Ugrás a tartalomra

„Mint a szerelemben, minden a pillanat műve” 

Betekintés a kulisszák mögé, IV. rész

Balettintézetben tanult tizenhat éves koráig, koreográfus szeretett volna lenni, később pedig színész, számára a tánc a szabadságot, a feloldódást jelenti az időben. Két verseskötet után külföldre menekült, ennek kálváriáját a Regál című kisregényében írta meg. Hosszú ideig sikeres üzletemberként dolgozott, amiben a filozófia is segítette, majd visszatért az irodalomhoz. Minden női szereplője is ő, gyakran álmodik regényei hőseivel, szeret horgászni, teniszezni, különleges kapcsolatban áll a tengerrel – Böszörményi Zoltánnal, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével beszélgettünk.  

– Balettintézetben tanultál tizenhat éves korodig. Mit jelent számodra a tánc?

Feloldódást az időben. Lelki felfrissülést. Szabadságot, lebegést. Dombi Imre, a Kolozsvári Balettintézet tanára leírta a karaktertánc lépéseit, sőt a népi táncét is. A tény megdöbbentett, nemcsak a szónak van írott mása, hanem a mozdulatnak, a lépésnek is. Hét évig voltam a balettintézet diákja. Koreográfus szerettem volna lenni. Akkor Maurice Béjart volt a példaképem.

– Később színész szerettél volna lenni. Mi motivált a döntésedben?

Kihívást gyanítottam a színészetben. Ma is szívesen szavalok. Nem lett belőle semmi? Nem rajtam múlott. Kovács György, az erdélyi magyar színjátszás nagymestere volt a felvételim évében a zsűri elnöke, ő vitt végig a vizsgákon. Végül az akkori Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem rektora leértékelte a magyar irodalom dolgozatomat, hogy másvalaki juthasson be helyettem az egyetemre. De, akit bejuttatott, nem lett színész, hanem rendező. Annak is középszerű.  

– Ki a kedvenc színészed?

Szörényi Éva és Páger Antal… és Gobbi Hilda, Törőcsik Mari, Kabos Gyula, Kiss Manyi, Latabár Kálmán, Rutkai Éva, Latinovits Zoltán, Major Tamás, Darvas Iván, Sinkovits Imre, Huszti Péter…  és még sorolhatnám szívem szerint véget nem érőn. A magyar színjátszás nagy-nagy szerelmese és csodálója vagyok. 

– Melyik film volt számodra az év filmje?

Enyedi Ildikónak a Füst Milán regényéből készült, Feleségem története című alkotása.

 

– Két verseskötet után külföldre kellett menekülnöd a nacionalista kommunizmus retorziója elől. Áldás volt vagy átok így utólag visszagondolva?

Mindkettő. A menekülés félelem, az ismeretlentől, a bizonytalantól való rettegés. Rendkívül kétségbeejtő állapot. Regál című regényemben megírtam történetem egy epizódját. Idén újra megjelenik. Áldás volt az új világ, a szabadság semmivel össze nem hasonlítható íze, illata.

– Sok munka és vesződés árán te lettél az ország egyik legismertebb és legsikeresebb gyártulajdonosa, előtte Kanadában is üzleti tevékenységet folytattál. Mit szólt ehhez a benned munkálkodó író, költő? Sosem tiltakozott?

Istenem, milyen messze már tőlem az üzleti világ csatazaja! Az állandó aggódás, a testet-lelket felemésztő szorongás, hogy még ezt a lámpát, azt a mérőműszert is megépítjük, hogy még erre és a szomszédos piacra is beküzdjük magunkat termékeinkkel, miközben kivilágítunk még másik öt romániai várost. De minden sikeremben ott volt a bukás csírája is. Remélem, ad a Fennvaló még időt, hogy megírjam gyárosi, üzleti életem viszontagságait. Ami a költői tiltakozást illeti, nem, erre sohasem került sor. A nap végére annyira kikészültem, ép gondolatom sem maradt.

A torontói rádió oldala őrzi ezt a dedikációt az Aranyvillamos 1999-es kiadásából.

– Volt olyan, hogy üzleti tárgyaláson eszedbe jutott egy költői kép?

Egyszer Fortalezában (Brazília), ahol gyárat akartam vásárolni, a tárgyalópartnereim egyike, aki megtudta, hogy magyar vagyok, Lénárd Sándor polihisztorról kérdezett. Ez volt az egyedüli alkalom, amikor irodalom kapcsán valaki neve felmerült. 

– Torontóban, a York Egyetemen filozófiát tanultál. Miért éppen a filozófia fakultás érdekelt?

A logika miatt választottam a filozófiát. És azért is – torontói autószalon (egyik) menedzsere voltam –, mert az egyetemen tanultakat hasznosíthattam a munkahelyemen. A meggyőzés, az argumentáció erejét, mint munkaeszközt használtam az értékesítésben. Idén megjelenő kisregényem, a Míg gondolom, hogy létezem erről szól.

– Két nagyregényed, három kisregényed, két novellásköteted és számtalan versesköteted van. Van kedvenced?

A szülő minden gyermekét szereti. És ahogyan lenni szokott, a legfiatalabb, az utolsónak született mindig a legkedvesebb. Ez most a Darabokra tépve című regényemre érvényes.

– Melyik könyvedet írtad a legnehezebben?

Nehezen írok. Rettentő sok időt igényel felkészülnöm egy-egy nagyobb írás megfogalmazására. Sokat vívódom, töprengek, valahányszor a képernyő fehér mezejére téved a tekintetem, elfog a félelem. Talán a Regál és a Sóvárgás című regényeimet írtam a legnagyobb lelki fájdalom közepette

A Sóvárgás orosz fordításának moszkvai kötetbemutatóján a dedikálásra váró olvasók

– Mely idegen nyelvre lefordított könyvedet szereted leginkább?

Remek fordítóim vannak. Sohár Pál, aki egyik legjobb barátom is, majd húsz éve fordít angol nyelvre szinte mindent, amit eddig írtam. És eddig minden, amit fordított, meg is jelent. Orosz nyelvre Jurij Guszev ültette át írásaimat. Az ő barátságát is nagyra becsülöm. Raoul Weiss francia nyelven tolmácsolt. Legutóbb a párizsi Sygne Kiadónál jelent meg verseskötetem. Hans Henning Paetzke nemcsak remek fordítója, de kiváló menedzsere is német nyelvű könyveimnek. Az Immer wenn ich meine Augen schließe (Sóvárgás) sikert aratott Németországban. Két kiváló román nyelvű fordítóm is van, Foarță Gábos Ildikó és Dosa András, az utóbbi Darabokra tépve című regényemet ültette át román nyelvre. Spanyol, svéd, lengyel fordítóm is van, de ők csak egy-egy könyv erejéig dolgoztak velem.

Hans-Henning Paetzkével a Notlandung bemutatóján a 2019-es Frankfurti Könyvvásáron 

– Mi dönti el, hogy egy impulzusból vagy életeseményből vers, kispróza vagy regény lesz?

Mint a szerelemben, minden a pillanat műve.

– Az Irodalmi Jelent 2001-ben alapítottad. Mi motivált a lap létrehozásában?

A Trianon után Aradon, a két világháború között a Franyó Zoltán szerkesztette Genius és Új Genius, majd a Szántó György szerkesztette Periszkop tiszavirág életű irodalmi lapok után szerettem volna egy olyan kiadványt létrehozni, mely évtizedekig kitart. Másik fontos célkitűzésem is megvalósult, hogy országos (a történelmi Magyarországra értem) irodalmi lap legyünk.

Faludy Györggyel 2005-ben Aradon. 

– Jól ismerted Faludy Györgyöt, aki a lap állandó munkatársa volt. Hogyan emlékszel vissza rá?

Még torontói lakosként találkoztunk. Két interjút is készítettem vele a CBC (Canadian Broadcasting Corporation) rádió nemzetközi adásába – ma már nem sugároz magyar nyelven. Lábon járó enciklopédia volt, órákig szenvedéllyel beszélt irodalomról, politikáról, szerelemről. Barátsága, szeretete kiváltságossá tett. Önként jelentkezett, hogy ő lesz az Irodalmi Jelen főmunkatársa. Minden hónapban elsőként küldte a szerkesztőségbe kéziratát. Humora, szellemi ereje elkápráztatott.  

– Húszéves múlt az Irodalmi Jelen folyóirat. Mit emelnél ki ebből a húsz évből, mi számodra a legjelentősebb?

Munkatársaim lázas odaadását, szenvedélyes lángolását. Nélkülük nem tudtam volna megvalósítani mindazt, amit magam elé kitűztem. A több mint két évtized során közel háromezer szerző írását közöltük. De, ami a legfontosabb, a fiatalok íróműhelyévé (is) váltunk.  

Bene Zoltánnal, a lap prózaszerkesztőjével az Irodalmi Jelen díjátadó ünnepségén 2021 őszén Aradon

– Miért olvassanak a fiatalok kortárs irodalmat is?

Elsősorban azért, mert a kortárs irodalom tükrözi a kort, amelyben élünk. Továbbá azért is, mert sok izgalmas költőnk, próza- és esszéírónk van, és sok tehetséges fiatal szerzőnk.   

– Miért szereted a tengert?

Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szereti a tengert. A tenger a szabadság szimbóluma, a határtalan reményé, a vágyakozásé.

– Mi lenne a legjobb szó a tengerre?

Örökmozgó tenger ész.

Horgászat közben Barbadoson 

– Szoktál horgászni?

Eddig ahányszor kimentem az Atlanti-óceánra, mindig fogtam halat. Sokat!

– Rendszeresen sportolsz. Segít a sport az írásban?

Segít. A sportolás megnyugtat, levezeti a bennem felgyülemlett rossz energiákat. Bizonyos fizikai katarzis.

– Szereted a teniszt. Gyakoroltad is ezt a sportot. Ki a kedvenc teniszeződ?

Barbadosi teniszedzőnőm több mint két éve – nagyon fiatalon – eltávozott az árnyékvilágból. Azóta nem játszom. Kedvenc teniszezőm: Novak Đoković.

– Kedveled a történelmi témákat. Ha hadvezér, császár, cár, király vagy miniszterelnök lennél, kinek a bőrébe bújnál legszívesebben?

Senkiébe. Elég nekem az én bőröm.

A barbadosi táj, a kép Böszörményi Zoltán saját felvétele

– Jól ismered a női pszichét, a Darabokra tépve című regényed női karakterei hitelesek és magával ragadóak.  A Sóvárgás című kisregényedben pedig egy kislány bőrébe bújsz. Mi a legnehezebb a női szereplők beszéltetésében?

Női szereplőim is mindig én vagyok. Ezért soha nem küszködtem megszólaltatásukkal.

 – Hogy születik meg egy szereplő, hogy lesz például neki neve?

Szellemi, fizikai adottságukhoz mérten kapnak nevet. A Sóvárgásban pedig nincs is neve a haldokló leánykának. Ő csak fekszik a kórházi ágyában, és emlékezik.

– A nők vagy a férfiak megrajzolása megy könnyebben?

Számomra egyik sem bonyolult feladat.

– Szoktál álmodni a szereplőiddel?

Nagyon sokszor. Arra ébredek reggelente, hogy álmomban egyik-másik vitatkozott velem. Nem mindig emlékszem tisztán, mivel vádoltak meg, vagy mit szerettek volna. Különösen fura helyzet ez. Írás közben megpróbálom felidézni szavaikat, leírni gesztusaikat.

– Álmodtál már verset vagy novellát, regényötletet?

Nem. Soha.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.