A földi mennyország keresése

Egy városállam, melynek polgárai feladták a reményt. Jövőjében nincsenek gyerekek, jelene az apátia, a múltjára pedig már senki sem emlékszik. 2058 Helsinkijének lakói még azt sem tudják biztosan, hol húzódnak országuk határai. A klímaváltozás szép lassan átalakította a bolygót és az emberek életét: az elmúlt évtizedekben a fiatalokat egyre kevésbé érdekelte a szex, a férfiak tesztoszteronszintje mérhetően egyre alacsonyabb lett, végül az életuntság gyógyíthatatlannak tűnő járványként igázta le az embereket. Pedig, ha továbbra sem születnek gyerekek, Helsinkinek tényleg nincs jövője.

Amikor a polgárháború után a Fény nevet viselő nacionalista mozgalom magához ragadta a hatalmat, elnyomott polgárai számára megalkotott egy virtuális valóságot, az Eget, ahol tovább létezik az elpusztult, régi világ. Akiben volt elég erő a lázadásra, már rég északra távozott. Azóta a határokat lezárták, hírek nem jöhetnek a külvilágból, a rendet pedig a bőrfejűek tartják fenn az utcán. Minél nagyobb presztízse van egy polgárnak, annál több időt biztosít számára az állam az Égben. Ez az egyetlen hely, ahol időről időre maguk mögött hagyhatják az elnyomást, a nélkülözést és a félelmet; ahol a béke vár rájuk. Maga a mennyország.

„Iina feltette a szemüveget, és tudta, hogy ott van minden: a Régi Helsinki, az esőerdők, a vízesések, a hullám előtti New York. Kezdetben csak a fényességet érzékelte, mígnem az elolvadt, és érzetek áramlásává konkretizálódott... A rétből meleg szénaillat áradt. Térdre rogyva élvezte a könnyedséget, amellyel a gép a gondolatot kiváltotta. A fűszálakat durvának érezte a térde alatt, a talajt puhának, jól illettek egymáshoz… Nem is a tájak számítottak, hanem az idő, amely immár nem kínozta.”

Akseli a helyi egyetem kutatója, aki az apátia lehetséges okait próbálja kideríteni. Otthonról dolgozik, egyedül él, és Égfüggő. Ha ki kell lépnie lakása ajtaján, összehúzza magát, és retteg, hogy rajtaütnek a fosztogatók. Egy napon azonban egy csapásra megváltozik az élete: felettese átad neki egy csomag kísérleti gyógyszert, mely nemcsak a testére, de a szellemére is serkentőleg hat. Feladata, hogy jegyezzen fel minden tapasztalatot, amit a gyógyszer szedése alatt szerzett. Félő ugyanis, hogyha a szert a lakosság rendelkezésére bocsátanák, annak végzetes következményei lennének a kormányra nézve. Akseli hamarosan meg is tapasztalja, mire célzott felettese. Már-már készen áll rá, hogy fellépjen az elnyomó hatalom ellen, de függősége, ami a virtuális valósághoz köti, visszatartja. „Mi a Fényért létezünk, döbben rá Akseli most először. Társadalmunk nem a bűnözőké, nem a törvénytisztelőké, hanem a Fényé, a társadalmi béke az üzletet szolgálja. Fotokráciában élünk…” Talán fel is adná a próbálkozást, ha ekkor nem kereszteződnek útjaik Iinával.

Iina úgynevezett eltartottként él Jalo mellett, aki az Ég fejlesztésén dolgozik. Egyetlen feladata, hogy Jalónak ételt hordjon a piacról, és vezesse a háztartást. Ha ezzel végzett, eltartójának köszönhetően korlátlan időt tölthet az Égben. Itt találkozik először Akselivel, akivel olyan nagy hatást gyakorolnak egymásra, hogy a való világban is találkozni akarnak. A férfi megkéri Iinát, hogy csatlakozzon a gyógyszerkísérlethez, majd megosztja a nővel a serkentő hatású tablettákat. Hamar szenvedélyes kapcsolatba bonyolódnak egymással. Végül együtt kell szembenézniük a kérdéssel: létezhet-e olyan dolog a földön, amiért megéri maguk mögött hagyni az Eget? „A gép egyéni paradicsomot kínál nekik, pedig az igazi paradicsomok mindig közösek, együtt építik őket” – ismeri fel az igazságot Iina. De vajon sikerül-e erről meggyőznie Akselit is?

A letisztult szöveg három részre oszlik. Színszimbolikája már-már didaktikus: a Szürke című fejezetben a szereplők közönyét és unalmas hétköznapjait ismerhetjük meg, a Vörös című rész taglalja a gyógyszer élénkítő hatásait Akselira, majd Iinára, továbbá bemutatja szerelmük kibontakozását. Végül a Fehér című fejezetben letisztul minden, a szereplők döntésre jutnak, és elköteleződnek a sorsuk mellett, így a történet eljut a tetőpontig és az azt követő megoldásig. Az író már-már szájbarágósan hívja fel a figyelmet a fejezetek névadó színére: az első fejezet végén a farkastetemen vöröslő hús, a koldus adománygyűjtő bögréjén a piros szív, majd később, a második fejezetben Iina kihívó, vörös ruhája jelölik az agresszió, a szenvedély és szeretet szimbolikáját, később pedig, pont ahogy a második fejezetből a harmadikba lépünk, a nő vörös ruháját fehérre cseréli, majd megtudjuk: gyermeket vár.

Egyértelműen Akseli a regény főszereplője: hiába van mellette ellensúlyként szinte egyenlő mértékben Iina szólama, a nő nézőpontjából íródott fejezetek inkább csak saját világának részleteit mutatják meg. Kapcsolatukat kizárólag Akseli nézőpontjából szemlélhetjük, a férfit viszont szinte sosem látjuk Iina szemén keresztül – kivéve, amikor öntudatlanul fekszik az Ég-idejét töltve. Akseli és Iina szemszögei ütemesen váltják egymást a szövegben, ezt a ritmust csak néhány rész töri meg. Az író szokatlan döntése, hogy a tetőpontnál egy mellékszereplőnek adja át a hangot: Iina eltartója, Jaló szemszögéből olvashatjuk a történet egyik legfontosabb momentumát, az utolsó oldal pedig távolító, személytelen egyes szám harmadik személyben íródott, sejtelmesen nyitva hagyva, hogy kikről is szól a lezárás.

Leino Feltehetően sokat merített Aldous Huxley Szép új világából az Ég írásakor. Az írónő történetének virtuális valóságáról eszünkbe juthat Huxley „tapija”, a színes, hangos, illatos és taktilis ingereket egyaránt közvetítő futurisztikus televízió. John kivonulása az elnyomó diktatúra kontrollálta és elidegenedett társadalomból rezonál azzal, amin az Ég szereplői is keresztülmennek. Ha Piia Leino témaválasztását vizsgáljuk, a sci-fi műfaj egy másik nagy alakja is eszünkbe juthat. A technológia és a tudatmódosító szerek hatása az elmére és az emberi kapcsolatokra olyan motívum, amely Philip K. Dick számos művében fellelhető. Közülük talán a legismertebb az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal, amelyben a főszereplő egy hangulatorgonának nevezett eszközzel szabályozza érzelmeit, így beavatkozva a társas érintkezések természetes folyamataiba.

Piia Leino húsz éve dolgozik újságíróként Helsinkiben. Az írónő esetében életműről még nem beszélhetünk, az Ég a második, disztópikus regénye az eddig megjelent háromból, amely elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2019-ben. A magyar olvasók Patat Bence, a skandináv irodalom első számú hazai műfordítójának fordításában ismerhetik meg a történetet, aki hűen ültette át nyelvünkre az északiasan puritán és tényszerű szöveget. A fordító munkájával többek között Karl Ove Knausgård könyvein keresztül találkozhattak már a magyar olvasók.

A befogadó talán szívesebben nézne olyan tükörbe, amelyből hízelgő kép tekint rá vissza, azonban az elénk tartott görbe tükörbe érdemes belepillantanunk. Megláthatjuk benne, mit tesz az emberrel az elszigeteltség és a közöny, hogy mi vár ránk, ha nem vesszük ki a részünk a klímaváltozás ellen folytatott küzdelemből, hogyan hat a társadalomra, ha szélsőséges politikai csoportok növekvő népszerűségre tesznek szert. Továbbá, hogy mi történhet emberi kapcsolatainkkal, ha az általunk létrehozott technológiák feletti irányítás kicsúszik a kezeink közül, és ami a legfontosabb: hogy egyedül nem léphetünk be a paradicsomba.

Piia Leino: Ég. Fordította Patat Bence. Scolar Kiadó, Budapest, 2021.