Gragrr és az eledelek

Kedves emberlények, kérem, ideiglenesen állítsák le végtagmozgásukat, és csendesítsék el hangképző szerveiket. A nevem Hau, mesélni fogok önöknek. Mint tudják, a Tanács kiválasztotta önöket, így kísérleti alanyként hozzájárulnak az emberi fajról gyűjtött tudásunkhoz. Most, hogy átvettük kis otthonbolygójuk irányítását, az emberfalkákba beépült házi megfigyelőink hozzávetőleges információit nyílt kísérletekkel tudjuk pontosítani. Előre is köszönjük együttműködésüket az univerzum közös tudásának gyarapításában. Nem, a részvétel nem önkéntes. Kérem, üljön vissza a helyére.

Biztos vagyok benne, hogy intelligensnek mondott lényként értékelni fogják a kísérletsorozatot, mivel valóban izgalmas kérdésekre keresünk választ. Például összevetjük hájas, szőrtelen, büdös rongyokba tekert testük felépítését karcsú, fényes dobermann kollégáim izomzatos vázával. Teszteljük a két hátsó lábas, furcsán imbolygó, lassú járást terepen, stresszhelyzetben. A hiányzó farok rejtélye már évtizedek óta izgatja tudósaink lebenyeit, most talán sebészeti úton közelebb kerülünk a megoldáshoz. Az emberi kéz valószerűtlenül hosszú ujjait is vizsgálatra érdemesnek találjuk. Érdekes élelemszerzési és harcművészeti feladatokat is kitaláltunk az önök számára, amiket a szembeforduló hüvelykujjak kiiktatása után fognak elvégezni. A kisebb-nagyobb beavatkozások során megpróbáljuk feltárni a tompa szaglás, az elkorcsosult fül és az életlen, haszontalan fogak anatómiáját. Engem különösen a fogak érdekelnek, tudós kollégám azt mesélte, legalább öt teljes emberi fogsorra lesz szüksége a kutatásához, amit szépen, egy darabban fog kinyerni az önök szájából. Ehhez ráadásul saját érzéstelenítési eljárásokat dolgozott ki, melyek közül egyelőre a hastájék csiklandozása tűnik a leghatékonyabb módszernek.

Maga ott a szélen, vissza a helyére, marad! Őr kolléga, kérem, fogja meg! A többieket kérem, nyugodtan üljenek, ne mozgolódjanak, látják, mi történt izgága társukkal. Jobb a békesség.

Visszatérve a kísérletekre: terveink szerint a valószerűtlenül bonyolult emberi idegrendszert is megvizsgáljuk. Ez hosszú folyamatnak ígérkezik, az emberlények heves és logikátlan reakciói egyelőre megfejthetetlennek tűnnek számunkra, mindenesetre több, kis méretű ketrecet is előkészítettünk az agykutató csapatunk munkájához.

Semmi okuk izgatott hangokat kiadni vagy izzadságszagukkal idegességet kelteni a kollégákban. Hé, csendet! A kísérleti program emberbarát, az emberi psziché viszonylagos ismeretében készítettük elő, ezért a kiválasztást és begyűjtést követő első programpont az alanyok megnyugtatása. Újból kérem önöket, ne verejtékezzenek, ha nem akarnak feszültségteli kapcsolatot az őrző-védő kollégákkal.

Aki vizet szeretne a táljába, rövid vakkantással jelezze, de még most, a mese kezdete előtt. Senki?

Eddigi adataink alapján egyértelműen látszik, hogy a mesemondás megnyugtatóan hat az emberlényekre, ezért legyenek szívesek meghallgatni egy történetet, melyhez hasonlóakat gyakran mormolnak kisméretű emberlényeknek. Úgy tudjuk, a kisebb emberek álomba merülését is elősegíti a történethallgatás. Ha bármelyikük elálmosodna, nyugodtan heverjen el a padlón, munkatársaink időben fel fogják ébreszteni önöket. Kérem, a mesemondás után következő fiziológiai beavatkozások zavartalansága érdekében nyugodjanak meg, lélegezzenek mélyeket, és függesszék rám teljes figyelmüket.

A mese címe: Gragrr és az eledelek.

Volt egyszer egy kedves nőstényfarkas, Gragrr. Odaadóan nevelte két kölykét az erdőben, de olyan szűkös idők jártak rájuk, hogy Gragrr már az éhhaláltól félt. Miután hetek óta éheztek, Gragrr egyszer csak hátrahagyva kölykeit nekiindult a sűrű erdőnek. Bár mindig is félt a kétlábú vadászoktól, most elkeseredésében az emberbirodalom közelébe merészkedett. Egyszer csak a bükkös-juharos erdei úton meglátott egy piros bársonysapkát viselő, fiatal eledelt. Kérem, ne kiabáljanak közbe, nem tudom, mi volt az eledel neve, de a történet szempontjából ez lényegtelen. Folytatom. Az eledel kis kosarat cipelt vézna karján. Gragrr ijedt is volt, éhes is volt, nem tudta, mitévő legyen, de mindenesetre kedvesen köszöntötte a kis emberlényt, és megkérdezte, mi járatban van az erdőszélen. A piros sapkás étel azt felelte, bort és kalácsot visz az öreg húslény rokonnak, aki az erdőben lakik. Azt is elárulta, hogy a három tölgyfa alatti kis házikóba tart. Gragrr ekkor már szagot fogott, és kétfogásos ebéd rémlett fel kopogó szeme előtt. Elkísérte a fiatal húsárut egy darabon, együtt lépkedtek a göröngyös erdei ösvényen. Gragrr megmutatta az ebédnek valónak, hol lehet növényeket gyűjteni az öreg rokoneledelnek, így a kisméretű étel letért az útról, és messze bement az erdőbe. Gragrr ekkor az öregebb eledel házához szaladt. Bekopogtatott, és fiatal, piros bársonysapkás rokoni lénynek adta ki magát, így könnyen bejutott az emberszagú viskóba. Odarohant az ágyhoz, és se szó, se beszéd, gyorsan megebédelt. Utána lepihent, sárga szemét lehunyta és az éhhaláltól megmenekülve hálás morgást hallatott. Olyan kényelmes volt az ágy, amilyenben még soha nem feküdt, világéletében éles kövek, fadarabok nyomták oldalát, hasát, amikor szegényes vackán meghúzta magát. Nemsokára megérkezett a friss hús piros sapkában, hangoskodva nyitott be a házba, és mezei növények szagát hozta magával. A fiatal emberlényt megzavarta a takaró alatt pihenő Gragrr látványa, bőszen kritizálta kinézetét, furcsállta nagy füleit, szemeit és száját, holott Gragrr a farkasfalkában kistermetű egyednek számított. Gragrr elfogyasztotta a desszertet is, és újra elszenderült a puha takaró alatt. Ekkor érkezett a házhoz a kétlábú, puskaporszagú vadász, aki már évek óta hiába üldözte Gragrrt. Meglátta, hogy a farkas békésen alszik, és kapva kapott az alkalmon, hogy harc nélkül győzheti le. A vadász gyáva, nemtelen módon kivégezte az anyafarkast, a hasát felvágta, a gyomortartalmát eltávolította, utána megalázta azzal, hogy köveket tömött bele, és megnyúzta. Mégsem tudta megszentségteleníteni Gragrr mártír emlékét, akit a mai napig mély tisztelet övez, a vadásznak pedig az összes ivadéka átkozott lett.