez az 56 éves művésznő fiatal tisztek testtartását és járását tanulmányozta, és rövidre vágatta a haját. Végül bejött a számítás, a darab az 1900-as párizsi világkiállítás egyik szenzációja lett. Ám maga Sarah Bernhard is – jó üzletasszonyhoz illően – mindent megtett, hogy meglovagolja az előadás sikerét. Emléktárgyakon örökíttette meg magát a Sasfiók szerepében, sőt a francia cukrászat egyik remekét, a Melba-kelyhet is átkeresztelte Sasfiók barackjának. Ami Londonban Melba volt, abból Párizsban Sasfiók lett.

De tény és való, hogy Rostand ekkor épp alkotói válságban volt, így kapóra jött neki „Sarah mama” ajánlata: írjon darabot színészbarátjának, Constant Coquelinnek, aki legnagyobb sikereit Tartuffe-ként és Mizantrópként aratta a Comedie Française színpadán. Így kézenfekvő, hogy olyan komédiára vágyott, amely Moliére korát idézi. Ki más lehetett volna alkalmasabb főhősnek, mint a francia klasszikusok kortársa, a barátai között csak Bátorság Démonaként emlegetett Cyrano? A nagyorrú lovag egyszerre volt félelmet nem ismerő katona, heves természetű párbajhős és filozófus, természettudós, no meg költő. A legendák szerint olyan tehetséges, hogy Moliére egy egész jelenetet emelt át a Scapin furfangjába  egyik bohózatából, A megtréfált tudálékosokból, amit Cyrano nem lopásnak, hanem egyszerű baráti kölcsönnek tekintett.

A francia klasszika megkésett utódja tehát azt szállította Coquelinnek, amire egész életében várt: az álomszerepet. Rostand számára pedig műve meghozta a Becsületrendet (még az évben, 1897-ben megkapta) és a halhatatlanságot. A Cyrano azóta is töretlen siker, a francia színházak repertoárdarabja. Nálunk szintén gyorsan népszerű lett. A francia bemutatót követően, 1898-ban Ábrányi Emil már le is fordította magyarra. Premierjét 1900-ban tartották a Budai Színkörben, Pethes Imrével a főszerepben. 

Ábrányi Cyranója mára már klasszikussá nemesedett. Bár, ahogy Várady Szabolcs, a versek fordítója utószavában rámutat: Ábrányi fordítása cicomásan túldíszített, rímelése, verselése sokszor pongyola. Néhol a jóhangzás kedvéért feláldozza a szöveg értelmét. Joggal tűzte tollhegyre hibáit Karinthy paródiájában, a Cyrano de Faustban. Ám ez a féktelen játék, a rímelés túlhabzása a színpadon mégis pompásan megél a mai napig. Sok sora mára már szállóigévé vált. Az egyiket – „Lázár vagyok a csókok lakomáján” – akár a fiatal Ady is írhatta volna.

Mégis miért született meg az új fordítás? Zsámbéki Gábor a Katonában szerette volna megrendezni a Cyranót. De prózai fordítást akart, hogy lássa, mennyire él meg a darab, ha cikornyás verses burkából kihámozzák. Így kérte fel Bognár Róbertet a munkára. Ám mivel az egész darabot mégsem lehet prózásítani, Várady Szabolcsnak jutott a feladat, hogy a versbetéteket megalkossa.

Hogy mennyire vált be a prózai változat, ahhoz hadd idézzek egy példát az I. felvonás 2. jelenetéből:

„Hát nem tudja? Annyira megutálta Montfleuryt, hogy egy teljes hónapra megtiltotta neki, hogy színpadra lépjen” – mondja Ragueneau, az irodalompártoló pecsenyesütő és cukrász Cyranóról.

Ugyanez Várady Szabolcs verselésében az Edmond 68. jelenetében:

„Nem tudja, hogy Cyrano mit parancsolt,

úgy megutálta ezt a hájfejű fajankót?

Nehogy fellépjen egy álló hónapon át,

látni se bírja a dagadt ábrázatát.”

Szó se róla, a prózafordítás él. A pergő párbeszédek könnyen mondhatók színészileg. Jobban is illenek modern korunk felgyorsult tempójához, mint a lassabban csordogáló versbeszéd. Nem szólva arról, hogy ma már a deklamálás, azaz az ágálás sem divat. Ám be kell látnunk, mégiscsak a vers zeneisége élteti igazán Rostand darabját. Talán nem véletlen, hogy végül Zsámbéki Gábor 2011-ben a megrendelt Cyrano helyett Moliére Mizantrópját választotta Petri György fordításában.

Bognár Róbert és Várady Szabolcs két közös munkája – mondhatni négykezese – mindezek ellenére igazi stílusbravúr. Csak remélni lehet, hogy lesz olyan színház, amely akár az Edmond-t, akár az új Cyranót műsorára tűzi.

Alexis Michalik: Edmond. Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac. Ford. Bognár Róbert (próza), Várady Szabolcs (vers). Park Könyvkiadó, Budapest, 2020.