„Holt vitorlásként áll a templom”

Gheorghe Vidican

Gyökerek

lábnyomaink az út zajait zajszeletekre vágják
a könnyek hidegétől elkékült gyökerek kiáltások szépséged belsejéből
a hamu a főnixmadár gyászruhája
nem csinált hanem megszült csók mely átöleli a kiáltást
a járókelők árnyékaik a vérünkben öblítik
a felfele lépcsők megszárítják lábnyomaink
kezeinkbe ereszkednek a sebek
vasak virágoznak a megfeszített vérében
tolakszunk hogy beférjünk szentségébe
a beláthatatlan szemével néz le ránk a hit
a fájdalom kiáltásába öltözik
talpán vérrel borított harangok ütnek tompán
a halhatatlan pillanat elkékült gyökerei
lépteinek vérrel telt nyomai
az angyalok szorgoskodása anyám könnyeiben
az ő sikolya osztja az ostyákat a mi kiáltásunkban
ajkainkon a kivirágzó homok
az arcokról pipettával begyűjtött könnyek
a felkelő napban képmásokat faragnak
lábnyomaink a zajt zajszeletekre vágják
hogy a kígyó harapásában levő hit visszhangját tápláljuk
a könny ereszétől megkékült gyökerek
a mi kiáltásunk kinyitja az angyalok égi orrlyukait
a férfi almát eszik tudatlan
a nő illatával mossa kezeit
de szemében az árulás virágzik
a könny földi részétől elkékült gyökerek
a sebekbe visszatér a fáradtság
a tükör lyukai megtelnek könnyel
áttetszőségükben fürdünk
apró események az út zajában
a fény hallgatása megvilágosítja a földi élet lángolásait
a járókelők árnyékaik a vérünkben öblítik
a nő mozgatja az almát a kígyó sziszegésében
a lázadás földi mozzanatai
kezeinkbe ereszkednek a sebek
vasak virágoznak a megfeszített vérében
a beláthatatlan szemével néz le ránk a hit
a fájdalom kiáltásába öltözik
talpán vérrel borított harangok ütnek tompán
a halhatatlan pillanat elkékült gyökerei
a tükör lyukai könnyekkel teltek
az űr tele sebekkel
a főnixmadár hamva velünk telt meg
párbeszéd a madarakkal a vakok ujjában braille betűk
a mi vérünk
összerakjuk a zaj lázadása miatt elkékült gyökerek magánya
elégetését
lábnyomaink szeletei a zajnak

Tündér Ilona

frissen kaszált széna illata anyám könnyével felfrissítve
szempároktól bezárt ablakok
ajtócsikorgás járókelők léptei alatt zördülő falevelek
a hazárd jelentése egy mosoly a szájsarokban
vakok mágneses ujjbegye a sorsdémonok pillantása
csapdái
a metaforák megtisztítják a csóktól a fűrészek rozsdáját
az egyszerű hármasszabály megélesíti a suttogást
száj és ismét csak száj a csók pillantásában
a tükör üveges lyukai megélesítik a globális felmelegedést
az úszó jégmezők harsányan röhögnek napfelkeltekor
egy rozsdás részeg a szarvasbőgés
kóborolnak bennünk a napkelte kék könnyei
a látás gyökereiben mezítelen lábak
vonszolják a fű zöldjét a harmatcsöpp zsilipjein keresztül
a gyalogátkelő a történet egy obszcén mozzanata lesz
anyám könnyes szeme oxidált tekintete egy lázongó páfrányt tenyészt
a csönd viaszos szemében
a kávé illata traccsolt a reggellel a
nyírfaerdő szegélyén
száj és újra a száj üveges csók a tükör aszályában
elvadult repülése a főnixmadárnak a hamutól mely füstölög
az idő ablakában
derekak sűrűségek rángások
kérdőjelek az ajkakon
mennyi csönd tündér ilona halálában
testünkben a vadságokat marcangoló
viktoriánus szőnyegek
halálra ítélik maguk lefejezve
az abszolút igazságot
a rebellis gelu ruscanu saját csuklásától megfullad
kéjes kívánságok a vérünkben
napfelkelte esőzik a madarakban
tündér ilona hasa anyásan domború
hűvös reggeleket szül a nyírfaligetekben
vad gyökereket a vérünkben
vonzanak az ajkak
a kezek húsevő ölelések
a szempárokkal bezárt ablakok
egy ajtó csikorgása egy kutya szemében
a veríték végigfolyik ilona arcán körmei alatt
sárga némaság
fémes zörejjel az izzadtság eléri a herceg tekintetét
a nyírfaerdő kastélyában születések sora
tűzvészek a vadlovak patája alatt
égnek a nyomaik
ölelések lesznek
lombfosztottan a levő és nem-levő jövőtől
vérünk egybeöntve a kutak csorgójában
a szomjúság rotyog mint egy szellemekkel teli mocsár
anyám könnye besatírozza a pillanatot az evezősök árnyékával
ez egy elveszett világ a félelem dereka táján
tündér ilona a nyírfaerdő kastélyában
felakasztja a napfelkeltét az újszülött gőgicsélésére
reggel lesz és a húsunk zizegésében a harmatcsepp zsilipjei
megtelnek rozsdával a te könnyeidben

*
 

Traian Pop

Az utolsó hóhullás

Eginald Schlattnernek, Wolf von Aichelburgnak,
Hans Bergerlnek, Andreas Birknernek, Georrg Shergnek
és Haraldd Siegmundnak ezt a hóhullást, amelyet senki sem képes leállítani

a leégett templomnál három hete havazik
a szenteknek hókalapja nőtt
miként a gombáknak vagy az esőben nyíló esernyőknek
a harang a tavaly nyári varjúfészkekben vacog
az orgona mint elbizonytalanodott hajóárbóc
s holt vitorlásként áll a templom
sohasem volt ennyi dolga a papnak a hólapátolással
kétoldalt szemtelenül magasodnak a hóhegyek
mintha így kívánnák kiszívni a hit utolsó cseppjeit
az ördög fenyegetése úgy tűnik gyökeret vert itt
ezeken a helyeken
mormolja lassan tiszta jéggé vált szakállába
s miközben fehér haját rázva veri a falapot feltámadásra
reméli
holnap betéved még valaki a misére
s ez lesz
az utolsó hóesése

Temesvár, 1976 – Brassó, 2016, 40 évvel később

Abszolút hatalom

azon a napon nem ejtett ki egy szót sem
a tenger jókora darabokat harapott ki az utolsó
szeretőktől megfosztott strandból
kerülőút
áradásveszély
áthaladni tilos ez az utolsó
amire emlékezett
s a torz vigyorra amelyik makacsul elkísérte
szinte valamennyi
cselekedetét

fáradt vagyok fáradt vagyok fáradt vagyok
ismételgette a falu bolondja a patakokat irányítva hiszen
ki engedhetné meg magának azt a luxust hogy normális maradjon

a kártyák cinkeltek voltak mondja magának másnap
arra gondolva hogy boldog lehetett volna
azzal amit kapott
a fejfájásáért cserébe

Cannes, 1998. június

*
 

Jan Rychner

Álomkép

Építettem egy hidat napsugárból
hogy elérjek hozzád
a másik oldalon az ég
legyőzöd a felhők szürkeségét
hogy ismerd a másik oldalát

Mindennek megvan a bánata
minden gond lásd
hátrahagy homályt –
hadd legyen felszívó felhő.
A napfényben a remény kitárja karját.

Golgota

Golgota hegyén az Úr felemelte a kereszten
Jézust mindenek fölé.
A Nagy Éjszaka megszületett,
hogy a fény erősebben ragyogjon,
és az emberi érzékeket kristállyá változtassa.
Hát feltámadott! Halleluja!

Az angyalok tenyeréről a Jordán vize
lemosta a vért, amely benedvesítette a szent fejet.
Ő majd kimossa eltévedt lelkeinket,
amelyek halhatatlanok akarnak lenni,
amikor az utolsó óránk ideje eljön.
Mi szétszórjuk a bűn magvait
megkövesedve és süketen a kereszt fájdalmaira.

Memento mori – egy ránc a homlokon emlékeztet
az ő szenvedéseire, hogy mi is hordjuk majd a
bűnbánat keresztjét az Utolsó Vecsernyén
térden.

Gheorhe Vidican román költő 1953-ban született Pettend községben Nagyszalonta mellett. Jelenleg Nagyváradon él. A félelem külvárosai című kötete, melyből az itt közölt versek valók, 2021-ben jelent meg. Költeményei olvashatók magyarul, németül, szerbül és olaszul. 2014-ben Balcanica-díjban részesült, 2022-ben a Román Akadémiától kapott rangos elismerést. Érdes vérem című kötete 2019-ben jelent meg magyarul az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában.

Traian Pop román költő. Mandics György így ír róla: „Néhány évvel ezelőtt egy tehetségkutató versenyen tűnt fel. Már akkor meglepett verseinek határozott metszeteivel, építményszerű rajzolatával. Most első kötetével igazolja akkori meglátásaimat. Ami új, az a verseiben érzékelhető düh, fiatalos lendület, a kiállás, az egyenes tartás, vagy e tartás igénye. Gyakran visszatérő motívuma a hó, a havazás. Ezt a jelképet sokszor a düh érzelme kíséri, mert szerinte újra és újra elszalasztjuk az alkalmat, lekésünk a havazásról, kimaradunk a hó adta megtisztulási szertartás lehetőségéből.
Verseinek hevületét és erős etikai indíttatását első kritikusai romantikus költői alapállásként magyarázzák. Magam költői személyiségét inkább reménykedőként vagy bizakodóként határoznám meg. Traian Pop olyan fiatal író és költő, aki hisz a szavak erejében, azok megtisztító képességében, aki nem egyszerű versiparos szeretne lenni, akinek komoly mondanivalója van. Ezért olvasom szívesen, s várom, hogy verseiből egyre tisztábban törjön fel a vox humana.”

Jan Rychner 1947-ben a lengyelországi Lublinban született. Kulturális tevékenységéért 2012-ben a Kulturális és Nemzeti Hagyomány Minisztériuma Lengyel érdeméremmel tüntette ki. Emellett a Gloria Artis érdemérem és a Swietokrzyski Gustaw irodalmi díj birtokosa.
Foglalkozására nézve ügyvéd, a varsói jogi egyetem végzettje. Hobbija a zene, ütőhangszereseként sok országban megfordult. Bár középiskolás kora óta ír verseket, önálló kötetet csak 2000-ben jelentetett meg Versek hozzád címmel, ezt azután több versgyűjtemény követte.
2013-ban jelent meg első regénye, a Sors kanyarulatai, más prózai munkáit további öt kötetbe gyűjtötte.
Verseit eddig angol, bolgár, francia, litván, német, orosz és román nyelvre fordították, említett regényét orosz nyelvre.
Tagja a lengyel írószövetségnek, a ZAIKS irodalmi társaságnak, a Szláv Kulturális Akadémiának (Várna). 2003-tól vezet, a varsói Dom Poloniiban, a lengyel diaszpóra házában egy népszerű irodalmi klubot.