A pályakezdő Mikszáth életének első évei tele vannak rejtélyekkel. Néha már-már úgy érzi az ember, szándékosan csinálta. Egy időben elterjedt, hogy nem is Szklabonyán született, hanem Pelsőcön, ahová szülei éppen látogatóba mentek. Ráadásul ezt a téves adatot a könyvében 1911-ben közreadó Gyöngyösy László még azt is tudni véli, hogy e születés 1849. január 16-án történt. (Még szerencse, hogy a nagykürtösi matrikulában ott a pontos bejegyzés. Lévén hogy Szklabonya lakosai katolikusok voltak, a néhány evangélikus, így Mikszáth családja is a közeli község, Nagykürtös templomába járt.)

Azt Mikszáth már nem tudta (nem akarta) később sem megmagyarázni, hogy selmecbányai gimnáziumi tanulmányai során a hetedik osztályt miért hagyta ott, s miért tért vissza egy év szünet után, hogy befejezze az iskolát. Az iskolai anyakönyv bejegyzése lakonikusan rövid, tartalommal nekünk kellene megtöltenünk – ha tudnánk. Így csak öregdiákfejjel elképzeljük, mit jelenthet ez: „A szigorlatok közben, különben is egész éven át hanyagon látogatván az előadásokat, eltávozott.” Az író azzal sem dicsekszik, hogy az érettségin megbukott matematikából, s 1866 szeptemberében kellett pótvizsgáznia – szerencsére sikerrel. Hogy jogi tanulmányainak rejtelmeiről már ne is beszéljünk.   

Illetve beszéljünk.

A szakirodalom mindezidáig meglehetősen homályosan, ködös kijelentésekkel intézte el Mikszáth felsőfokú tanulmányait. Egyfelől letudták azzal a sommás kijelentéssel, hogy erre vonatkozóan semmilyen dokumentum nem található, valószínűleg azonban járhatott a pesti egyetem jogi karára. A tájékozottabbak hozzátették, hogy bár erre sincs dokumentum, de minden bizonnyal a győri Jogi Akadémia hallgatója is volt. Tájékozottságuk egymás műveinek citálásából adódik, ha más forrás nem akadt a kezükbe. Pedig Mikszáth is megmondta életrajzíróinak, hogy nem kell mindent készpénznek venni, amit ő magáról állít. Azt azért még a nagyon bátor kutatók sem merték leírni, hogy ügyvédi diplomát szerzett volna.

De lássuk csak, hogy is lehetett. Felsőfokú tanulmányai elvégzésére nyolc esztendő állt rendelkezésére: 1866 őszétől – amikor is leérettségizett – 1873 nyaráig, amikor megnősült. Ennyi idő kétszer elég lehetett arra, hogy megkezdje a tanulmányait a pesti egyetemen, majd folytassa Győrben, az Akadémián. Kezdjük a vége felől: a diplomaszerzéssel. Csakhogy ennek nincs nyoma. Okkal, merthogy nem is fejezett be semmit. Ennek alátámasztására őt magát hívhatjuk tanúnak, mivel a jogi tanulmányok elvégzésére vonatkozó érvényes dokumentumot nem ismerünk. Mikszáth azonban világosan fogalmaz.

Amikor 1910-ben az egész nemzet ünnepelte írói pályájának negyvenedik évfordulóját (valójában 1909-ben kellett volna, csak elcsúsztak a szervezéssel), május 16-án tartották a központi ünnepet a pesti Vigadóban. Bármennyire teátrálisan hangzik is, az egész ország leborult előtte. A magyar irodalmi ünnepek csúcsa volt ez a jubileum, amit élő író elérhetett. Ajándékok özöne, gratulációk, kitüntetések, s az ünnep részeként a pesti egyetem doktorrá fogadta az ekkor már világhírű írót. Az igaz, hogy nem a jogi karon, hiszen „bölcsészeti díszdoktorrá” avatták. Híres válaszbeszédében ezt így köszönte meg: „…mély köszönetemet fogadja a tudományos egyetem, amely engem a doktori diplomával méltóztatott megtisztelni. Szegény atyám mindig emlegette: szerezd meg azt a diplomát! Milyen jól jártam, hogy meg nem szereztem. Azóta már nem is örülnék neki.”

Szerintem nemcsak emlegette, de számon is kérte édesapja a fián: mi lesz azzal a tanulással, meddig végzed még az egyetemet, sokba kerülsz nekem, és a többi, és a többi. Ennek finom nyomait is megtalálhatjuk Mikszáth korai prózájában, amikor ifjú hősei inkább szórakoznak Pesten, mintsem tanulnak. Ki tudja, Sörivók című vidám (és szakszerű) kis írása nem éppen pesti tapasztalatokból ered-e, de van ennek gyanúra okot adó párhuzamos írása Borivók címmel is.

Az érettségitől az esküvőig terjedő csaknem egy évtized minden vonatkozásában azt mutatja, Mikszáth sem volt különb léha társainál. Egy eltéréssel: többet foglalkozott az irodalommal, mármint az írással, mint a szakkönyvek forgatásával. Hiszen ez a pár év a nagy előtanulmány: felkészülés az íróságra (meg a házasságra.)

Mert írjuk le most, itt, első ízben: Mikszáth valóban beiratkozott a pesti egyetemre 1866 őszén. Azt nem írhatom le, hogy tanult is, de két évig az egyetem polgára volt. A Magyar Királyi Tudományegyetem szabályzatának évkönyveiben a beiktatott rendes hallgatók sorában ott találjuk a bejegyzést: „Mikszath Kálmán, jog, téli szak, 1866.” Még azt is rögzítették, hogy a téli szakon a képzés október 1-től április 10-ig tart, míg a nyári szak április 25-től július 31-ig. Igencsak igyekeznie kellett, hogy a szeptember végi matematika-pótvizsga után még idejében beérjen a beiratkozáshoz. Az egyetem következő tanulmányi évében, 1867–68-ban a neve újra ott szerepel a beiratkozott hallgatók között, mint aki az első és második félévet elvégezte. 

És itt véget érnek felsőfokú tanulmányai. Az egyetemi matrikula nem őrzi a nevét sem a rendes, sem a nem rendes hallgatók között, 1868 nyarától már nem egyetemi polgár. Innen csak fantáziálni tudunk, mi történhetett. Arra gyanakodhatunk, elment a kedve az egésztől, a száraz jogi ismeretek biflázásától. Rájött, hogy inkább írással foglalkozna, ahogyan megjósolta neki Scholz Vilmos tanár úr 1865-ben a selmecbányai evangélikus líceum önképzőkörében. A tanár úr a német irodalom és az újkori történelem oktatója volt, az önképzőkört szinte csak kedvtelésből vezette. Hallgatta Mikszáth verseit, meg is dicsérte azokat, kitűnő szemét és fülét pedig igazolja, hogy amikor az ifjú Kálmán Az én Gyuri bácsim című beszélyét felolvasta, Scholz Vilmos rohant a tanáriba, fennhangon fényes irodalmi jövőt jósolva az amúgy nem éppen kiváló diáknak. (Nem is hitték el a kollégák…) Szép kört ír le az élet azzal, hogy Mikszáth 1910 májusában neki, régen elhunyt tanárának írta utolsó, befejezetlen levelét, köszönve hajdani bátorítását.

Az is lehetséges, hogy jogi tanulmányaitól a gyorsan fejlődő Pest élményei csábították el. Vidám kompániába kerülhetett, amelynek szlogenje talán ez volt: minek tanulsz, pajtás! Azt nem tudjuk ugyan, mennyi apanázst kapott otthonról, s az mire volt elég, vagy mikor mondhatták a szülei: eddig, s ne tovább! Egyáltalán: tudták-e a szülei, hogy az egyetem mellé jár nap mint nap? A fiatal fiú ugyanis legalább olyan tehetséges volt a mellébeszélésben, mint később az elbeszélésben. Ezt még Mauks Ilonka is megtapasztalhatta, hiszen az udvarló fiú, akinek már csak menyasszonyával voltak komoly szándékai, a jogi pályával nem, több levelében hitegeti, hogy siet Pestre, most megy vizsgázni, elmegy hivatalt kérni, rendes munkába áll.

Az 1868-as évről, amikor már nem őrzi nevét a pesti egyetem nyilvántartása, semmit nem tudunk. Az 1869-es esztendő annál több információval szolgál.

Úgy tűnik, még egyszer nekiszalad az egyetemnek. Mármint a tanulmányoknak – erre vonatkozóan a Nógrád megyei levéltárban több végzést is találunk.

Még szeptemberben kérvénnyel fordult a Vallás- és Közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy magánúton szeretné folytatni jogi tanulmányait.   1869. október 6-án kelt a válaszlevél, amely szerint: „miután eddigi tanulmányait nem igazolta, jelzett kérelme nem vétetik tárgyalás alá.”

Ez egyértelműnek tűnik.

Végül mégis beiratkozhatott, mert október 29-án már megküldik a megyének a minisztériumi döntést: „A jogi tanfolyamot magántanulói minőségben végezhetni engedélyezvén.”  Azt hihetnénk, hogy a pesti egyetemre vonatkozik ez, ám még ez év decemberében (14-én) újabb végzést hoz a minisztérium: „Mikszáth Kálmánnak magántanulóként a jogi pálya folytathatóságát a győri jogi akadémiában beíratás mellett megengedi.”

Itt van hát a bizonyíték a győri Akadémiára! Hát akkor talán meg is fejtettük a rejtélyt... Mikszáth valóban beiratkozott a pesti egyetemre, megkezdte tanulmányait, de aztán engedélyt kapott, hogy magántanuló legyen a győri Jogi Akadémián.

Csak hát miért ment volna oda? Hiszen neki Pest volt minden: a szíve, a jövője mind odahúzta. Minden érdekli és leköti. A „lófejű vasút” (az omnibusz), az utcai kézművesek és árusok, a konfliskocsisok, az építkezések, a vendéglők, a konstáblerek – a teljes Pestet birtokba akarja venni. S már látja a különbséget, ahogy a Sipsiricában írja: „Pestnek jövője van. Budának múltja. S minthogy a jövő is mindenesetre múlt lesz egy napon, a dolog hát egyre megy.”

Győrbe utazni? Olyan messzire? Minek? Ne is éljük bele magunkat. Nem jár ő se ide, se oda, hiszen egy esztendő múlva, 1870. szeptember 21-én újabb végzést hoz a minisztérium: „M. Kálmán magán jogtanulónak megengedi, hogy elmulasztott vizsgáit pótlólag s a jövő év elején tehesse le.”

Mikszáth tehát csupán elméletileg győri joghallgató. Az évszázados múltú Jogakadémiát 1850-ben császári pátenssel szüntették meg; nem véletlen, hogy éppen az 1867-es tanévvel nyithatta meg újra a kapuit. Ez év október 3-án volt az évnyitó, a tanítás október 6-án kezdődött. Az oktatási idő október 1-től július végéig tartott, két félévre bontva. A tanulmányi idő három esztendő. (Az időközben négy évre emelt képzést Győrben 1892-ben sajnos ismét megszüntették, s csak a közelmúltban indult újra.) Az Akadémia megmaradt iratai pedig arról tanúskodnak, hogy Mikszáth Kálmán nevű beiratkozott hallgatójúk, aki akár egyetlen vizsgát is letett volna: nem volt.

De csak a megmaradt iratok szerint!  (Az irattárak alapismérve, hogy minden átrendezésnél jelentősen csökken a bennük őrzött iratok száma, vagy nő a keveredésük.) A valóságban újabb adalékot találtunk Mikszáth beiratkozásra.  A forrásunk dr. Németh Ambrus, aki az időközben a Pozsonyba került irattárat 1915-ben átkérte Győrbe, hogy abból megírhassa az Akadémia újkori történetét. Ebben az alapos füzetében „Az Akadémiának főrangú s a közéletben vagy az irodalomban kitűnt tanulóinak névsora” című fejezetében ezt írja a névsorban: „Mikszáth Kálmán, 1869/70-ben I. éves hallgató, regényíró.”

Precíz, pontos munka, és forrásokon alapul. Ráadásul egyezik a mozgalmas 1869-es év eseményeivel.  Vagyis, írhatjuk ide: Mikszáth kimaradván a pesti egyetemről megpróbálkozott a frissen nyílt győri intézmény látogatásával. Hogy járt-e ide, azt nem tudni, de hogy beiratkozott, az bizonyos. Ezzel a maga részéről le is zárta az ügyet. És egy titkot mi is kipipáltunk a Mikszáth-életrajzokból.

Mikszáthot ide talán a magántanulói lehetőség vonzotta – a „mezei jogász” minősítés annyit jelentett: nem kell bejárni, csak vizsgázni –, s a rövid képzési idő. Mert ez a három év, gondolhatta, bőven elegendő, hogy felmutasson valamiféle jogi diplomát a szüleinek és szíve választottjának, de még inkább Ilonka apjának, az őt a leányától eltiltó Mauks Mátyásnak. Mauks úr alapvetően jó ember volt, két lányát (Ilonkát és Kornéliát) szépen és vigyázón nevelte. Mindkettőjüknek jó partit akart, s ebbe a képbe sehogy sem illett bele egy író. Az atya számtalanszor elmesélte érvei alátámasztására, hogy ő Pozsonyban annak idején egy szobában lakott Petőfivel kis ideig (ez igaz), s látta, milyen nyomorultan él szegény. Minden író ingyenélő és koldusbotra jut.

Csakhogy Mikszáth otthoni tanulásának azért megvoltak az akadályai: a körülötte zajló vidám társasági élet, amelynek ő maga is egyik központi alakja lett a megyeszékhelyen, Balassagyarmaton. Igaz, lemondani is tud a mulatságokról, ha a tanulás úgy kívánja – nem véletlenül írja 1870 elején, február 16-án cimborájának, Tersztyánszky Miskának: „Hogy személyesen nem látogatlak meg, számos elfoglaltságomnak tulajdonítsd, a magánjogot magolom: rettentő nehézkes irálya van.”

Ugyancsak ebből az évből, 1869-ből maradt fenn első levele, amelyet közeli rokonának, a breznóbányai Mikszáth Jánosnak írt.  A március 12-én kelt leveléből öt szó fontos számunkra, noha nem derül ki belőlük, hogy az akkori jelen időre vonatkoznak, vagy éppen a távlatos jövőre: „mesterségem a prókátorság akar lenni…” Egy esztendő múlva kelt az a levele (ki tudja, időközben mennyit írt), amelyben elmeséli, hogy a nemességet magának találta ki egy előnévvel együtt, s ez jó lesz neki még egyetemi tanulmányai utánra is: „A Pesti egyetemre menve az »indexbe« már előnevet is csináltam, mely meg is állott s mely diplomámba is belejövend.”  Ráadásul hozzá is teszi, ha a kedves Jani bácsinak netán kellene, szívesen kölcsönadná. Névjegyein már szerepeltette is ezt a bizonyos „Mikefalvi” előnevet. Igaz, később a Kiscsoltó előnévvel büszkélkedett. Tehát aki ilyeneket lát, ma se higgye el Mikszáthnak (vagy az utókornak) egyiket sem. A breznóbányai Mikszáth János egyébként az a tehetős rokon, akitől Mikszáth többször is kölcsönkér kisebb-nagyobb összegeket. Soha nem tudjuk meg, vajon visszafizette-e, de a derék doktor szorgalmas küldözgette a pénzt, tudva azt, hogy ez a Kálmán fiú már megint rosszalkodik.

Mikszáth 1873. márciusi levele rokonához sokszorosan érdekes, mert ebben halvány utalást tesz arra, hogy szülei rendszeresen fizették pesti költségeit, amelyet ők talán tandíjnak véltek. Ki tudja, kiderült-e valaha az igazság, hogy a fiuk messze elkerüli az egyetemet, netán halasztgat...    A levélben 50 forintot kér. „Jelenleg Pesten vagyok, és az ügyvédi vizsgát teszem. Ami pénzt kedves öregeim adtak, az szépen elfogyott. Múlt napokban írtam nekik újabb küldeményért, mivel még 17 napig kell itt maradnom.” Igen ám, de tudható, hogy az édesapja azt válaszolta: most nincs pénz, majd ha lesz a gazdaságból bevétel, küld. Mikszáth igencsak megszorulhatott, mert így panaszkodik rokonának: „Az igaz, hogy apám tárcáját már nagyon kimerítettem – de mégis hiba tőle nem venni figyelembe a körülményeket, hogy Pesten sokba kerül az élet, s hogy ez már úgyszólván utolsó költekezése rám – mivel odahaza, aljárásbíróvá leendő kineveztetésem Tamaskovics Gyula helyére már egészen bizonyos, s csak a vizsga letételétől tétetett függővé.”

Úgy tűnik, fantáziája végtelen, ha az egyetem elkerüléséről van szó, mert ebből egy szó sem igaz. (Egyetlen okirat sem jelzi, hogy Mikszáth neve ekkor komolyan felmerült volna vármegyei tisztségre.) Tamáskovics úr pedig élete végéig ült a helyén a hivatalban. Ráadásul eddigre Kálmánnak már Győrben is végeznie kellett volna. Hány novellájában tűnik fel ez a klasszikus helyzet: az egyetemen nem tanuló, sokat költő diák, akit a szülei támogatnak, erőn felül is – és mindig megbocsátanak! A legjobb diák című szép novellájának hőse éppen a szülői szeretetnek köszönheti, hogy megembereli magát. Sokadik pénzt kérő levelére apja és anyja is – egymástól eltitkolva – küldi a kért összeget „a gyehennára való vásott” diáknak. Hogy Mikszáth is az lett volna? Nem tudni. De hát nincs záróvizsga, nincs szigorlat, nincs államvizsga – és nincs jogi diploma.

Hanem hát van helyette a szépirodalom. 1869-ben jelennek meg első publikációi. A zsengéknél is zsengébbek. Először verseket közöl. Ezek még a diákkori klapanciák szintjén állnak, se értékük, se bájuk. Decemberben két verse jelenik meg, majd az 1869-es esztendő utolsó napján jön ki első prózai írása, egy publicisztika: Az élcről és a bókról címmel.

1871-ben azután ezek az írások megsokasodnak, pályadíjat is nyer Jókai Igazmondó című lapjában. Ez A Hon melléklapja volt, Mikszáth beküldött pályaműve egy iránynovella, az Ami a lelket megmérgezi, s a ponyvaolvasás káros hatásáról szól. Jókai volt az egyik díj-ítélő, de ekkor még nem találkoznak. A brézói ludak kötete meg a közös képviselői pad hozzák majd közel egymáshoz őket.

Alighanem végleg eldőlt a sorsa. De még most ne tekintsük ezeket az éveket semmi másnak: csak egy korszak lezárulásának, egy új korszak kezdetének.