Az irodalmi produkció háttérembere, csak akkor tűnik fel, ha elbóbiskol

Megmosolyogtató nyelvi vétség a szószaporítás, mint „titokban csempészi át”; „pokoli infernó”; „irreális csoda”, de szórakoztatóbb a logikai bukfenc, például „elkezdődik az ördögi kör”; „a bejgli koncentrikus körei”; „a nosztalgia betetőzése a novella végén csúcsosodik ki”; – Hudy Árpáddal, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztőjével beszélgettünk a nyelv őrének fontos szerepéről, nyelvészeti és világirodalmi érdekességekről, Gómez Dáviláról és a hopi indián nyelvről, Aradról, Enyingről, Münchenről.

– Az Irodalmi Jelen olvasószerkesztője vagy. Milyen nehézségei vannak ennek a hivatásnak?

– Az olvasószerkesztő egyfajta Függönyövits Húzó – Karinthy Frigyes A szeretov című paródiájából kölcsönzött műszóval. Az irodalmi produkció háttérembere, csak akkor tűnik fel, ha elbóbiskol. A helyesírási, nyelvhelyességi hibák, tárgyi tévedések javítása aránylag egyértelmű, stiláris és kompozíciós korrekció már vitathatóbb, a legkényesebb pedig az irodalmon túlmutató, például ideológiai üzenetek kezelése.

– Szokott bosszantani, ha napilapokban, könyvekben sajtóhibát találsz?

– Túlságosan is. És mostanában egyre többet bosszankodom. 

– Mi volt eddig a legmókásabb hiba, amellyel találkoztál?

– Megmosolyogtató nyelvi vétség a szószaporítás, mint „titokban csempészi át”; „pokoli infernó”; „irreális csoda”, de szórakoztatóbb a logikai bukfenc, például „elkezdődik az ördögi kör”; „a bejgli koncentrikus körei”; „a nosztalgia betetőzése a novella végén csúcsosodik ki”; „X. Y. száműzte képeiről a színt, a kézzelfogható formát és magát a kompozíciót is”. Talán mégis a szóláskeverés meg a képzavar viszi el a pálmát: „versek tárháza vonul fel”; „egy tálon árulnak cseresznyét”; „mókuskereket hány”; „nem talál kiutat az örvényből”; „kiakolbólint” – utóbbi, sajnos elterjedt „gyöngyszemben” a ’kiebrudal, kiteszi a szűrét’ jelentésű „kiakolbólít” (’akolból kiűz’) kifejezésbe tolakodik a „bólint” ige.  

– Melyik a legbonyolultabb nyelv?

– Attól függ, melyik anyanyelv beszélőjének, és milyen szempontok szerint. Kultúrkörünkben a német és az orosz mindenképp az, a magyarról nem is beszélve. Amúgy a világ két-három ezerre becsült, többnyire név szerint sem ismert élő és holt nyelve közül számomra egy észak-amerikai indián nyelv, a hopi a legkülönlegesebb.

– A magyar nyelvtant hogyan tanítanád meg egy külföldinek, aki meg szeretne ismerkedni a nyelvünkkel?

– Lehetőleg praktikusan, mindennapi beszédfordulatok alapján és – amennyiben van rálátásom – anyanyelvének megfelelő kategóriáival szembesítve.

– Javasolnád fiataloknak pályamodellként az olvasószerkesztést?

– Amennyiben érez magában elhivatottságot a nyelv, az irodalom iránt, de nem hő vágya a gyors meggazdagodás, és nem áhítja a rivaldafényt.

– Az Irodalmi Jelen alakulása óta a lap munkatársa vagy, kezdetben a lap frontembere is. Mit emelnél ki az IJ húsz évéből?

– Azt, hogy népmesei, megmosolygott legkisebb fiúként indult szinte a semmiből, mára pedig országhatárokon, nemzedékeken, irányzatokon felülemelkedő, népszerű összmagyar irodalmi intézmény.

– Nicolás Gómez Dávilához kötődik az egyik könyved. Hogyan találtál rá erre az izgalmas gondolkodóra?

– 2004-ben, még Münchenben olvastam egy ismertetőt az akkor már tíz éve halott „kolumbiai Nietzschéről” a Die Zeit irodalmi rovatában. Abból, ahogyan a hamburgi liberális hetilap kritikusa az ideológiai fősodor fanyalgásával méltatta a számomra addig ismeretlen filozófus-írót, „a modernitás lenyűgöző gyűlölőjét”, azonnal kitűnt, hogy haladás-rögeszmés korunk szellemóriása. Utánaolvastam, és megdöbbentem, hogy magyarul semmi sem jelent meg tőle vagy róla! Ezt a „pannon” jeget törte meg 2011 decemberében az Irodalmi Jelen hasábjain Dávila-fordításaim és kommentárjaim első része, majd a tizenkét fejezet kötetben is megjelent 2013-ban, A modernitás remetéje. Nicolás Gómez Dávila. Széljegyzetek a töredékek katedrálisához címmel.   

– Miért ajánlanád a fiatal olvasóknak?

– Mert alapvető olvasmány. És nem kell, sőt, nem is lehet hosszasan olvasni. Elég belőle naponta egy-két pirula, azaz aforizma. Melyet esetleg napok, hetek, évek múlva értünk meg igazán. Dávila aforizmái, röpke eszmefuttatásai végtelenségig csiszolt, éles gyémántok. Súlyos, mély gondolatok spártai szűkszavúsággal és metsző szellemességgel. A nyelvi kifejezés, az írásművészet abszolút csúcsa.   

– „Nagy író az, aki arkangyal szárnyából kitépett tollat márt pokoli tintába.” Milyen nagy írókra gondolhatott Dávila?

– Dosztojevszkijre biztosan. Shakespeare-re, Dantéra is. Nagyon ritkán említ név szerint történelmi nagyságot, filozófust vagy művészt, írót, de van rá példa: „A reggeli Homérosz-olvasmány a belőle áradó derűvel és nyugalommal (…) a legjobb útravaló a nap közönségességeinek elviseléséhez.”     

– Arad, München, Enying vagy Budapest? Ezekhez a városokhoz szoros kapcsolat fűz. Hol jobb élni?

– Nagyon szeretem szülővárosomat, Aradot, ahová kolozsvári diákságom után is visszatértem. Más kérdés, hogy legszebb éveimet egy olyan országban adatott leélnem, ahol nagy- és kisvárosban, falun vagy tanyán egyaránt kínkeserves volt boldogulni, még a többségi nemzet fiaként is, nemhogy magyarként. Utána közel két évtizedig Münchenben laktam családommal, ott meg idővel elegem lett a tömegből, a zsúfolt üzletekből, az idegölő közlekedésből, a drága lakbérből. Fiatalon nyüzsgésbe vágyik az ember, idősebb korban többre értékeli a nyugalmat. Enying jó hely, s jelenleg Magyarország is nagyon az. 

– Mit olvasol most?

– Rossz szokásom, hogy több könyvet fogyasztok „egyszerre”, műfajokat, tárgyköröket és nyelveket is váltogatva. Jelenleg László Gyula kötetét olvasgatom (újra) honfoglaló eleinkről, románul (sokadszor) Ioan Petru Culianu könyvét a Nyugat dualista gnózisairól, kikapcsolódásként pedig német nyelven szemelgetek egy nemzetközi válogatás humoros írásaiból.

– Van-e számodra az olvasásnak rituáléja?

– Nincs. Gyerekkoromtól minden lehetséges és lehetetlen helyen és helyzetben faltam a betűt.

Diófán, óra alatt vagy utcán járva már nyilván nem olvasok, de ágyban, párnák közt még mindig, főleg elalvás előtt, vagy amikor beteg vagyok.