Harangok vonulása

Désir enfantin

Nem szeretem az aranyozott kupolákat,  
a tetők kihegyezett füleit, 
az antennákat,
a határt, a pocsolyákat.
Szeretem a bomló gyümölcsök 
különös állagát,
a viasszal összekent házakat, 
a fecskéket a határ alatt, 
az országokat, 
ahol még nem jártam, 
a fűzfát és a kisboltot a
templom utca végén.
Szeretem a könyvkötőket és a postát,
szeretnék könyvet kötni 
és biciklin levelet vinni másnak.

Előszenteltek

„Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te
 színed elé. Kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt.”

Egy tó körül este hallgatnak a levegőbogarak,
a szomszéd füstje, az árnyékok és a padok.
A lármát böjtölő békák belebámulnak a tájba,
forró csillagok nyugalma száll el felettük.
A vízen a levelek erezettek, minden érben egy ima ül.
Hangtalan gyülekeznek a korosodó fák. Alulról 
feljönnek a hínárok, megrendül a tó fodra, botladozó
fűszálakra rárúgja cseppjeit. A nagy világ egy tóban 
elfért aznap este, s mikor a tavirózsa is megérkezett,
órájára nézett a hold, a rózsát kézen fogva megáldozott.

Harangok vonulása
                         Hervay Gizellának

Ma kedvem volt kiülni a filagóriára.
A Nap és én pont egy szögből sütöttünk egymásra.
Azon gondolkodtam, miért készítenek még ma is
gyékény kosarakat.
Sokakat gyötör az antikvitás, akiket gyötör, azok
tudják csak, hogy visszanyúlni érte nem lehet.
A megizzadt gazok közé beékeli magát a tavasz.
Hiányoltam a társaságot, egy déli kávézást. 
El akartam panaszolni valakinek, 
hogy engem összegyűr a változás,
de hiába mondom, nem adom oda ezt a földet, 
nem értik meg.
Az emberek megtapasztalják, mit jelent: elvették.
Nekem nem volt kedvem ezen töprengeni.
Felfutnak a rózsák,
lefutnak a rózsák.
Bolond rózsák, gondoltam.
Csak elfutni nem tudnak.