Arany János Tetemre hívásától Petőfi irodalmi végakaratáig

„Arany balladájában a tetemre hívás látszólag csalhatatlan eszköznek bizonyul, ám voltaképpen pontatlanul működik: mert miközben az kétségtelenné válik (legalábbis senki nem tudja vitatni Kund Abigélnek ezt az állítását), hogy Bárczi Benő önmagát végezte ki,[1] a halott sebe azon személy jelenlétében kezd el eleven vérfolyással jelezni, akitől a halálos fegyver származik. Vagyis a bűn logikai felelősét mutatja meg, nem a valódi végrehajtóját.”[2]

Néhány kétely

Arra szeretnék az alábbiakkal rávilágítani, hogy Arany Tetemre hívásában a szeretőt már jó pár évtizede önkényesen azonosítják a tett ilyen vagy olyan elkövetőjeként.
Akkor kire vagy mire is mutat a Tetemre hívás vérzése?

1) Ha nem szövegcentrikus az elemzés, és inkább a valóság felől közelítünk – ami első nekifutásra nem rossz indulás, de egy idő után használhatatlanná válik –, akkor rájövünk: nem a tettesre. Mivel nincs kire mutatnia. Az elkövető a valóságban köztudottan el sem megy tetemre hívásra.[3] Nincs rá történelmi tapasztalat és adat, hogy a bűnös – a tényleges tettes – el merne menni ilyen idézésre. Ebből nem túl vakmerő következtetés, hogy akkor a balladai szereplők között felbukkanó Abigél sem lesz olyan bátor, hogy megkockáztasson egy statáriális ítéletet. Következésképp: Abigél nem saját kezűleg ölte meg Benőt.

Tehát ha nem a gyilkost mutatja meg a vérzés, akkor kit? Más kézenfekvő választásunk nem lévén, meghozunk egy verdiktet: alighanem a felbujtót, a „társtettest” – gondolhatja jobb híján Abigél vallomása alapján elemző. A lány adta a fiúnak a tőrt, ami a következő sorokból derül ki: „Tudhatta, közöttünk nem vala gát, / Unszola mégis szóval»igenre« / Mert ha nem: ő kivégzi magát. / Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!” Benő úrfi pedig mintegy önkezével vetett véget saját életének a „szerelempróbán”. Mindazonáltal ez az elképzelés is – mondhatnánk stílszerűen – több sebből vérzik…
 
2) Bagoly Csilláé az érdem, aki elsőként rájön és megfogalmazza a következőket, és textológiai (grammatikai) irányba tereli a szövegnyomozást:
„[A] Benő és Abigél tragédiája okozta sokkhatásból felocsúdva nyilvánvalóvá válik, hogy Benő /…/ sebéből a vérnek nem Abigél megjelenésére, hanem mintegy egyfolytában kellene buzognia.”[4]

Azaz: ha megölte volna magát Benő, a fiú tetemének véreznie kellene a versbe foglalt feltétel szerint – „Legyen a seb vérzése tanú” – az eljárás kezdetétől annak végéig. Erre sokan ráébrednek később a hivatkozott tanulmánytól független is. Kár, hogy érvét annak felfedezője írásában kihasználatlanul hagyja, pedig messzire vezetne.
Itt vetődhet fel elsőnek az elemzőben a kérdés: lehetséges, hogy a balladai vérzés nem is az elkövető (avagy bűnrészes) személyét mutatja meg, hanem valami egészen másra „mozdul”? Milyen alapon döntsük el, hogy most a tettest mutatja-e ki a vérzés, vagy nem? Előzetes irodalmi példák (Nibelung-ének, III. Richárd) alapján gondolhatnánk: a tettes áll előttünk. Ez viszont korabeli dokumentumok alapján cáfolható. (És beszél egyik elemzés Abigél kapcsán tettesről, gyilkosról, a másik pedig felbujtóról, öngyilkosságba hajszolóról.)

3) Mindazonáltal a Pallas Nagy Lexikona és Révai Nagy Lexikona is azt írja a 'tetemrehívás' címszó alatt, hogy: „Vétkesnek azt nyilvánították, aki esküdni vonakodott vagy aki esküvése alatt a holttest vérezni kezdett.”[5] (Kiemelés tőlem – W. Z.)

Mivel a leányra egyik sem igaz – hiszen esküdni sem vonakodik, és már jóval megszólalása előtt vérzett a halott –, felmenthetjük még az öngyilkosságra való felbujtás (igen ingatag lábakon álló) vádja alól is.

Ezeken túl még vannak további kisebb-nagyobb buktatók és ellentmondások is:

– Tőrrel, késsel ritkán vet véget az ember életének. (Statisztikák szerint 7% körül mozog.) Efféle öngyilkosságot csakis erős felindulásból, azonnal követnek el. Ha ezt végignézte a lány, akkor már a tetemre hívás előtt is tudott a fiú haláláról. Így viszont az őt a ravatalnál ért sokkhatás lesz megmagyarázhatatlan – amit szinte minden értelmezés kiemel és észrevesz. („Tökéletes idegorvosi látlelet Abigélnél a sokk leírása” – tartja például Nyilasy Balázs.[6])A megrázkódtatást mímelni nem lehet. Következésképp ott értesül róla a lány először, hogy a fiú meghalt. (Ergo: a tőradás mikéntje és hogyanja magyarázatra szorul. Adott neki tőrt, csak mi célból…?)
– Felmerülhet, hogy Abigél nem mond igazat, és színészkedik. Esküvéskor a régiségben elképzelhetetlen volt a hazugság, legfőképp, ha az égre esküdtek. Hogy a lány ne szólna igazat, komolyan nem is veti fel egyik elemzés sem.
– Az is nehezen érthető motívum, miért van a lánynál épp ott és akkor tőr. (Ami férfi attribútum.)
– Nincs a fiú–lány között komoly és tartós feszültség, szeretik egymást. Egy házasságkötés előtti szexuális aktusnak sem érezzük akadályát a mondén felléptű Abigéllel kapcsolatban[7]: „Tudhatta, közöttünk nem vala gát.” (Hasonló következtetésre jut Szilágyi Márton is hivatkozott tanulmányában.[8])
– Viszont a pszichológia számon tartja az apa-fia konfliktust. A Wikipédián épp Darth Wader, a sötét atya címszó alatt akadunk erre.
– Nagyon elképzelhetőnek tartjuk – amit tanulmányában Moller Ede nem[9] –, hogy az apának kifogásai vannak menye ellen, és ennek hangot is ad. (Gunyorosnak érezzük a „szép szerető” és „titkos ara” szókapcsolatot.) Ha pedig titkos az ara, mi módon tud róla az apa? („Jöjjön utolszor szép szeretője / Titkos arája: Kund Abigél!”) Tán jár utánuk, és ismeri találkozójuk színhelyét az erdőben? (Nagyon valószínűsítjük, hogy ez a helyzet.)
– A Moller Ede-dolgozatban vádolják az irodalom történetében elsőként Abigélt öngyilkosságra való felbujtással. Erre Arany ironikus-cinikus megjegyzésekkel reagál. Nem mintha a szerző véleménye lenne a perdöntő alkotása megítélésekor, de mindenképp elgondolkoztató. (Illetve Moller sokszor nehezen követhető okfejtései, dagályos, fellengzős, érzelgős-romantikus stílusa és a tanulmány végén a költő elmarasztalása, majd leereszkedő vállon veregetése is kiválthatta Arany elutasítását.)
– A ’magát’ szónak („kivégzi magát”) a ballada kulmináns jelenetében lehet más jelentése is, mint a reflexív visszaható névmás. Egyszerűen ragos névszó, az „önt” megszólítás párja.
– Meg kell azonban említenünk mint véletlen erényét Moller dolgozatának, hogy a hangzás fontosságát kiemeli hivatkozott írása 1-es lábjegyzetében, továbbá igencsak érdekes szavak fordulnak elő nála, amikor Jókait idézi: ’zomotor’. (A tetemre hívás és az azt követő halotti tor neve A varchonitákban.) Erről nekünk elsőre a „szómotor” jutott eszünkbe, ami mintegy hajtja majd a vérzést.

Lehetséges megoldások

Ebből az ellentmondásoktól hemzsegő helyzetből kellene tehát valahogy kiutat találni.
Hívjuk segítségül a legújabb népballada-kutatási eredményeket.[10] Ezek szerint a balladákat érdemes körbe rendezni – egyszer Arany maga is körről beszél balladái kapcsán: „Első darabja lett volna a Hunyadi-balladakörnek”… stb. (lásd a Both bajnok özvegye lábjegyzetét.) Így használható fogódzókat kapunk szemközti és egymást követő-megelőző balladapárok motívumai, összefüggései segítségével. (Nem kronológiai rendről beszélünk most, hanem logikairól.)

A Tetemre hívásba A walesi bárdokból érkeztünk. Elfogadott, hogy az ötszáz bárd énekéből kihallhatók az aradi 13 hős tábornok utolsó szavai. Mondhatjuk tehát: Arad felől jöttünk a rad(ványi sötét erdőbe.) A hasonló hangzat és szóhatár-téveszthetőség lesz majd a nyomravezető, mint ahogy az egész ballada akusztikus (és szín)világa is magával ragad.
Egy szurkálásos esetről és egy bírósági ítélkezésről van tehát szó. E kettő könnyedén rendelődik a Skorpió (ami szúr) és a Mérleg egymást épp megelőző-követő jegyéhez. Ezen utóbbi fogalom régi jelképe bíróságoknak és ítélkezésnek.

A valag szó is sokat segít. („Tudhatta, közöttünk nem vala gát.”) Hisz a cacemphatonia – az említett önkéntelen egybehallás, az imént Arad vagy a valag kapcsán is felhozott szóhatár-téveszthetőség – jelképző erővel bír, ahogy Lackfi János és az őt idéző Szilágyi Márton-féle tanulmány is már rámutatott.
 

A szerelmesek között zajló megelőző erdei párbeszéd pedig ez volt – ezt sem próbálják rekonstruálni –: Abigél, enyém leszel, vagy kivégzem az apám. Abigél erre ennyit válaszol mosolyogva-enyelegve Benőnek: „Nosza hát” – és nyújtja a szerelmeskedéshez épp vetkőzni kezdő fiúnak az annak derekáról épp lekerült tőrét. (Tehát a tőr tulajdonosa a fiú, Abigél kezében az pár másodpercig volt csak.)

Szerintünk ennyi belefér a kihagyásos szerkesztés ütötte „űrbe”.
Ha az apa hűvös és távolságtartó Szaturnusz, akkor a petőfis attribútumokat nyerő fia ennek szinte tökéletes ellentéte, hiszen ő a Nap. (Két, Petőfi költészetében pregnáns és abból ismertté lett, hozzá erősen kötődő szintagmát vesz kölcsön Arany a lánglelkűtől Benő körülírására (ifjú szív[13], harc mezeje). Ő lesz a Mérlegben (erő)vesztes Nap, ahogy Bettina von Arnim, a német romantika vezető alakja Petőfit nevezi hozzá írott versében. (Petőfi, dem Sonnengott – Petőfihez, a Napistenhez) Szerintünk nem véletlen egybeesés az sem, hogy épp Petőfi Szeptember végénjét idézi Arany, és a ballada is pont szeptember végéhez, azaz az akkor kezdődő Mérleghez nyert besorolást. Abba a nagy és szent összhangba talál bele, amelyet később Juhász Gyula énekel meg Testamentumában.Visszatérve a tőrpárbajhoz, talán Shakespeare egyik drámájában van egy hasonló jelenet, amelyben a párbaj nyertese saját tőrét ellenfele szívében hagyja, és veszi el amazét. A balladában is két tőr jut szerephez, amelyek közül csak egyet látunk. Egyik Benőé, másik az apjáé, kinézetre ugyanolyanok. Idősebb Bárczi is visz tőrt az erdőbe indulva, ami mindig valami nyomasztó, vészterhes előhírnöke. Ezért is hord fegyvert magánál mindkettő.
Másrészt épp barcogás van: a szarvasok násza is akkortájt (pontosabban már a következő balladai jegyben, a Skorpiót jelző október-november táján) kezdődik. Az áthallások ismét szerephez jutnak. (barcog ~Bárczi/k/) A tőrdöfő kilétét manapság egy ujjlenyomat-vizsgálat azonnal eldönthetné. Ennek tudománya, a daktiloszkópia még ismeretlen volt akkoron. Volt viszont – a vele ismét erősen „áthallásos” – daktilus, ami meglepő módon épp az egyik uralkodó versláb a balladában: _UU (pl. „Állata őrzeni négy alabárdost”).
A tőrök problematikájának megértéséhez is a kör segít hozzá: a ballada szemköztije a Rozgonyiné, ami tele van törökkel – vö.: török ~ tőrök. (Nem kell ismét abszolút hallás a két szó hasonló hangzásának a felfedezéséhez.)
Benő és a lány viccelődése-humora a másik oldalról is visszaigazolható. Ha megvizsgáljuk Rozgonyiné (kurzívval szedett!) Muci nevű lovát, amivel csatába indul, rájövünk, hogy annak mindene Muci…. A feje Muci, a törzse Muci, a fara Muci. Feje a Kosban, amely jegyhez a Rozgonyinét soroltuk, a fara meg itt, a szemközti Mérlegben, a Tetemre hívásban. A ló maga a tavaszi-őszi napéjegyenlőségi tengelyen – az előtt? – áll. Tényleg fura-faramuci a szituáció: mintha Benőt megölte volna a lány, de ennek ellentmond, hogy eljött a halotthoz; valódi tettestől ez nem szokás.
Mielőtt a szemközti balladában a grófné harcba indulna a férje után Galambócra, befordulva öltözőszobájába vértet ölt magára. Felvérteződik testileg. A vele szembeni balladában pedig idősebb Bárczi fog felvérteződni – de már szellemileg – azzal a tudással, hogy nem történik semmi, ha ő maga közelít a halotthoz tettesi mivoltában. (Az évkörön szemközt elhelyezkedő jegyek hagyományosan szellemi-testi párokat alkotnak.[14]) …És Abigélt vagy tőrbe csalja…vagy nem is tud a hangtani egyezésekről, és a lány csak belesétál egy véletlen kelepcébe…..

Hogy miért vérzik a halott, ezek után könnyen kitalálható. Az eleredő vérzés nem a tettesség kimutatásának az eszköze, hanem megmutatja, hogy ők ketten, Abigél és Benő testvérek. Vegyük a következő izomorf (varázs)mondatot: aholttestvérejön. (Ne kutassuk Arany hagyatékát ezen mondat miatt: ilyet sehol sem találni, saját magunk találtuk ki, de mi más is lenne az elemző dolga?) Ha van egy cselekvés – a holt testvére jön –, az létrehív egy akusztikailag vele nagyon hasonló, szinte azonos történést – a holttest vére jön. (Ugyanolyan „csúszkálás”, szóhatár-téveszthetőség áll most is fenn, mint a ’vala g’ vagy az ’A rad’ már hivatkozott példák esetén, csak azzal a különbséggel, hogy eme fonetikai jelenség most nem magában a szövegben, hanem a róla írt elemzésben kap teret.)
Fentiekből következően Abigél és idősebb Bárczi is rokonok: utal erre a szöveg nagyon halványan, hogy mindkettőjüket egy ragadozó madár felemlítésével jellemzi Arany: „Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú” áll Bárcziról, illetve „Vércse-visongással rohan el” – láttuk elszaladni a lányt ekképp a ballada végén.
Vegyük ehhez még hozzá, hogy
1) Abigél jogi ártatlanságának lenne egy „tanúja”, maga idősebb Bárczi.
2) A Kund név történelmi név: Búvár Kund fúrt meg egy bárkát Pozsonynál. A későbbi lelkiismeret-furdalás oka lehet Bárczinál, hogy a lányt elítéli.
3) Kimondatott ugyanis egy ítélet: „Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy.” Amiből a „lyányom” az igazság, a gyilkossággal való gyanúsítás nem helytálló. A falu mégis – vélhetőleg – kiközösíti a lányt, hisz vérzett a halott, mikor megjelent, tehát ő a gyilkos (gondolhatják a bárciak).
4) Arany a vers (egyik szövegváltozatának) végére odaírt egy latin, Ovidiustól való mondást: Valeat, quantum valere potest. (Legyen olyan erős /befolyással/, amilyennel csak tud.)

A világ garabonciásának poétikai testamentuma

Arany a fent bemutatott helyeken túl is sokat idézi rejtve vagy nyíltan költőbarátját, Petőfit balladáiban. És hogy miért is fontos Aranynak Petőfi? Alighanem Arany maga is rádöbbent az alábbi életrajzi párhuzamokra Jézus és Petőfi között:
– édesanyja neve Mária
– az apaság körül éles viták dúlnak
– télen születik
– több város is „pályázhatna” a szülőváros címre
– gyerekkoráról viszonylag keveset tudni
– sokat utazott gyalogszert
– leghűbb követője, tanítványa János
– alakját versekből ismerni meg legjobban
– gyökeresen megújított valamit
– világjobbító szándék munkál benne
– gyakran jövendöl saját haláláról
– egyszer elátkozott egy fát
– írt az apostolról (illetve az apostol róla)
– egy 13+1-es koszorú veszi körül
– akik között volt egy áruló
– életveszélybe kerülve családtagjait iménti Jánosra bízza
– halála helye, ideje kétséges
– népszerű
– felhőkön utazva jön el újra

Ugyanezt az egybeesést húzzák alá a következő szerzők is:
– A hegedű című víg legenda Aranytól – ahol Jézus alföldi vándor, aki nem borissza – erősen Petőfire játszik rá.
– Ady Endre: Petőfi nem alkuszik című esszéjében krisztusi sorsról beszél vele kapcsolatban.
– Móra Ferenc a Petőfi-morzsákban így szól Petőfit méltatva: „ő valóban Isten fia volt!”
– Juhász Gyula Trianon című versében így ír:

           „És ki feledné, hogy erdélyi síkon
           Tűnt a dicsőség nem múló egébe
           Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
           Ő egymaga a diadalmas élet,
           Út és igazság csillaga nekünk”

– „B. Thales volt az új irányultság azon apostola, az a Saulból lett buzgó Pál, akit a mi Petőfink vakító fénye térített meg”[15]
– Kányádi Sándor Petőfit a magyar irodalom Jézus Krisztusaként aposztrofálja.[16]
–Margócsy István szerint pedig az Aranyról–Petőfiről kialakított és kanonizált kép az atya(ság)-fiú(ság) képzetkörben mozog. (Beöthy, Gyulai nyomán)[17]

Az Átok és áldásban, a Felhők 66. és egyben utolsó darabjában fedezni föl Petőfi irodalmi végrendeletét. De arra is rájöhetünk, ez a Felhők ciklust poétikailag lezáró költemény motivikailag fedésbe hozható Arany legelső balladájával, A varró leányokkal, ahol egy koporsó kiviteleztetéséről esik szó, akárcsak Petőfi azonnal bemutatandó poétikai testamentumában: „Lyányok, lyányok, vegyetek fel / Fehér ruhát s jőjetek el / Ma csak halott-látni… holnap / Kivinni zöld koporsómat.” (A varró leányok)
Megismerkedésükkor nagyon közel még a kiváltó vers az eseményhorizontjukon. A Petőfi-összes 1846-ban jelent meg, benne a Felhők-ciklussal. Hogy Arany a ciklus hatása alá kerül, bizonyíthatja, hogy kicsit később tudtunkra is adja az 1847. szeptember 9-i Petőfihez írt levelében: „De jó volna Felhőket írni!” Valószínűleg Petőfi alábbi, 1846. március 10-e előtt keletkezett versére rímel rá Arany (kétszer is!) az ő koporsós verseivel, és erősíti annak mondandóját:

Átok és áldás

Legyen átok a földön,
Hol ama fa termett,
Amelyből énnekem
Bölcső készítteték;
Legyen átkozott a kéz,
Mely e fát ülteté,
És átkozott az eső s a napsugár,
Mely e fát felnövelte!... –
De áldás légyen a földön,
Hol ama fa termett,
Melyből nekem majd
Koporsó készül;
Áldott legyen a kéz,
Mely e fát ülteté,
Áldott az eső s a napsugár,
Mely e fát felnövelte!
 
(Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

De Arany utolsó balladájában is – a Petőfi és Szendrey Júlia egybekelését és balul sikerült házasságát, Széchenyit-Bárczit és Kund Abigélt is szóba hozó A kép-mutogatóban – ugyanezt a koporsót emlegeti, harminc év távlatából. (A két koporsó jelzőit ha összeolvassuk, kapunk egy érdekes tőmondatot: kő-zöld. Ha van fülünk a hallásra, kiértjük belőle, hogy közöld…)

A kép-mutogató
                                      […]  
Még egy kép jön, az utolsó:
Márványkőbül nagy koporsó.
(Benn egész sort rejt e kripta)
Címerét most megfordítva
Vésték rá a kőlapon:
Ez a sírbolt nem lesz nyitva –
Csak az ítélet-napon.

(1877. november)
                           
Arany három, nagyon fontos helyekre pozícionált balladája (a nyitó, A varró leányok; a záró, A kép-mutogató; és a középső, a Szondi két apródja) mind az 56-os szám „bűvkörében” játszódik. 5-en játszanak 6 szerepet az elsőben, a Szondi két apródja 1856-os keltezésű, amelyben nem kér kegyelmet Szondi, akárcsak ’56-os miniszterelnökünk sem, míg az utolsó, szintén „56”-osballadában („Asztalírás ötvenhatban / Vala itt-ott még divatban”) megemlít Arany egy (Petőfivel is akár könnyen azonosítható) Veronikát – a főszereplő grófkisasszonynak ez a balladai neve –, akinek a vers végén kápolna épül. Ez valós kápolna volt, Arany még láthatta azt a Margitszigetről 1877-ben, mikor az Őszikék születtek.
Ma e kápolna helyén – nem kis meglepetésünkre – egy 1956-os hősnek, Mansfeld Péternek az emlékműve áll.
Arany szövegei omnipotensek és termékenyítőleg hatnak. Nemhiába írják róla: „Arany költői nyelve virágjában áll, arról a szél nem hervadt leveleket sodor le, hanem virágport, mely csillogva száll a levegőben és termékenyít”[18].

Csak remélni tudjuk, hogy ráismerünk az iménti két koporsóban ugyanarra a kiindulási pontra, a Petőfi által fentebb „követelt”-re, és születésének 200. évfordulóján lesz annak megvalósításához elég erő, bátorság, lendület, tér és akarat…

Jegyzetek

[1] Ehhez lásd: Sárkány János: Ki ölte meg Bárczi Benőt?Ügyészek Lapja, 2009/1, 75–81. Ebben cáfolják az öngyilkosságot.

[2] Ősszel. Szerk. Szilágyi Márton.Universitas Kiadó, 2018, 199.

[3] Magyar nyelvemlékek. Vál. Molnár József, Simon Györgyi, lekt. Bárczi Géza. Tankönyvkiadó, Bp.,1980. (Egy udvarhelyszéki tetemrehívás), 210. A szöveg eredetije a Kolozsvári Állami Levéltárban található.

[4] Bagoly Csilla: Tetemre hívás. Egy [ön]gyilkosság [szöveg]nyomozása. Új Holnap, 1997. szeptember.

[5] Uo. XVIII. kötet, 211.

[6] https://jokaiszinhaz.hu/arany-janos-a-ballada-shakespeare-je/

[7] Sárkány a kurtizánt veszi észre a nőben már hivatkozott tanulmányában. Nemcsak a fokozás, de a körülírás költői eszköze is szerepet játszik szerinte.

[8] SZILÁGYI Márton: „Mi vagyok én?” Arany János költészete. Kalligram Kiadó, 2017, 258.

[9] Moller Ede: Arany János Tetemre hívása. Bp. 1878.

[10] Pap Gábor: Népköltészetünk és az Évkör. Tudománytörténeti vázlat. In: Csodakút. Szerk. P. G.Pontifex Kiadó, Debrecen,1994.

[11] Czuczor–Fogarasi: A magyar nyelv szótára (Arcanum, internet)

[12] Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete – Kritikai életrajz. Osiris Kiadó, Budapest, 2022, 237.

[13] Csörsz Rumen István is észreveszi a becsempészett Petőfi-szókapcsolatot, és meglátja Szendrey Júlia metaforikus alakját Kund Abigélében. (Csörsz Rumen István: A mesterkedő mester. Korai olvasmányok az Arany-életműben. Irodalomtörténet, 2017, 447.)

[14] Pap Gábor, uo.

[15] János Arany Gedichte. Im hunderten Todesjahr des Dichters. Szerk. Keresztury Dezső. Corvina Könyvkiadó, 1982, 37.(fordítás WZ)

[16] Tolna Megyei Népújság, 1989. október 3.

[17] Alföld, 2004.

[18] Voinovich Géza: Az élő Arany János. (Tanulmány) In: Arany János Összes balladái. Szerk. Beöthy Zsolt és Voinovich Géza. Budapest, 1932.