Lődörgés a világegyetemben
„Orosháza különleges hely! Itt van a legtöbb öngyilkos, itt van a legtöbb paraképességű, itt van a legtöbb kocsma…” Itt született továbbá Rónai Balázs Zoltán, író, költő, A Vascsöves Atya legendáriuma című könyv szerzője. Korábbi művei között találhatunk egy fantasy-paródiát, a Lócipő – avagy az Alvó Istenek Ébresztését, melynek stílusa és humora e könyv szövegeiben is megjelenik, valamint több verseskötetet. „Versei egy agglegény világ koszlottan is szépséges miliőjében mozognak” – jellemzik olvasói a moly.hu-n, és ez a leírás jelen kötetére jól illik. A miliőnek, amelyben a szereplők megjelennek, van egyfajta nosztalgikus aurája, de a szerző korántsem rejti el az olvasó elől a rendszerváltás korszakának árnyoldalait, melyekről a manapság dívó retró-őrületben hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ez az időszak sok ember számára teremtett új lehetőségeket, míg másokat éppen a lejtőn indított el. A történet hőseire nem vár happy end, még a lovagokra, mágusokra és látnokokra sem – legfeljebb egy kiadós másnaposság, pszichiátriai beutaló vagy a nincstelenség. A bolognai spagettik Orosházán sosem készülnek el, a szerelmeket befalazzák, a nirvánába pedig még a koalamackók sem nyerhetnek bebocsátást.
Hogy ki is voltaképpen a Vascsöves Atya, azt nehéz lenne elmagyarázni. Tekintsük őt egyfajta spirituális entitásnak, aki, ha megszállja az embert, „a nevében foglalt eszközzel” igyekszik elhozni a szeretetet a világba. Szegény M. Antal bele is bolondult a sok szeretetbe… de ne szaladjunk ennyire előre. A kötetet alkotó 17 kispróza a rendszerváltás idején fiatal felnőttkorba lépett nemzedék igen rövid tündökléséről és annál gyorsabb bukásáról szól. Bár ezt az állítást leírva némileg kételkedni kezdtem abban, volt-e M. Antalnak, Darázsnak, Hugyos Hajninak, Gempának és a többieknek egyáltalán tündöklése. Pénzük is igen ritkán akadt, ilyenkor hajnalban a legközelebbi közért elé vezetett az útjuk, ahol a szállítók kint hagyta pékárus és tejes ládákból grátisz kiszolgálták magukat. Akkoriban még bízhattak az ilyesmiben a képregényhősök és varázshasználók, és gyakran éltek is ezzel a lehetőséggel a tablettás borra és szorongásoldókra kuporgatott anyagiak megóvása céljából. Akkor még őszintén hittek benne: örökké lesz a boltok előtt joghurt és kenyér.
A rövid történetek egy közös, pszichedelikus fantasy-univerzumban játszódnak. Vagyis, ahogy már említettem, tulajdonképpen Orosházán és környékén. De játszódhatnának bárhol a vélt és valós világegyetemben – elvégre bárkivel, bárhol megeshet, hogy elvéti a lépést, és többé meg nem találja életében. Hiába keresi rövides poharak alján, egy középkorú nő ágyában vagy a helyi látnok jóslataiban. Még az sem segít az ilyen emberen, ha elárulják neki: egy ló tapadt a hátára, és valószínűleg emiatt jár térdig hugyos gatyában minden áldott nap. Mert ilyenkor már késő.
A történetek szereplői rossz sorsúak ugyan, ám igen bölcsek. Némelyikük igazi kocsmai Márai, vagy OPNI-s Konfuciusz. A következő tanítás például pont Hugyos Hajnitól származik: „Az Idő egyébként olyan, mint a lófasz. Hiába nagy meg különös, egy csomó ideig nem foglalkozol vele. Közben a seggedbe kerül.” Számos ehhez hasonló bölcselemmel gazdagodhatunk, ha kellő ideig forgatjuk A Vascsöves Atya legendáriumát.
Rónai Balázs Zoltán száraz, cinikus és bő humorú stílusára egyértelműen hathatott az angol abszurd humor csillaga, Douglas Adams, szemléletére pedig a beat-nemzedék egyik legkiemelkedőbb alakja, Jack Kerouac – ezt a művelt olvasó rögtön megérzi, főleg, ha a szerző név szerint is hivatkozik rájuk könyvében. „Az élet nem más, mint lődörgés a világegyetemben” – olvashatjuk az egyik történetben, és közben lelki szemeink előtt megjelenhet egy langaléta alak kinyúlt, kötött pulóverben, a 66-os út szélén állva, hüvelykujját a magasba emelve, vagy egy vogon űrhajót leintő, különös pasas, a vállán átvetett törülközővel. Pedig csak Darázs fagyoskodik a februári hidegben, egy banális este után, a boldogságon tűnődve.
Rónai Balázs Zoltán történetei tele vannak abszurd fordulatokkal, humorosan fanyar kiszólásokkal, és Woodstock hangulatát idéző politoxikomán élménykereséssel – igaz, a háttérben nem Jimi Hendrix szól, hanem az AC-DC, de ez már részletkérdés. Szóval olyasmi az egész, mintha Hajnóczy szövegeit egy London Dry Gin-es palackon keresztül próbálnánk olvasni varázslósipkában és Batman-köpenyben. Rendkívül egyedi szövegek. Humoros hangvételük ellenére Rónai Balázs kisprózái nem nyújtanak könnyed szórakozást: nyomasztó kátrányrétegként ülnek az ember mellkasára. Egyes szereplői a szerfüggőségnek, mások az emberi kapcsolatok kibogozhatatlan bonyolultságának, megint mások nyílt erőszaknak esnek áldozatul. Katarzis nincs, és megoldást sem kínál a szerző: csupán krónikása ő a magyar X-generáció lecsúszott tagjainak.
Olvasását nyugodt, békés időszakokra ajánlom, amikor úgy érezzük, hogy már-már túl jó a kedvünk, vagy ha éppenséggel túl rossz. A rövid történeteket bármikor elővehetjük: a pszichiátriai váróteremben, a parkban egy padon fekve, vagy egy barátunk kecójában pecózva. Kitölthetünk magunknak egy kupica Hajós rumot – mellé mindenképpen nyissunk ki egy sört kísérőnek, és persze a cigarettáról se feledkezzünk meg. Csak aztán ne csodálkozzunk, ha másnap Orosházán ébredünk!
Rónai Balázs Zoltán: A Vascsöves Atya legendáriuma. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2021.
