Birta-Székely Noémivel a fejlesztő irodalomterápiáról, a pedagógusok önismeret-fejlesztéséről, a versek esztétikai értékéről, az irodalom- és művészetterápia iskolai hasznáról beszélgettünk.  A novemberi hónap alkotójával készült anyagunk beharangozza a Pszichologosz nevű új rovatunkat is, amelyben az irodalom, a művészetek és a pszichológia viszonyával foglalkozunk.

– Hat éve jelent meg első könyved, a Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című pikareszk regény, avagy inkább novellafüzér, három éve pedig egy törénelmi regényed, az Elvásik a török félhold.

Már gyerekkorában megismerte a nyomdák, szerkesztőségek, kirakatrendezők, grafikusok világát. Az Akadémiai Kiadónál több száz könyvet, rangos sorozatot szerkesztett. Manapság otthoni dolgozószobájában érzi magát elemében, és sorra jelennek meg páratlanul izgalmas tanulmányai – az utóbbi években elsősorban a csend és a hallgatás témakörében. Az idén hetvenéves E. Bártfai Lászlóval pályájáról, esszéírói észjárásról, a nem-cselekvés titkairól, a befolyásolás hatalmáról és még számos izgalmas kérdésről beszélgettünk.

Kányádi Sándor idézi egyik interjújában Illyés Gyula hozzá intézett szavait, amelyek jól kifejezik a költő irodalomban betölteni kívánt szerepét: „Te állsz a víz közepén, hídverő úr – mondta kitárt karral, hídként –, és egyik parton sem akar leakadni a híd szárnya.”

– Viszonylag kevés szó esett műfordítói tevékenységedről. S mivel több országban éltél, és élénk a kapcsolatod a világirodalommal, adódik a kérdés: hova helyezed a műfordítást pályád eddigi egészét tekintve?

Tudása páratlan; aki őt hallgatja, olvassa, az az érzése, hogy maga a történelem szól belőle. Mindezt utánozhatatlan humorral, „szögedies” ízekkel, hangulatokkal beszéli el. Sarkadon él, de a határ másik oldalán született, talán ezért is szemlél mindent több oldalról. Nagyvarjasi Szabó István idén márciusban 75 éves.

– Mielőtt találkoztunk a budai Kelet Kávézóban, utánanéztem, mit csináltál itt legutóbb: Arcimboldo rémálmai, avagy az arc naturalizálása a modernitás kezdetén címmel tartottál előadást. Itt találok egy kapaszkodót sokrétű munkásságod szövetében, az ortodox ikont, ami szintén portré. Az ikonok és Arcimboldo reneszánsz furcsaságai között nagy távolság van. Te ezt hogyan hidaltad át, illetve milyen a viszonyod egyáltalán a portréhoz?

Székelyhidi Zsolt a kortárs irodalmi-művészeti élet egyik legszínesebb alkotója, akinek szöveg, zene, kép, fotó és performansz egyazon világ összetartozó részei. Az utóbbi időben leginkább a szöveg és a fotó határozzák meg a napjait. Műfajokról, az egyiktől a másikhoz vezető utakról és persze személyes ösvényekről is beszélgettünk az idén októberben ötvenéves költővel.

Milyen volt Székelyföld a világjárvány idején, hogyan gondolkodnak egy kis faluban a pálinkafőzdébe betévedő fehérnépekről, a kaszát ragadó színészről, az egyéni előadóművészből hogyan lesz író – a hónap alkotójával, az első tárcakötetetével debütáló Zorkóczy Zenóbia színésznővel Juhász Kristóf beszélgetett.

Borges, Hemingvay, állatok antropomorfizálása, szerelmes versek, levélregény, performantivitás és kortárs irodalom – kulcsszavakban erről beszélgetett Kovács Újszászy Péterrel, aki ősszel az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át, Ferencz-Nagy Zoltán és Lázár Kinga.

László Váradi Gyula filmrendező, zenetörténész, 1944-ben született Sepsiszentgyörgyön, ott kezdte zenei tanulmányait, majd Kolozsvárott folytatta. Zeneművészeti, zeneszerzési és zenetudományi tanulmányait Bukarestben végezte. Évekig Nagyváradon élt, a nyolcvanas években települt át az anyaországba. Számos filmet rendezett zeneszerzőkről, így Dohnányi Ernőről, Lajtha Lászlóról, Kodály Zoltánról, Farkas Ferencről, Bartók Béláról, valamint két költőről, Babits Mihályról és Radnóti Miklósról. De készített filmet Szent Istvánról,  a honalapítás 1100.

A februári hónap alkotója az Irodalmi Jelenen Sohár Pál, aki 56-os menekültként került Amerikába, angol nyelven kezdett el verselni, költeményei nagy népszerűségnek örvendenek a tengerentúlon. Nemrég megjelent Őszi verslábnyomok című, első magyar nyelvű verseskötete. Számos jelentős kortárs magyar alkotót lefordított angolra, többek között Faludy Györgyöt, Farkas Árpádot, Kányádi Sándort, Szőcs Gézát, Mezey Katalint és főszerkesztőnket, Böszörményi Zoltánt is.
Kalandregénybe illő életútjáról, legújabb verseskötetéről és a magyar kortárs líra amerikai fogadtatásáról kérdezte őt Varga Melinda.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli egyik legsokoldalúbb tudósunk és művészünk: matematikus, íráskutató, költő, műfordító, és még hosszan sorolhatnánk tevékenységeit. Felfedezéseivel nem egyszer kivívta a hivatalos tudományosság rosszallását, ám előadásain hallgatósága leesett állal figyeli okfejtéseit és izgalmas szellemi kalandozásait a magyar múltban.

„Amit az utamnak tekintek, annak csak egy szelete az irodalom, ami hozzásegít ahhoz, remélhetőleg, hogy más tekintetben is tudjak fejlődni, és talán mindeközben másoknak is ad valamit. Az irodalom számomra nem út, hanem útitárs, amire – így alakult – egy kicsit jobban tudok már támaszkodni, mint a zenére vagy a fényképezésre, és néha sokkal jobban, mint az emberekre.” – Bánkövi Dorottyával a pályakezdésről, első könyvéről, irodalom, zene és fotográfia viszonyáról, a női identitásról és teremtőerőről Ilyés Krisztinka beszélgetett.

Viola Szandra az Irodalmi Jelen állandó szerzője, költészet díjas alkotója nem ismeretlen az irodalmat kedvelők körében, versei, prózái, esszéi mellett rendhagyó performanszaira, irodalmat népszerűsítő művészeti projektjeire is sokan felfigyeltek.

Öt és fél éve szerkeszti a Poétikon című irodalmi műsort a Karc FM-en, az adás vendége volt többek között Szőcs Géza, Ács Margit, Ágh István, Térey János és számos határon túli szerző és elsőkötetes alkotó. Nagy álma, hogy egyszer Irene Vallejo spanyol írónővel bebarangolja a görög tájakat, az Odüsszeia és az Iliász nyomába eredjen.

Költő, szerkesztő és tanár. A sorrend persze nem rögzíthető. Innen is, onnan is megéli az alkotást. A szolnoki szerkesztőséggel működő Eső egyre nélkülözhetetlenebb szín a kortárs palettán, ahogy Jenei Gyula kötetei is egyre markánsabb hangot képviselnek a maguk fanyar-kontemplatív, tárgyiasan szubjektív történetmesélő verseivel. A beszélgetésen jelen volt a költő, a szerkesztő, a tanár, hiányzóként csupán a felhőtlen mindennapokat jegyeztük fel.

Nevét egyre többen ismerik az irodalomban, s nemcsak mint íróét-költőét, de mint lelkes és a szekértáborok közeledését állhatatosan előmozdító irodalomszervezőét is. Az „Irodalom a kertben” programsorozat megálmodója és létrehozója Miskolcon, de a Versszínházat is számos jeles vendég megtisztelte már. Kégl Ildikót barátja és költőtársa, Fecske Csaba kérdezte.

A kritikaírás, úgy gondolja, nagy felelősség, hiszen sok esetben a kritikus determinálja az olvasói értelmezést. A friss kiadvány olvasottságát egy pozitív kicsengésű, de akár egy erősen bíráló hangú kritikai visszhang is növelheti.

A párbeszéd kéne álljon a közösségi irodalombefogadás középpontjában, s a párbeszédnek a kritikák adhatnak utat, vagy éppenséggel összegezhetik a már kibontakozó párbeszéde(ke)t. Ez az akár polemikus, de mindenképpen dialogikus folyamat vezethet oda, hogy továbbfejlesszük magunkat a világunk ingereire való reagálásban.

Ritka szerencse, amikor az ember szinte átintegethet interjúalanya ablakába. Arany Zsuzsannával egy kellemes nyárestén ültünk le a szomszédos otthonaink mellett elterülő parkba, hogy többek közt a Pardon – Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919–1921 című kötet tanulságairól beszélgessünk, és mindarról, amivel az irodalomtörténész az utóbbi években foglalkozik.