Mettína, az Itsen és a lopott pápabicajos nap   

     Ez az Itsen  
ma egy angyalrobottól lopott
bicajjal útra kel.

Ez az Itsen ma monoteista,
földim,
Hernádkak helytartója.

Lopós, lopózós estéje
kerekedik a mai Itsennek.

Ez az Itsen,
amikor nevét szákra hiába veszik,
visszafogottan szentségel.

Szentéjjel inkább durva
halasszameget hall,

olyankor szemében a fény,
akárha pedálon
villanó macskaszem,
a hajtónak láthatatlan.

Szembeszökőnek, követőnek
a hajtót
a prizma esetleg
kétségtelenné tehet.

Ez az Itsen
ma tudomást szerez
minden hiábaszájravételről.
Történjen akárhol,
akármikor, származzon akárkitől.
Csalóka ügyekben
csalókra ügyet nem vet.

Ahová a faluban legott
nem képes lecsapni,
arról feljegyzést készít.
Egy nőalakú angyalrobot
képében segítségére szolgál
az esemesterséges intelligencia.
A beérkező feljelentésesemesek
alapján kartonoz, kartotékol.

Ha egy-egy notórius hiábaszájravevő
átlépi az ingerküszöböt,
és nincs a bűnbánásról
az angyalrobotnál feljegyzés,
nem találtatik frissített,
érvényben lévő bocsánatlista,
oda lecsap,
egy férfialakú angyalrobot
kificamít bokákat,
középső ujjakat
visszavarrhatatlanul leflexeltet,
havivérzéseket tesz rendszertelenné,
napijajt rendszeressé,
kopaszít, ahol nem szerencsés,
szőrösít, ahol nem kívánatos, 
cickányokat szoktat a méreghez,
távirányító-elemeket gyors lemerüléshez.

A vitorlák széthasadnak,
a versek visszavallhatatlanul
fényevőkké válnak,

az angyalrobotokban
olyan hirtelen hűl meg a vér,
hogy végleg elkedvtelenednek
a lényvisszaverő mellények.

Mától mellvérteknek hallja őket
a manapi monoteista Itsen,
a mellvéresek szavait átvérzi hit,
fölény.
Át a kerevet.
 

***

         Kevertet kér ma Itsen,
angyalrobotokal kvaterkáz.
Mától minden jobb kocsmában
etnikai a tisztogatás,
etikai a tiszt-nógatás.

Ha Itsen mérges,
jobb nem beszélni róla.
Itsen mérges,
nem beszélek róla.

***

         Itsen a héten
gyerekverseket ír,
hármat is naponta.
Gyereklaponta leközölnek kettőt-
kettőt belőlük rendesen.
A nem közöltekből,
a harmadikokból
felnőttlapok kezdenek közölni,
árad a szeretet szerte,
szana.

­­­­­­***

         Miközben Minenden
Zrínyit énekel Mettínának,
Itsen látja a vitákat,
és olvassa őket,
írásos nyomukat,
a viták írásos nyomait látja az Itsen.

Az az
szót nem kell sehol
a neve elé tenni,

azaz Itsen annyit kifogásol mindössze,
ne írják sehol az az szót
le
a neve elé.

Itsen kifogásol,
Itsen kifogást emel a szó
leírása ellen.

Lát, olvas,
nyomban kifogásol, mindössze.
Itsen kifogásol
mindössze egy szót,
az azt,
a többi az
az Itsent nem érdekli,
jóváhagyja ezért a többit,
figyelmen kívül
nem hagyja azonban.

Az Itsen jól tud dolgokat
megjegyezni,
számon tartani azokat,
akik eléírják azt,
amit nem szeretne
a neve előtt látni,
olvasni írásban nyomukat.

Itsen jóváhagyni
szeret a legjobban,
miközben a jóváhagyókat
ahol lehet, kifogásolja.

Itsen kifogásoltatni is szeret,
jóváhagyattatni
az kifogásokat.

***

         Itsen nem ver ottal,
Itsen ittel ver,
itt kell lennem,

ő vagyok, Minenden,

nem ott,
maga a kellemetlen

itteni helyzet vagyok.

Innen odavágyó,
onnan ide.

Itsen kellemetlen

helyzeteket teremt,

ő nagyot,
a hetedik napon
kellemesen szórakozik.
Ott kellene lennem,
nem itt,
maga a bot vagyok.

Itsen ver,
szíve nem jóra dobban,

itt-ott éhségtől
sok szem koppan,
hogy mondjam ezt el
szóban,
forgóban.

Itsen szórakozása
maradandó károkat
okoz bennem,
elszenvedek héttel
osztható traumákat.
Itsen megrázkódtat.
Fut velem egy vagy több
rossz stresszekér’.

Ne fuss olyan stressz-szekér
után, ami nem vesz fel.

Minden napom
attól fogva ott,
attól fogva itt,
bot vagyok,
verem az ágy lábnyomát,
az ágyláb nyomát
kellemesen szórakoztatom.

Itsen lenyomat,
lidérces mesetény,
fénye annak a napnak
itt is, ott is,
megzaklattat.

Itsen pedig igyekszik
jóban lenni velem,

az esőbe itt kiáll velem,
villámot ott szóraztat,

nem minden
nap traumáztat.

 

Mettína a zavarosban

         Ki tudja, hány éve áll
egy peresztrojka a friss havon.

Ha lesz egy olyan,
Mettínának mondom ezt a leszegyolyanot
egy jelentős folyóirat indulásának évében,

Tokajban vagyunk, és sokkal többféle
szájíz lefoly a Tiszán,
mint amiről szakemberi számítás szerint
szakemberileg szómetszeni
egy jó versbe belelírnánk,

akkor fogadd részvétem,
ha beléd metszem azt a verset,
ami az emlékedre szól,
és majd én is úgy fogadom,
ha metszenél az én emlékemre akármiféle lapodba
akármit is rólam.

Jön a Mettína akkor, és elveszi a kedvem
örökké az emlékversektől.

Lesz akármiféle, meglásd, jövőre.

Meglett.
Átlátok a friss havon.

Most, a huszonhatodik évben
mondja Szabó Lőrincnek Mettína,
akkorát írok Vassról,
hogy az ágyad szakad bele,
és a Vass élni fog még,
sőt virulni is,
mert a Szabó Lőrinc ágyát árulják Vassék
huszonötezerért a fészbukon.

Elég a Mettínának azt mondania,
versezd lapomat,
lapozd versemet,
elég azt mondania, hogy maradjunk
ennyiben,

és talán még abban, hogy hiányzik
a Tokaji Mettínametszők Köre,
azt kéne alakítani még megfelé,
még azféle hiányzik megfelé az életünkből,
azt féljük megalakítani ketten,
metszeni a lénákat a linókba ezerrel bele,
hogy finoman testelt öltsön
mindkét parton, örökre,
a negatív nyomatunk.

Hallgatom:
a Léna és a Mettína és a Vass
együtt eltűnt egy tokaji hajnalon.
Többé nem vártak,
s eltűntek a hajnalon.

Nem fogok sose, nyugodjál meg,
semmit se rólad,
sőt, nem írnék én ottan Mettínáról sem,
ha halnának hamarabb nálamnál,
és a Minendenről se, soha,
a saját lapomban saját írással
csak saját magam emlékre hosszan,
sőt, sajátlapomilag részemről te is hiába halnál meg,
ha ottan remélnéd részemről az emlékversedet.
Sőt, édes egy komám,
szokjál le már most az emlékversedről,
amit én írnék rólad,
akárhová is.

És hiába halna meg mind, aki él,
hiába halnék meg én is,
magamról se írnék semmit a saját lapomba,
elvi kérdés, hogy az az a vers,
amit nem ír meg egyikünk se soha, se sehova.

Telnek, múlnak az évek,
Mettínából hol szép lesz, hol szörnyeteg.

Lesz egy olyan, nyugodjál meg, Minenden,
hogy most elérakom ezt a verset,
azzal, hogy ha van bátorságod, hozd le,
de mivel ímélen küldöm, nem látom az arcát,
hogy bátorsággal lehozó, ölelő
vagy szánakozó éppen,
peresztrojkafrisshavon szán-okozó,

nem látom,
mit mutat arca,
mi még élünk,
és szeretehetjük egymást lefolyóban, szépen.

Mindegyik évfolyamra Vass-emlékszem,
a Vass-emlékszám pontos idejére is,
a Szabó Lőrinc ágyát Mettína
vette meg Minendennek.

***

         Téreyt olvasom,
velem szemben a vonaton Térey ül.
Nemdohányzó a vagon,
dohányos létemre kerülöm a dohányzó vagonokat,
Térey egymaga ül egy négyes boxban,
soha azelőtt egy percre nem látom egyedül,
most hosszú órára látom,
valaki azelőtt mindig körülveszi,
ha egymaga is áll körülötte ember,
annak sikerül valahogy teljesen körbevennie őt,
Térey sosincs nekem azelőtt egyedül.

Térey egyedül van nekem most,
egy négyes boxban ül,
velem szemben a vonaton,
egy alulról fölfelé felhasított műbőr,
szétnyílt szaron,
egy ugyanilyenben ülök egymagam,
olvasom Téreyt,
az alulról fölfelé felhasított műbőr szarról
nem láthatja Térey, hogy egy másik,
alulról fölfelé felhasított műbőr szaron őt olvasom,
nem Térey-könyvből olvasom,
hazafelé megyek Tatáról,
vonattal, nemdohányzóban.

Feltehetően Parti-Nagy nyomja kezembe
azokat, fénymásolt Térey-verseket Tatán,
a költőszemináriumán, amiket olvasok,
feltehetően ott és akkor nyomogat
fénymásolt Térey-verseket kezekbe,
el lehet hozni őket, azokat olvasom,
fel-felnézek Téreyre közben.
Térey olvas valamit, fel-felnéz rám.
Tatáról Pest felé, egy hosszú óra,
egyedül a négyesekben,
az alulról fölfelé felhasított műbőr szarokban.

Nem ül át, nem ülök át, olvasunk.
Leszálláskor könyökünk véletlenül összeér,
seggünk a másik csomagjához súrlódik,
már nem tudom, melyikünk mondja előbb,
bocs. Valaki mondja.

Odalent már,
az aluljáró felé, beszélünk,
a feltehetően műbőr szarainkról,
ránk ragadt porok összevegyülnek,
azt tudom, ő mondja, olvastalak,
odalép hozzám,
jó volt olvasni, azt mondja,
mutatja a fénymásolt Vass-lapokat,
feltehetően Parti Nagy
adhatja kezébe a verseim,
jó volt nekem is,
mutatom a Térey-lapokat,
a mosoly cinkosan kölcsönös,

látni véljük,
egymást olvassa két ember
fölhasadt-csöndesen,

aztán egymásnak olvas fel
a Mettína és a Minenden
a Szabó Lőrinc ágyán Vass-verseket,

amire én majd úgysem fogok
emlékezni soha.

Egy tokaji záróbulin ott lesznek még
a tatai szeminaristák,
többközött Varró, Kelemen, László,
Fekete, Sántha, Orbán,

és a Minenden újra összetegeződik
a Mettínával,
miközben mások visszamagázódnak.

***

         Mettína kudarcot vall,
szerelmet szeretett volna pedig,
de a szerelem sziád,
a szerelem csőd,
tiéd minden köszönőforma, jó napot,
ki is neveted vallását,
ki is sziáját, csőjét,
jó napot.

Elmondta volna neked nyíltan,
nyíltszívűen magyarán.

Nincs füled a hallásra,
csak köszönőformák tieid,
köszönni legalább tudsz az anyád uris
meg a tenit, tieid ha bogások, he begések,
tieid ágasai, bogasai,
tieid az orr alatti beszédek.

Nem kell neked senki szerelme,
te köszönésgyűjtő állat,
te visszaköszönő mester,
bólintórobot,
vallanál színt és hallanád sziád,
csőd,
lenne jó napod.

Nem kell neked a magad szerelme sem,
elvagy te nélküled,
csak a mindennapi betevő köszönés
legyen meg,
fölényes fogadásod,
uriseid, tenjeid, ágasak, bogások.

Lesz jó napot,
s nem, aki fogadja,
nem lesz, akinek bólinthatnál vissza.

***

         Vihar-harag,
aki kapja, marja.

Mettína apja
hamarja
haragvást
vásott-mást
vés a partra,

égre-földre
esküdöző 
gyorsvíz partjáról
beszél,
ködöző levegőről,
úgyevezett belső tó
partjáról,
vásott-más
véséséről,

vihar-harag
gyorsan összegyűlt
csapadékvizéről,
ízéről a víznek.

Egyéni ízzel bír,
kapásból viharízű,
mart harag folytán
fut össze két nyár

a szájban,
egy tavalyi
és egy mostani,
egy vihar előtti
és egy utáni,
egy aholnemjártam-
mégsoha fut össze
az aholtehátmost-
járokelőszörrel,

összefut harag,
kaparja a viharszagú
ember torkát.