Nemes Nagy Ágnes németül

A magyar költészet német fordítása ma kényes ügy. Kényes, mert ebben is érvényesül a „kultúrharc” (Kulturkampf), mely előírja, hogy milyen költők felelnek meg a nyugati „vonalas” költő eszményének. Fontos ismérve annak, aki megjelenhet, hogy nem írhatja le: szereti hazáját, anyanyelvét, történelme hőseit. Ha pedig mégis leírja azt, hogy „magyar”, minimum elönti az epe.

Túl az ideológiai gáton – azon a hamisításon, hogy jó magyar költő csak az, aki gyűlöli a magyarságot, és idegenül érzi magát Magyarországon, hiszen ott zsarnokság van és idegengyűlölet – az átültetést nehezíti a két kultúra eltérő műfordítási gyakorlata is. A németre fordítás az utóbbi évtizedekben ugyanis már nem jelenti a jó magyar vers német nyelven megjelenített lehető legjobb változatát, mely nem csupán tartalmában pontos, ugyanazokat az eszméket közvetíti, de lehetőleg formailag is tükrözi a magyar eredeti költői jellegzeteségeit. Nos, ez a nyugati műfordítói hagyományban kidolgozott elvek feladását, a rímelő, asszonáncokkal teli, furcsa szórenddel élő magyar eredeti kizsigerelését jelenti. S minden a gondolat pontos és politikailag korrekt üzenetének tolmácsolására szorul vissza.

Nagy öröm, ha e gyakorlat nem valósul meg, s megkísérlik németül visszaadni az eredeti minden nyelvi szépségét is. Ezt tapasztaljuk Nemes Nagy Ágnes Sonnenwenden (Napfordulók) címen kiadott válogatott versei esetében, melynek fordítói Schiff Júlia és Peter Gehrisch, kiadója pedig a kelet-európai irodalmak java verseinek publikálására szakosodott ludwigsburgi Pop Verlag. A magyartól a románig, a lengyeltől a grúzig számos nemzet költőjével ismertet meg a kiadó sorozata, amelynek ez a 155. kötete. Nemes Nagy Ágnes életpályáját és műveinek helyét a magyar líra történetében Ferencz Győző tanulmánya ismerteti, kiemelve az újholdasok költészetének zsarnokságellenes üzenetét, s az 1956-os forradalom szimbolikus tükrözését a költőnő Ekhnáton-sorozatában.

Túl a tartalmi precizitáson, ami egy ilyen kaliberű kiadó esetében kötelesség, nagy örömünkre szolgál, hogy a Schiff–Gehrisch műfordítópáros a Nemes Nagy Ágnes puritán művészetében oly fontos formát, a magyar nyelv mélységeiből előhívott szózenei képleteket is igyekszik visszaadni. Nézzük meg ezt a Versem című darabban.

Versem: gyötörd a tested, / szavakkal ne szeretkezz, / mormolj kemény imát, / s az eufóriát, / aszkétacsontú: vesd meg.

E rövid szövegben a tested/szeretkezz/vesd meg hármas rím fonja körül a belső imát és eufóriát. Tartalmilag az első két rímelő szó megfékezésre buzdít, a test gyötrését követeli, s a szavak elidegenítését: nem szabad velük szeretkezni. S a lényeg: a kemény ima gyakorlata az eufória ellen. Mi jön át ebből a több szintű üzenetből a német fordításban?

Deinen Körper quale, meint mein Gedicht, / keine Liebe geh ein mit den Worten, / murmele ein hartes Gebet, / und verachte, asketischer Knochen, / die Euphorie.

Vagyis szó szerint visszafordítva: „a tested gyötörd, véli a versem / semmi szerelmeskedés a szavakkal / mormolj egy kemény imát, / és vesd meg, aszkétikus csont, / az eufóriát. Tartalmilag hű, ugyanakkor a vers (Gedicht) zeneileg egybecseng az imával (Gebet), (a vers ima kell legyen!), a szavak (Worten) és a csontok (Knochen) váratlan és ritka rímként szintén. S utána jön az eufória, mint kizárt, rímtelen párja a csontoknak. Ez így tömör, zeneileg sugallatos vers: Nemes Nagy Ágnes-vers németül.

Számtalan ilyen példára bukkanhatunk. Még ott is, ahol a rím kimarad, legalább egy asszonánc sejteti az eredeti hangzásvilágát. Például:

De itt ez az állomás, ez névre szóló. / Ez nem kell senkinek. Ezt átveszem. / Fölemelem, magamhoz ölelem / sötét csomagját, amelyet / sohasem fogok felbontani.

Németül:

Hier, dieser Bahnhof indessen, hat einen Namen. / Den niemand benötigt. Den nehm ich jetzt an. / Ich verehre, umarme / dieses geheimnisvolle Paket. Ich werde / es nie öffnen.

A kulcs itt a senkinek sem kellő állomás befogadása, átöleléssel. A magyarban az átveszem/ölelem valósítja ezt meg hangzásban. A németben a Namen/umarme (név/átölelem) egymásba csendülése jelzi ezt a néma befogadást. A csomagot, amelyet sohasem fog ugyan kibontani, mégis magával viszi a tudatába.

Nos, ha a lényeg átmegy, akkor még van remény. Ha vannak ilyen fordítók, ha van ilyen kiadó, ha még vannnak olvasók, akkor a költészet csomagjait is elviszi valaki. S tán egyszer ki is bontja.