A halhatatlanság felé vezető útról

Turczi István költői világáról jelent meg monográfia, a szerzője Horváth Kornélia, az MTA doktora. A komoly téma ellenére a könyvbemutatót könnyed és jó hangulat, „turczis” tréfák jellemezték. – Berka Attila beszámolója, Székelyhidi Zsolt fotói.

Mint az közismert, a halott költő a jó költő, amiből, persze, nem következik, hogy az élő költő a rossz költő, de az tény, egy még életben, sőt alkotóereje teljében lévő költőről monográfiát írni komoly kihívás. Az életmű épp folyamatában van, zajlik, lüktet. Tudós legyen tehát a talpán, aki ilyenre adja a fejét.

Horváth Kornélia habilitált egyetemi tanár, az MTA doktora megtette, ennek gyümölcseként megjelenhetett a Turczi István költői világáról című monográfia, amelynek február 16-án az Írók Boltjában volt a bemutatója. A kötet szerzőjén, Horváth Kornélián és a szerzetten, vagyis Turczi Istvánon kívül jelen volt még két pályatárs, Falusi Márton költő, irodalomtörténész és Tolvaj Zoltán költő, műfordító, továbbá, hogy a beszélgetés a lehetőségekhez mérten medrében maradjon, Lutter Imre előadóművész, a moderátor.

Horváth Kornélia és Falusi Márton

Az estet Gáspár Ferenc, a kiadó vezette fel azzal, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között különösen örülnünk kell egy könyv megjelenésének, amivel nehéz lett volna nem egyetérteni, kivált, hogy normális időkben is ünnep egy-egy könyv megjelenése. (Mostanság viszont valóban csak annyit tehetünk, hogy bízunk benne: nem hasad tovább a világ…) Ráadásul a Coldwell Kiadó Élő irodalom című sorozata folytatódhatott így – Pósa Zoltán, Kontra Ferenc, Csontos János, Péntek Imre és Petőcz András mellé társult tehát Turczi István.

Akiről, pontosabban akinek munkásságáról nem először készült kötet, Horváth Kornélia előtt Kabdebó Lóránt, Szepes Erika, Vilcsek Béla szerzőként, Tarján Tamás, Radvánszky Anikó és Sütő Csaba András szerkesztőként vágott bele az élő költő (költészetének) boncolgatásába…

A telt ház – telt emelet – arra engedett következtetni, hogy itt valami olyasmi történik, ami valóban érdeklődésre tarthat számot, mondhatni, minden készen állt egy jó esthez.

Gáspár Ferenc, a Coldwell Könyvek kiadóvezetője

A könnyű kezdet után Lutter Imre kérdésére, hogy miért éppen Turczi Istvánnal foglalkozott, Horváth Kornélia elmondta: inspiratívnak, izgalmasnak tartja a költészetét, kivált szerves kapcsolódását a magyar és világirodalmi hagyományhoz. Beszélt arról, hogy bár első ránézésre heterogénnek tűnhet az eddig életmű, valójában egységes gondolkodásmód uralja, vagyis ilyen értelemben homogén, még ha e szó nem is a legpontosabb…

Turczi István nem tagadta meg önmagát, s egyik bonmot-jával nyitott: Hallható vagyok? Kár, mert halhatatlan szeretnék lenni… Aztán, persze, elmondta, hogy sokkal többet tud a költészetről, mint a saját költészetéről, és ez így van jól, hiszen az előbbivel foglalkozik, az utóbbit műveli, ezért leginkább biodíszletnek érkezett, hogy figyeljen, s tanuljon mindabból, ami elhangzik. Természetesen annak örült, hogy megtudhatta, három korszaka is van.

Tolvaj Zoltán költőtanítványi mivoltát nem megtagadva kapcsolódott a beszélgetésbe, és egy forgószínpadhoz hasonlította Turczi István költészetét, ezután pedig igyekezett megtalálni a megfelelő arányokat mesterére vonatkozóan a Homo erectus, a Homo ludens és a Homo sapiens között, derültséget okozván azzal, hogy az utolsót nevezte a legritkábban jellemzőnek…

Lutter Imre és Tolvaj Zoltán

Falusi Márton gondolatmenete lazán indult – ki tudhat többet a költőről, és ki a költészetéről (nem a költő) –, aztán egyre komolyabbá vált, végül olyan tételmondatokat hallhattunk, miszerint a könyv erénye, hogy az életmű kulcspontjaira fókuszál, közhelyektől és biankó megállapításoktól mentes, tehát tényleg Turczi István költészetéről szól, akinek életműve feltárja a magyar költészet gazdagságát.

Ekkorra érezhetően mindenki bemelegedett, és termékenyen csapongó beszélgetés alakult ki. Amikor Turczi István arról beszélt, hogy bizony minden fiatal alkotónak át kell élnie azt a traumát, amikor rájön, hogy nem vele kezdődött a művészet, és nem is vele ér véget, a közönség fiatalabb tagjai felől ilyen, idősebbjei felől olyan sóhajok hallatszottak, amikor pedig ehhez hozzátette, hogy márpedig egy költő akkor is ír, amikor nem ír, ez nem vasárnapi hobbi, hanem egész idős állapot, mindenki bólogatott.

Sokat lehetne még írni az estről, és még többet lehetne róla beszélni, de elsősorban mégiscsak a Turczi István költői világáról szóló monográfiát – közben szabad felfedezni közvetlenül a költői életművet is – kell elolvasni. Szerzője, Horváth Kornélia végső következtetése, hogy minden mindennel összefügg, amivel a jelenlévők is egyetértettek, természetesen. Turczi István másik bonmot-jával szólva: Minden mindenbe belelóg.

Fotók: Székelyhidi Zsolt