Nem tudom és nem is akarom megítélni azt, hogy a kortárs magyar széppróza palettáján Böszörményi Zoltán eddigi életművének ismerete súlyának megfelelő helyet foglal-e el. Véleményem szerint igen, ez vitathatatlanul így van, s talán irodalmi sikerei, díjai is ezt igazolják, hiszen „babérkoszorús” szerzőről van szó (az idézőjel oka, hogy az itt jelzőként alkalmazott szó egyben a munkásságát elismerő egyik díj neve), ugyanakkor a recepció szintjén e munkásság visszaigazolása nem mondható kiemelkedően jelentősnek.

Hans-Henning Paetzke sokoldalú kulturális személyiség, valódi szellemi közvetítő: sokarcú alkotó, aki Magyarország, Németország, s bizonyos értelemben Lengyelország kulturális életének is aktív részese volt – és maradt. Zsidó felmenői Németországban asszimilálódtak. Ő maga 1943-ban született Lipcsében. Szülővárosának kulturális és irodalmi atmoszférája egész életében meghatározó jelentőséggel bírt számára, jóllehet a bombázások traumája mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott gyermeki emlékezetében.

Két új könyvet mutattak be a havas Budapest szívében található BAB Galériában, egy lírait és egy prózait. Az elsőt, a Két világ közt alszik címűt Viola Szandra jegyzi, a másodikat, a Távolságok címűt pedig Oláh András.

Paetzkének nem ez az első saját regénye, és a fordítások segítségével folyamatosan fejlődött az írói nyelve. Azok stílusa is hatott rá, akiket németre átültetett: Mészölyé, Konrádé, Petrié, Szőcs Gézáé és Balla Zsófiáé – Balla Zsófia az esten is jelen volt – és még hosszan sorolhatnánk. – Hans-Henning Paetzke Ábrándok című regényét mutatta be az Írók Boltjában az Irodalmi Jelen Könyvek: a szerzővel Márton László és Laik Eszter beszélgetett. Acsai Roland tudósítása.

Böszörményi Zoltán A rés című kisregénye egy rendkívül izgalmas utazás, agytorna, gondolati esszencia egyben.

Izgalmas tanulmánykötetet lapozgathat az olvasó, ha kezébe veszi Alföldy Jenő könyvét. A szerző előre bocsátja a fülszövegben, hogy nem kritikagyűjteményről van szó, inkább a gondolatait szeretné megosztani a kiválasztott költőkről, kommentárok formájában. Ebből talán az is következik, hogy olyan poétákkal találkozunk, akik nem keveset adtak hozzá a magyar irodalom értékeihez. Huszonhat 20–21. századi magyar költőről olvashatunk, akik születési sorrendben következnek a lapokon, rövid életrajzi utalások és életművük méltatása keretében, mintegy költői portrékként.

Szeptember 12-én kettős könyvbemutatóval indult az idei Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat: az Irodalmi Jelen szervezésében mutatták be Varga Melinda Szellőcske című mesekönyvét és Böszörményi Zoltán A rés című kisregényét a szerzők jelenlétében, teltház előtt.

Babérkoszorús írónk legújabb regénye különleges alkotás. A könyvet maga a főhős, Tamás „írja” őszintén, kendőzetlenül, egyrészt saját életének azon eseményeiről, amelyek közvetlenül a kötet megírása előtt történtek vele, másrészt ezzel párhuzamosan fájdalmas gyermekkori emlékeiről.

Varga Melinda nehezen beskatulyázható szerző. Hat verseskötet után a Szellőcske meseregény, mint első prózakötet, ismét új színt hoz az írói palettán.

Bene Zoltán új könyve konklúziójában szinte Madách-i mélységekbe-magasságokba ér. De ne vágjunk az események elébe!

A mű első változatát, gondolom, sokan ismerik. Mikor először (2008-ban) az Ulpius-ház gondozásában megjelent, sokat beszéltek róla kritikusok és olvasók egyaránt, s azóta – a szerző közlése szerint – több mint 9000 példányt adtak el belőle itthon (értem alatta Erdélyt és az anyaországot). Népszerű külföldön is, lefordították németre, románra, oroszra, franciára, angolra, a legnagyobb sikere ez utóbbi nyelven volt, megjelenésekor a hónap könyve lett.

„Jákob orrát már messziről megcsapta a bor illata. Kifinomult szaglása volt, mint a legtöbb állatnak és azoknak az embernek, akik sokat tartózkodnak a szabadban.”

„Söténd egy képzeletbeli település valahol a köztes-európai, közelebbről a magyar vidéken. Egy nagyfalu-kisváros, amely sötét mind fizikai, mind metafizikai értelemben. Miközben az utcáit rója délben, az embernek az a benyomása támadhat, még a nap se süt le rája. Ez persze nem igaz, mégis befészkelheti magát az érzés bárkibe, aki odalátogat. Söténd egy fekete lyuk.

Mágikus írás Varga Melinda Szellőcskéje. Úgy mesél, hogy az olvasó megfeledkezik mindennapi gondjairól, és anélkül, hogy tudatosulna benne, átadja magát a fordulatokban gazdag történet bűvöletének, varázsának. Bár egymást követik a klasszikus mesékre jellemző események, mégsem hasonlítanak a Hófehérke és a hét törpe, a Csizmás Kandúr vagy a Piroska és a farkas történeteire.

Nagyvarjasi Szabó István (1949. március 7., Nagyvarjas, Arad megye) iskoláit szülőfalujában, majd a szomszédos Tornyán végezte, középiskolába Pécskán járt, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végzett.

Ebben az esszégyűjteményben huszadik és huszonegyedik századi magyar költőkről és műveikről kialakult gondolataimat szeretném a versolvasókkal megosztani.

Húsz évvel ezelőtt, még német földön ismertem meg Nicolás Gómez Dávilát. Höchenschwandon, a varázslatos Fekete-erdő délnyugati csücskében, a svájci határtól egy ugrásra fekvő üdülőfaluban, pár napra rá, hogy Münchenből családommal együtt odaköltöztem 2006 kemény telén.

Vélemények a kötetről

Fellinger Károly felvidéki magyar költő, helytörténész napjaink egyik legtermékenyebb alkotója. Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában idén megjelent Forrásláp című kötete a 70. a sorban.

Hamuszerda. Traian Pop Traian magyar nyelvű versgyűjteményének furcsán ható címe lényegében tükörfordítása a román Miercurea de cenuşǎ kifejezésnek, mely a magyar olvasó fülében összecsenghet a hamvazószerdával, a húsvét előtti negyvennapos böjt első napjának nevével. A vallás gyakorlói tudják, hogy ilyenkor a pap hamuba mártott ujjal keresztet rajzol a hívő homlokára, emlékeztetőként, hogy bűnös.