Két novella

Apuka kenyere

Az utcában egész éjjel ugattak a kutyák. Nem is ugatás volt ez, hanem vonyítás, hörgés, egekig érő kutyafájdalom. Ha egy percre elhallgattak, valamelyik újra kezdte, és kertről kertre járt a riadólánc, kezdődött elölről a vircsaft. Juci forgolódott a meleg paplan alatt, néha kidugta a lábát, hátha elmúlik a hőség, ami mostanában gyakran elfogta. Mihály persze aludt, szétvetette kezét-lábát, és békésen szuszogott, mint egy elégedett óriásbébi. Ha horkolt volna, biztos oldalba böki, de így inkább közelebb húzódott hozzá, az ismerős verejtékszag megnyugtatta. Az egész utcában egyedül nekik nem volt kutyájuk, a legközelebbi szomszédban volt vagy öt, különböző fajtájú és nagyságú.

Juci néha átgórt a kerítésen némi maradékot, amikor nem volt otthon senki. Nem akart belőle rendszert csinálni, a szomszédasszonnyal évek óta csak bólintottak egymásnak.

Múltkor volt délután valami bugyuta film a tévében, porszívózás közben véletlenül belenézett, hát ott olyan jó szomszédok éltek egymás mellett, hogy csoda. Mint a mennyei paradicsomban, cserélgették egymás közt a ruhákat, ékszereket, elvitték egymás gyerekeit edzésre, meg feszt koktélokat iszogattak párás falú poharakból. Na, itt az utcában legfeljebb a férfiak váltanak egymással néhány szót a köszönésen kívül, meg a kocsmában volt valami kis beszélgetésféle. Mióta nincs nyitva, a boltban megveszik azt a néhány felest meg a legolcsóbb sört, aztán mindenki megy haza, megisszák a műhelyben vagy az ólaknál. Az ő ura hála az égnek nem italos ember, persze egy-egy mulatságon, lagziban megitta a maga vörösborát, aztán duhaj jókedvében úgy megforgatta még a kövér szakácsnőt is, hogy leesett a papucsa. Azóta is emlegeti, és úgy nevet, hogy csak úgy reng a dupla tokája. Ő meg soványka, kicsi, csak úgy eltörpül a mázsányi ura mellett. Jól élnek, ez a lényeg, gondolta félálomban, amikor meghallotta a kaparászást az ajtón. Megmerevedett, egy kicsit tán meg is ijedt. Apósa nem szokott éjjel kikelni az ágyból, nappal is egyre kevesebbet. Ő ápolja harmadik éve. Rendes ember, mikor özvegyen maradt, idefogadta őket, nagy ez a ház, mondta, elférnek. Így is volt. Három és fél szoba, nagy konyha, kamra, persze nem olyan modern, mint most divatos. Sátortetős, olyan az utcában mindenkié, ebben megvolt annak idején az egyetértés. Magára húzta a zöld fürdőköpenyt, és óvatosan kilépett az ajtón.

Az öreg ott állt, botra támaszkodva, a pizsamakabátja félre gombolva. Felkapcsolta a folyosói villanyt, lásson valamit, és gyorsan odatolt egy széket, amire Misa bácsi –mert így szólította apósát az elejétől fogva – lassan ráereszkedett.

– Hallod-e, Erzsókám – mondta reszkető hangon, s Juciban meghűlt a vér. Szegény megboldogult anyósa volt Erzsébet, tíz éve ilyentájt temették. Az öreg meg folytatta, de nem rá nézett, hanem valahova messzire. – Süssél már nekem olyan kis cipókat, amiket régen, mikor jártam ki a határba. De jó idők is voltak! Emlékszel, egyet mindig hazahoztam a gyereknek, hogy megörült mindig, úgy befalta, mi meg fogtuk egymás kezét. Egyszer meg szalagot vettem néked az endrődi vásárban, a kölöknek meg kis ostort. Nem láttad, hova tette? – nézett kitisztult szemekkel Jucira. Aztán a választ meg sem várva nagy nehezen feltápászkodott, és botorkálva elindult a szobája felé.

Juci könnyes szemmel nézett utána, aztán cipőt húzott, lement a nyári konyhába, ott kezdett kenyeret gyúrni, a kamrában megtalált mindent. Nem lesz olyan, mint anyósáé volt, hisz csak szárított élesztő volt itthon, meg a gázsütő sem olyan, mint a kemence, de megörül majd neki az öreg. Dúdolt egy kicsit, és már kivilágosodott, mikor kihúzta az első tepsit, rajta a pirosra sült, apró kis cipókkal. Egy kicsit ferdék lettek, meg nem is egyformák, de az illatuk átjárta a konyhát. A férje álmos szemekkel, csodálkozva nyitotta be az ajtót. – Apuka kenyere – magyarázta Juci, és nem is tudta, mitől pirult el, amikor a férje az ölébe vonta. Biztos csak a meleg – gondolta, és csak nézte, ahogy az a nagydarab ember beleharapott a kis cipóba, és két falattal lenyelte.

Tányérra tett négyet, letakarta tiszta konyhatörlővel, úgy vitte be az öregnek, aki az ágyban ült, hátát a kemény párnának támasztva.

– Erzsókámmal álmodtam – fogadta a menyét, és amikor meglátta a kis kenyérkéket, elmosolyodott. – Nem volt álom, itt járt, ugye?

Juci csak bólintott, és kiszaladt a szobából.

Az utcában csend volt, egyetlen kutya sem ugatott.

A szél megrázta a gallyakat, s fehér virágszirommal takarta be a felásott kertet.

Őszi képeslap

Az öreg rendbe tette az ócska ballonkabátját, kis ecetes vizes ronggyal próbálta kivenni azt az ismeretlen foltot az elejéről, némileg halványult. A kalap kicsit molyrágta, tavaly is ilyen volt. Nem vesz ő már magának ruhafélét, minek erre a rövid időre. Nemsokára 80 lesz. A szomszéd mindig mondja, hogy élhetetlen vénember maga, Jani bátya, más világ van már, ki kéne használni. Nézzen ki karácsony előtt a főtérre, olyankor van ingyen konyha, máskor meg adnak csomagot is, tartós élelmiszert. Meg menjen be a tanácshoz, persze már nem így hívják, és kérjen tüzelőt, utalványt, segítséget. Igaz, ami igaz, tavaly majdnem megfagyott, feltüzelte az öreg diófát, úgyse termett. Meg leköltözött a nyári konyhába, a sparhelt egész jól szelelt még. Megfőtt rajta az a kis leves. Elteltek a téli hónapok, de elég keservesen. Eltöprengett rajta, hogy kérincsél, kilincsel, áll egy vége-hossza nincs sor végén, aztán kanalazza a gulyást, a zsír megdermed a műanyag tányér szélén. Lökdösik, kiverik az almát a kezéből, míg végül egy csizma pépesre tapossa. Beleborzongott.

Októberben mindig kimegy a temetőbe − megígérte, és az ember betartja a szavát, akkor is, ha alig volt 16, amikor felesküdtek a szabadságra. A képeslap tegnap érkezett, a postás rendes ember, behozza. Nézik együtt a szép tengerparti fotót meg az üdvözletet. Ez az 56. képeslap, tán nem is lesz több, gondolta. Ennyit kapott meg, biztos voltak előtte is, de azok eltűntek, elkobozták, valamilyen akta mélyén lapulnak.  Sose válaszolt, nem volt feladó, de tudta, hogy ki küldte. Együtt indultak el azon az őszön, amikor már a zászlók ott hevertek a sárban. Ő nem ment ki, visszafordult a határról, itthon tartotta valami.

Most meg megy ki a temetőbe, viszi az őszirózsákat, ahogy mindig, minden évben. A temető főbejáratánál félre kellett húzódnia, vagy három elegáns fekete autóból szálltak ki hatalmas koszorúkat véve ki a csomagtartóból. A virágok és koszorúk émelyítő szagától kicsit fájni kezdett a feje, főleg a fenyők gyantájától, leült egy közeli padra. Leeresztette az őszirózsákat a földre, 17 szál, ennyien voltak az évfolyamon, akik aztán rossz helyen voltak rossz időben.

− Bátrak vagyunk vagy bolondok? − ezt kérdezte tőle a csoportvezető fiatal tanár, rácsapott a vállára, és nevetett. Nem tudta a választ. 

Nézte a közeli hatalmas sírkövet, rávésve egy bajuszos férfi arcképe meg egy motor. Biztos márvány, egy ház ára – gondolta, aztán gyorsan felállt, nem való ő ide a kopott, térdig érő, ódivatú ballonban meg a félretaposott sarkú, fekete cipőben. Nincs messze a kocsma, olyan fura neve van, Célállomás. Megtapogatta a zsebét, ott lapult kétszáz forint, egy kisfröccsre elég. Kihallatszott a tangóharmonika kicsit fals hangja. Dada játszott rajta, előtte már biztos van vagy öt fél vodka. Állítólag félig orosz vagy üzbég, de volt, aki mongolnak tippelte. Akkor jött ide az apja, akkor ősszel, azt se tudta, hova vezényelték, aztán súlyosan megsebesült, és valahogy itt ragadt. Elfelejtették. Összeállt egy piaci asszonnyal, abból született a fiuk. Kicsit fura volt, mert ugyan játszott ezen a hangszeren, ha félig szittyós volt, egészen jól ment, meg el is látta magát, hisz régen egyedül élt, de nem beszélt. Ha kérdeztek tőle valamit, vigyorogva bólogatott, hogy „da, da”, így ragadt rá a név. Volt egy öreg tanár, ő azt mondta egyszer, hogy az ilyen ember történelmi lábjegyzet, nagyon apró betűkkel szedve.

Mint én – gondolta. Toporgott egy kicsit, fázni kezdett a vékony nadrágban, a kabát se sokat fogott a metsző szélben, aztán nagyot nyelt, és belépett az ajtón.

Az őszirózsákat majd később leteszi a sírokra, egyenként.

Az utolsó meg az övé, azt csak úgy ott hagyja az ösvényen.