Hányféleképp lehet valaki áldozat?

Sajnálhatjuk-e az áldozattá váló zsarnokot? Joga van-e az embernek a boldogságra úgy, hogy megszegi a legalapvetőbb erkölcsi törvényeket?

Több mint egy hét telt el a Kolozsvári Állami Magyar Színház Elektra-bemutatója óta. Szophoklész drámájának megtekintése közben a fenti kérdések kavarogtak bennem. A stúdióterembe lépve szkeptikus voltam. Tartottam tőle, hogy a nem mindennapi hang- és fényeffektusok elijesztenek majd, esetleg gátolnak az előadás üzenetének feldolgozásában. Később nyugalommal konstatáltam, Botond Nagy rendezésében ezúttal minden a helyén van, amit a Dragoș Buhagiar által tervezett díszlet- és jelmezegyüttes is elősegít. Szophoklész Elektrája az egyszerű, de erőteljes érzelmek drámája. Agamemnón meggyilkolását követően Aighisztosz lesz az új uralkodó, akiben az megözvegyült Klütaimnésztra boldogságának összes forrását megtalálja, egy pillanatig sem gyászolva megölt férjét. Elektra, Klütaimnésztra és Agamemnón lánya képtelen beletörődni apja halálába. A meg nem értett főszereplő örvénylő mélységekben evezve várja haza testvérét, Oresztészt, hogy a fiú bosszút álljon apja gyilkosain.

A darab kezdetén Oresztész (Kiss Tamás) nevelőjével (Kardos M. Róbert) tér haza, hogy megtorolja apja halálát. A bosszúállás megvalósítása előtt a fiú és nevelője egy szarvaskoponya agancsába kapaszkodva gyűjt erőt tervük véghezviteléhez. A színmű elején és közben megjelenő trófea csak egy a tárgyiasított áldozatreprezentációk közül. Az elejtett szarvasbika koponyája egyaránt jelképezi a megölt Agamemnón méltóságát és ártatlanságát. Az Elektra által halottnak gondolt Oresztész helyett egy darabig egy plüssmackó jelenik meg a színen, ami egyaránt utalhat az Oresztész és Elektra közötti szoros kötelékre, de az anyja által mellőzött Elektra szeretetéhségére is. A darab minimalista díszlete szintén az áldozat-toposz köré szerveződik. Buhagiar mozgatható gyapjúfalakkal vette körbe a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermének színpadát, ami szó szerint is utalhat az áldozati bárány motívumára, de reprezentálja a néhai Agamemnón, Oresztész, Elektra, sőt Aighisztosz áldozatszerepét is. A mű végén az Oresztész által bosszúból megölt Aighisztosz (Váta Lóránd) testét átlátszó nejlonzacskóba teszik, amilyenbe a levágott bárányokat szokás. A gyilkosok meggyilkolásának idejére Botond Nagy nem erőlteti rá a színészekre a verbális kommunikációt. Az aktus a gyapjúfalak mögött megy végbe. Ez idő alatt az előadás zeneszerzője, Claudiu Urse disznóvisításra emlékeztető hangok által tudatosítja a nézőben: ha a kényszerített halál közeledtét érzi, ember és állat ugyanúgy ellenáll és az utolsó pillanatig küzd az életben maradásért.

„Csupán minimális találkozásaim voltak az antik görög drámákkal” – állítja Pászka Gáspárnak adott interjújában Albert Csilla. Az Elektrát alakító színművész játéka egyszerű, mégis intenzív. A művésznő elmondása szerint a rendező szikár alakításokat várt tőlük, ez a szikárság viszont nem csap át sekélyességbe. A néző Elektrával együtt lélegzik. Végigéli a mellőzöttség, meg nem értettség, lenézettség érzelmi viharait. Albert Csilla, mint minden jó színész, úgy alakít, hogy közben magából ad. Nem eljátssza, hanem megéli a szerepet. Karakterében úgy van jelen, hogy folyamatosan közvetít a néző felé.

Az Aighisztosz figuráját megelevenítő Váta Lóránd alakítása szintén bámulatos. Az általa életre keltett gyilkos nem a vérontás öröméért, hanem a nagyravágyástól vezérelve öl. A Botond Nagy rendezésében színre lépő Aighisztosz artikulálatlan beszédével és rögzült pótcselekvéseivel (szétszórt ruhák gyűjtögetése) értelmileg enyhén akadályozott egyén benyomását kelti. Ennek ellenére a karakter nem válik szánalom tárgyává. Gyanakvó távolságtartással kezeltem őt.

 

Györgyjakab Enikőt nem először látom ókori görög tragédiák kortárs adaptációiban. A Robert Icke által átdolgozott Oidipuszban Iokasztét alakította igen hitelesen. Nem okozott csalódást Klütaimnésztra karakterének megformálásával sem.

A Krüszothemisz szerepében színpadra álló Román Eszter szintén valósághűen testesítette meg az alkalmazkodóbb, béketűrőbb, mégis szeretetteljes húgot.

Kiss Tamás maga volt a lendület. Leleményes, erőteljes lángon égő Oresztészt fedezhettünk fel benne, aki a nevelői intelmeknek köszönhetően mindig tudta, mi a dolga. Hogy saját halálát Elektrával elhitesse, egy urnaként szolgáló motoros sisakban adta át lánytestvérének az állítólagos hamvakat.

Kardos M. Róbert neve nem ismeretlen a nagyváradi közönség számára. A Kolozsvárra szerződött művész élénk színfoltja az előadásnak. Játékával nemcsak karakterének bölcsességét mutatja be, hanem megcsillogtatja mind saját, mind pedig Botond Nagy humorának finomságát. A hiú Klütaimnésztra Aighisztosztól várja újabb gyerekét. A kismamafotózást követően (a fotográfus maga a leendő apa) Oresztész nevelője lesz az, aki szolgai álruhát öltve foszforeszkáló, narancssárga utászkosztümben porszívózza fel a fényképezkedés után ottmaradt rózsaszirmokat.

„Elektra a meleg ágyad, amely mellett nagymamáddal tanultál imádkozni” – írja az előadás rendezője, Nagy Botond.

Elektra a tükör, amelynek sokszor boldogan hátat fordítanál.

Elektra a találkozás, amely hosszan elkísér.