A magyar nyelv mindennapja
Ma van a magyar nyelv napja. Tegnap is az volt. Holnap is az lesz. Magyarul beszélők, gondolkodók számára minden nap a magyar nyelv napja.
Egyáltalán, micsoda marhaság: valaminek a napja! Ennél nagyobb marhaság csak az idő monoton folyamába horgonyzott figyelemkeltő, emlékeztető jelzőbóják marhasággá nyilvánítása.
Apropó marha. Édes anyanyelvünket köszöntő írásom címe szívem szerint ez volna: A marhanyelv napja. Szem nem maradna szárazon! Mennyire magáénak érezné a minden nemzeti hagyományt, nemes örökségünket nyerítve gúnyoló sok frivol kamasz, és még inkább a már élemedő szellemi pubertánsok kaján hada.
Pedig a „marha”, bár mai köznyelvünkben hol durván sértő, hol kedélyesen otromba minősítés, eredeti jelentése szerint 'vagyon, kincs'! „Bizony marhával szegények, de Istennel gazdagok” – olvasható legrégebbi fennmaradt magyar nyelvű könyvünkben, a 14. századi Jókai-kódexben. Az Anjou-kori magyar beszédet fölényes ismerettel, veretes, archaizáló stílussal idéző főművében Arany János így mutatja be Toldi Györgyöt: „...nagy úr volt. Sok becses marhája, / Kincse volt temérdek...” Anyanyelvünk és költészetünk legnagyobb, a nüanszokra is oly kényes mestere még a „becses marha” pleonazmust is megengedi magának, hogy világossá tegye a 'marha' eredeti jelentését, és biztos, ami biztos, mellé teszi a 'kincs'-et is.
A 'magyar nyelv' provokatívnak, netán szentségtörőnek tűnő parafrázisa, a marhanyelv tehát éppenhogy – szó szerint – kincset rejt magában. Nemzeti létünk naponta herdált, többnyire figyelemre sem méltatott aranyfedezetét. De az édes anyanyelvünket gondolatban, szóban és írásban tudatosan, büszkén, féltő szeretettel – alázattal és áhítattal – használók számára éppen ezért minden egyes nap a magyar nyelv napja.
