-
Praznovszky Mihály
Leánykérés a füredi sétányon
200 éve született Jókai Mór
„Ez már második leánykérése volt Jókainak. Az igaz, az első jó régen volt, még a forradalom idején, s azt sem tudom, hogy az leánykérés volt-e, vagy legénykérés, mert amilyen amazonnak írták le nekem Laborfalvi Rózát, el tudom képzelni, hogy ő vette a kezébe a megkötendő házasság irányítását.” – Praznovszky Mihály írása a 200 éve született Jókai Mórra emlékezve.
-
Praznovszky Mihály
Ketten együtt: Madách és Petőfi
„És mégis találkoznak, noha nem a szó szoros értelmében. 1844-ben Petőfi még segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál. Sok más aprólékos gondja mellett az ő feladata a szerkesztőségi üzenetek írása.” – Praznovszky Mihály tanulmánya. -
Praznovszky Mihály
200 éve született Madách Imre – „Kevesbé jó szándékú ferdítések”
Egy ismeretlen Madách-írás margójára
A Religió című katolikus egyházi és irodalmi hetilap 1862. augusztus 9-i számában az „Egyházi tudósítások” című rovatban jelent meg Pelkó Péter gácsi plébános írása cím nélkül, csupán hely és idő megjelölésével: Gácsfalva, július 22-én. A szerző beszámol róla, hogy felkereste a gácsi egyházkerület egyik plébániáját, a szegénységéről elhíresült Alsósztregovát, s bizony elszomorító látvány fogadta: kívül-belül a pusztulás jelei, elhanyagoltság, a templom eszközeinek hiánya – így tengődik itt Divald Gusztáv plébános úr.
-
Praznovszky Mihály
A fiatal Mikszáth titkai
A pályakezdő Mikszáth életének első évei tele vannak rejtélyekkel. Néha már-már úgy érzi az ember, szándékosan csinálta. Egy időben elterjedt, hogy nem is Szklabonyán született, hanem Pelsőcön, ahová szülei éppen látogatóba mentek. Ráadásul ezt a téves adatot a könyvében 1911-ben közreadó Gyöngyösy László még azt is tudni véli, hogy e születés 1849. január 16-án történt. (Még szerencse, hogy a nagykürtösi matrikulában ott a pontos bejegyzés.
-
Irodalmi Jelen
Abdán halt-e meg Radnóti?
Máig bizonytalan, hogy valóban Abda mellett gyilkolták-e meg Radnóti Miklóst – ezzel az alapvetéssel kezdődött a költő halálának hetvenedik évfordulóján rendezett megemlékezés-sorozat. „Szégyen, hogy megtagadták a nemzethez tartozókat” – mondta Áder János köztársasági elnök a község határában.
-
Irodalmi Jelen
A balladás mesemondó
Ideje kijelölni helyét a magyar művelődés- és irodalomtörténetben, már csak azért is, mert Benedek Elek mellett ő volt a magyar gyermekirodalom megteremtője – mondták az előadók a Pósa Lajos-emlékév megnyitó ünnepségén, ahol a költő leszármazottai mellett a Jókai és a Gárdonyi család tagjai is részt vettek.
