-
Kovács Újszászy Péter
Akik jegyet váltottak Önmagukhoz
Megszoktam már, hogy a lombhullás meglepetéseket hoz. Új tanév, új osztályközösségek, nem ritkán új iskolák, ahol hosszabb-rövidebb ideig dolgom van. Amikor pedig a felsorolt meglepetések nem hatnak az újdonság erejével többé, felbukkannak az apró, váratlan helyzetek, amelyek lehetnek kellemesek és rosszak egyaránt. Őszutón gyakran veszem le a polcról Bereményi Géza összes verseit. 2016-ban, a művész születésének hetvenedik évében adta ki a Magvető. A kötet révén értettem meg, hogy Cseh Tamás dalainak majd minden szövege egy Bereményi-vers.
-
Kovács Újszászy Péter
Hányféleképp lehet valaki áldozat?
Elektra, a tükör
Sajnálhatjuk-e az áldozattá váló zsarnokot? Joga van-e az embernek a boldogságra úgy, hogy megszegi a legalapvetőbb erkölcsi törvényeket?
-
Kovács Újszászy Péter
„Egy regény, mely színpad után kiált”
Félhomályba öltözött színpad és nézőtér. 1919-et írunk Budapesten. A társadalomban elevenen él az első világháború emléke. A játéktér jobb szélén egy pianínó. Az asztali lámpa fényében Moviszterné (Csutak Réka) gyakorol. A szomszédos lakrészből kiszűrődik a polgárság eszmecseréje, egy hangfelvételen Édes Anna (Román Eszter) félhangosan mondja a pater noster-t. -
Móricz regénye a kolozsvári színpadon
Rokonok – Móricz Zsigmond ma is aktuális társadalomkritikája a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán. -
Ferencz-Nagy Zoltán
Amikor a Hamlet nem bírta el önmagát
Tompa Gábor mintha a darab aktualizálhatóságának a határait kereste volna, s így olyan síkját fedte fel annak, amit még nem érzékeltem, pedig minden bizonnyal ott rejlett eddig is Shakespeare szövegében.
-
Varga Melinda
A színház jobb emberré formál
A nyolcadik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásain jó érzékkel egymáshoz kapcsolt színpadi produkciókat követhettünk végig. A Félelem – Remény kulcsszavakra építkező színházi mustra a legkülönfélébb stílusú műveket találkoztatta egymással. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a fesztivált úgy álmodta meg, mint egy-egy színpadi rendezését, mindennek megvolt a pontos helye és szerepe a programban, ezért sokkal intenzívebb volt a befogadói élmény is. -
Ferencz-Nagy Zoltán
Amikor önmagára talált a test – Josef Nadj Ommájának viszonya a gondolattal
Ha valami olyan tetszik úgy, ahogy a versek szoktak, ami nincs sorokra tördelve, előszeretettel fejezzük ki csodálatunkat azzal a felkiáltással, hogy „ez tiszta költészet!” Kérdezhetnénk: mi az a költészetben, ami ennyire minden egyéb fölé helyezi? Talán az, hogy képes megmutatni, hogyan néz ki a gondolat. Egyszerre láttatja a gondolatsor minden pontját, kifeszítve az öröklétbe az én létrejöttének egy rövidke részét.
-
Lázár Kinga
A hiány természetéről
Hogyan képzelünk el egy légüres teret? Mit értünk meg egy ismeretlen nyelven? Mi olvasható ki az összemosódott betűkből? Hol születnek a történetek? Lehet-e a hiány a teremtés előfeltétele? -
Varga Melinda
Az antik tragédiától az ázsiai színházig
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválról
-
Félem / Remény
Csütörtökön kezdetét veszi az Interferenciák 8. kiadása
A fesztivál nyitóelőadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet produkciója Tompa Gábor rendezésben. Azért is esett a választás erre az előadásra, mert az idén fennállásának 230. évfordulóját ünneplő kolozsvári színház történetében William Shakespeare világhírű tragédiájának mindig hangsúlyos szerepe volt. -
A virtualitás üvegkalitkájában
6. Interferenciák színházi fesztivál
Pontosan száz éve ért véget az első világháború – a nagy világégés, mintha csak a bibliai özönvíz párjaként lépne fel, hangsúlyozva az iszonyat fokát és egyetemes jelenlétét a világban. A 6. Interferenciák színházi fesztivál válogatott előadásai az emlékév jegyében a háború jelenségére reflektáltak, s a világégés óta eltelt időről beszéltek. A november 22–30. között lezajlott kolozsvári fesztivál eltérve az előző évek gyakorlatától (hisz a korábbiakban tizenegy-tizenkét napig tartott), kilenc napon át a kortárs színpad kiemelkedő európai képviselőinek alkotásait vonultatta fel, olyan neveket tüntetve fel a színlapokon, mint Eimuntas Nekrošius, Toni Servillo vagy Luk Perceval. A következőkben a fesztivál műsorából szemelgetek.