Az „op-art pápa” regényes életrajza

Victor Vasarelyre mind életműve, mind számos elméleti munkája révén méltán tekinthetünk az „op-art pápájaként”. Alkotásaival megreformálta a reklámipart, a divatot és jelentős hatást gyakorolt a populáris kultúrára. Pécsett született, majd Budapesten Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta, mert a rajzolás érdekelte. A hagyományos akadémikus festészet viszont kevésbé, ezért innen szinte egy ugrás volt Bortnyik Sándor műhelye, ahol „bekebelezte” a Bauhaus eszmevilága. Mindössze huszonhárom éves, amikor első reklámterveit készíti. A hazai művészeti légkör nem elégítette ki, ambiciózus személyiség volt, külföld felé kacsintott. Egy díjnyertes grafikai pályázatnak köszönhetően 1930-ban Párizsba költözött, kezdetben illusztrátorként, reklámgrafikusként kereste kenyerét. Az 50-es évektől kinetikai, optikai vizsgálatokat végzett, szemet becsapó, térhatású műveivel osztatlan sikert aratott. Nemcsak újító, modern művész, hanem kiváló menedzser is volt, aki korát megelőzően felismerte a marketing és a média fontosságát.

A 20. századi képzőművészet megkerülhetetlen alakja, így munkássága mellett élete is érdeklődésre tart számot. Ezt bizonyítja számos monográfia, kiadvány, visszaemlékezés. Mindezen írásokat gazdag képanyagok illusztrálják, ám azokkal a világháló is tele van. Ha Victor Vasarely nevét a keresőbe pötyögjük, alkotásainak garmadájára bukkanhatunk. A Sotheby, a Dorotheum, az Artsy vagy a magyar vonatkozású Galéria Savaria oldalán is láthatók a festő és szobrász Vasarely térillúziót keltő művei. Életének főbb állomásait, fordulópontjait az online tér jóvoltából szintén megismerhetjük, ám ezek az adatok száraz tények. Ezen változtat a Vasarely regényes évszázada, amelyet a Philippe Dana – Pierre Vasarely páros jegyez. Pierre Vasarelynél bizonyára kevesebben ismerik jól a mester életművét, tudniillik ő Victor Vasarely unokája, aki híres nagyapja hagyatéka felett rendelkezik, a Vasarely alapítványt igazgatja, egyszóval ápolja az alkotó örökségét. Pierre Vasarely már régóta tervezte kötet formájába önteni nagyapja élettörténetét, ám úgy gondolta, hogy erre egyedül nem volna képes. Ekkor kereste fel Philippe Dana rádiós és televíziós műsorvezetőt, újságírót, aki szívesen működött közre a könyv megírásánál. Feltételezhető, hogy a Vasarely unoka visszaemlékezéseire hagyatkozva diktált, Dana pedig könyvvé formálta az emlékeket. Emellett rendelkezésükre álltak Victor Vasarely naplófüzetei, amelyet egész életében rendszeresen vezetett. Tavaly végre a magyar könyvesboltok polcain is megjelent a regényes életrajz.

A könyv kronologikusan követi végig a kilencven esztendőt megélt művész életét, sőt, hagyatékának sorsát is. Ha csupán ezt tartalmazná, akkor csak eggyel több életrajzról beszélhetnénk. De Pierre Vasarely szerencsére úgy érezte, hogy meg kell írnia nagyszüleinek, „a rendkívüli emberpárnak a történetét, akik Budapesten a Műhelyben (Bortnyik) találkoztak, aztán 1930-ban Párizsban telepedtek le.” A könyv tehát legalább annyira szól Victor Vasarely feleségéről, Kláráról és a családról. És mivel családtag írta, egészen részletesen, de természetesen szubjektíven számol be olyan apróságokról is, mint Vasarely étkezési szokásai, nyakkendője, vagy hogy utálta a virágokat. Kitér olyan érdekességekre, mint az alkotó sakkszenvedélye: „Úgy játszik, ahogyan rajzol, a pontosság megtestesítőjeként” – olvashatjuk a harmadik, A sakkjátékos című fejezetben. Így kirajzolódik Vasarely személyisége, emberi arca. Az életrajzi kötet nem hallgatja el a családi viszályokat, a jogi csatározást az alapítvány körül, és magánéleti problémákat sem.

Nem véletlen a címválasztás. Az életutat a történelmi, politikai háttérbe helyezve követhetjük nyomon. Néhol kissé iskolás módon ismerteti az eseményeket, olykor túlságosan elmerül a főként a francia olvasóknak szóló leírásokban különböző helyszínekről, közszereplőkről, művészekről. Egy-egy kevésbé ismert művész bemutatása, még ha túlságosan részletező is, kihagyhatatlan ahhoz, hogy elhelyezzük a csaknem egy évszázadot átölelő pályát az időben.

Az életút egyes mozzanatait a szerzők hasonló terjedelemben fejtik ki, így csak abból érezzük, hogy melyek voltak a fontos fordulópontok Vasarely művészeti pályáján, hogy az unoka visszafogottan ugyan, de kommentálja azokat. Persze, utólag már könnyű.

A kötet háromféle betűtípussal különíti el a szövegeket, aszerint, hogy ki írta: a „szerzők”, Victor Vasarely feljegyzése vagy Pierre Vasarely, egyes szám első személyben. Ugyanakkor gyakran nem tudni, milyen forrásból idéz hosszú párbeszédeket a szereplők között.

A Vasarely regényes évszázadát jó olvasni. Érződik rajta, hogy olyasvalaki írta, aki családtag, és így jól ismeri az alkotót és életművét. Ha kissé elfogultan is, de reálisan értékeli azt, miközben nem kíván művészeti szakértőnek tűnni. Nem is szentel nagy teret az alkotások elemzésének, ám sok mindent megtudunk Vasarely művészeti hitvallásáról és munkamódszeréről: mérnöki pontosságáról, már-már mániás szokásairól. Sikereinek titkáról, amelyek elérésében két asszony támogatta: felesége és szeretője. Mindketten munkatársai. A könyv kendőzetlenül beszél Vasarely művésztársaival, politikusokkal és a nőkkel folytatott kapcsolatáról is, akik fontos szerepet játszottak a művész életében. Aki behatóbb műelemzéseket vár, vagy az op-artról és a kinetikáról szeretne megtudni még többet, nem ebből a könyvből fogja megkapni. Cserébe viszont beleláthat a 20. század ezen irányzatának keletkezésébe, műhelytitkaiba, a kor hangulatába és a legalább ilyen fontos üzleti hátterébe.

Panaszra legfeljebb azért lehet okunk, mert kevés szó esik a magyar vonatkozásokról. A PRAE.HU Kft. kiadásában megjelent könyv elsősorban azoknak ajánlható, akik szeretnék megismerni, kit takar a világhírűvé vált név, és milyen gondolatok, szándékok vezérelték munkájában, de olvasmányos kortörténetnek, anekdotázó családregénynek sem utolsó.

Philippe Dana – Pierre Vasarely: Vasarely regényes évszázada. PRAE.HU Kft., Budapest, 2022