A szokatlan következményei

Egy alföldi kisvárosban valami rendkívüli történik: a fák idejekorán lehullajtják a leveleiket. Krusovszky Dénes új regénye pedig ennek a természetellenes folyamatnak jár utána.

A jelenség nem átmenet nélkül következik be: „Előbb csak elkezdtek sárgulni, aztán mintha lefonnyadtak volna, pontosabban mintha még a fán kezdtek volna el rohadni, utána peregtek le, és akkor már szárazak is voltak.” Ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető, hogy valójában mennyire áll a fókuszban a természet, hiszen nem is a fákról szól a történet, hanem sokkal hangsúlyosabb szerephez jut Koroknai János, a középiskolai magyartanár útkeresése.

Az elbeszélő mindvégig az ő perspektíváját követi, ezért fordulhat elő, hogy a lombkorona eltűnése először az ő percepciójában jelenik meg: „Mintha csak az ő városukban kókadtak volna le a lombok, de hát az nem lehet, gondolta, mégis, ahogy közeledett úti célja felé, egyre határozottabban úgy tűnt, itt már valódi, üde zöld burjánzik az ágakon, és amíg ezt figyelte, valami szokatlan féltékenység vett rajta erőt.” Ahogy az idézett szövegrészből is kitűnik, a narráció csupán Koroknai érzéseit közli, maga a narrátor nem foglal állást, és ez az elbeszélői távolságtartás az egész regényt jellemzi. A narráció egy lépéssel hátrébb áll a szereplőkhöz képest, nem ítélkezik, hanem kizárólag megfigyeli a tényeket és a szereplők érzésvilágát, majd közli azokat.

Habár a levelek eltűnése mellett szintén enigmatikus hatást kelt Porkoláb libáinak váratlan lemészárlása, a hétköznapi események gondtalanul peregnek tovább. A regény nem indul el egy transzcendens értelmezés felé, mint Karl Ove Knausgård Hajnalcsillag című alkotása, amelyben a természeti változás, vagyis a hajnalcsillag meglepetésszerű megjelenése egyben a misztikum világa felé tereli az értelmezést. A Levelek nélkülben sokkal realisztikusabb talajon járunk: Koroknai elemezteti József Attila Ars poeticáját, részt vesz az ingerszegény tanári értekezleteken, barátokkal találkozik, meglátogatja beteg édesanyját, és szerelmes lesz a tantestület új tagjába, Szegedi Borbálába. Az élet tehát zajlik a maga megszokott medrében, hiszen „a város élete, akár egy monoton körtánc, ismerős ritmusra forgott odalent, a végén már félre se kellett húznia a konyhaablak függönyét ahhoz, hogy megmondja, mi történik az utcán.”

A valódi változások a hétköznapok egysíkúsága mögött történnek, majd egy idő után a rendellenesség beépül a mindennapokba pont úgy, ahogy egy járvány. „Képlékennyé vált a szabályok betartása és megszegése közötti határvonal is, hiszen volt, amit nagyon szigorúan vett mindenki, mint például az első napokban azt a kérést, hogy se növényt, se állatot ne vigyenek ki a város határin kívülre, és volt olyan is, amit ímmel-ámmal, de elfogadtak, mint az autók fertőtlenítését.” Az idősek istencsapástól tartanak, a fiatalok viszont a környezetváltozást okolják, a diákok ezért aláírást gyűjtenek és tüntetnek. Mindenesetre a lakosok reakciója sok szempontból hasonlít a koronavírus által kiváltott pánikra (vagy éppen közömbösségre), csak éppen nem a WC-papírt halmozzák fel, hanem a permetszert. A járványanalógia mellett a szövegbe egy-egy említés erejéig beépülnek más, elsősorban aktuálpolitikai vitákra reflektáló utalások. Gondoljunk a rendőrőrs dekorációjára („a falon Magyarország közigazgatási térképe lógott, egy viszonylag friss kiadásban, amin már a megyék újabb elnevezése szerepelt”). De szóba kerül egy akkumulátorgyár is, vagy éppen – a tantestületi helyzetből kiindulva – a tanárhiány és a nyugdíjas pedagógusok visszahívása (ezt a szerepet tölti be Bakó karaktere, a hóbortos földrajztanáré, aki felett eljárt az idő). Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az aktualitásra reflektáló irodalom könnyen elveszítheti időszerűségét; ezek a szövegrészek mintha kizárólag a ma olvasójához szólnának, ami megalapozza a gyanút, hogy talán csak az eladásszám növelése végett kerülhettek a műbe.

Mindenesetre Koroknai sorsa a diákmegmozdulásokkal párhuzamosan lejtmenetbe kerül. A káoszba fulladó diákdemonstráció támogatása, pontosabban a heves ellenzés hiánya miatt nem érettségiztetheti le az osztályát, majd elveszíti az édesanyját, legjobb barátja külföldre költözik, Borbála pedig férjhez megy az egyházi fenntartásba került iskola utált hitéleti igazgatóhelyetteséhez, Szekeres Ákoshoz, aki valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a fejébe vette, hogy szobrot kell állítani Koroknai édesapjának. A kiszámítható rendezettség, a falu által biztosított permanens nyugalmi helyzet széthullni látszik. Ezt a lineáris építkezést azonban megtöri egy gyermekkori emlék. Koroknai még kisfiúként horgászni megy édesapjával és bátyjával. Ez a szál kilóg a történet ívéből, elhagyható kiemelés, egyetlen célja feltehetőleg a családi viszonyrendszer és a szülők halála utáni felfejthetetlen konfliktusok hangsúlyozása – valóban öngyilkos lett az édesapa, és valóban félrelépett egy másik nővel?

Legyen szó a családról, a fákról vagy éppen a lemészárolt libákról, az elbeszélés mindvégig metaforákban és hasonlatokban gazdag. A szókészlet függetlenül az elbeszélt eseménytől rendkívül hasonló, ezért a leíró részek a legtöbb esetben igazán plasztikusak. Vegyük például az édesanya szobájának ábrázolását az elfekvőben: „Mintha egy végtelen lassúra hangolt detonáció szórta volna ilyen előzékeny rendezettségben szerteszéjjel egy megsemmisülő élet repeszeit: a polcokra sorakoztatott emléktárgyakat, az éjjelszekrényre állított, megsárgult családi fotókat.”

Azonban felmerül a kérdés, hogy az esztétikai élvezeten túl mire szolgálnak a gyakran túlfacsart képek. A válasz egyszerű: leginkább semmire, mindez csupán felesleges cicoma. Ráadásul a mondatépítkezés gyakran egysíkú, túl gyakori a „mintha” kötőszó használata, ezért Krusovszky művét nem jellemzi az a grammatikai bőség, amelyet például a Nádas-regények leíró részeinél láthatunk. Nem is beszélve arról, hogy a látványon túl a többi érzékszervet képtelen bevonni, mert a szaglásra és a hallásra vonatkozó képek értelmezhetetlenek; minden bizonnyal kevesen szagolhattak „egyszerre fásan kemény és gyapotszerűen puha illat”-ot. Ami pedig a legrosszabb, hogy a tanulságok megfogalmazásakor a közhelyek sem állnak távol a szövegtől: „Akármilyen balsejtelmei vannak is az embernek, a lelki próbatételekre nemigen lehet idő előtt berendezkedni.”

A Levelek nélkül talányos alkotás. Az olvasóban számos kérdés marad, ahogyan Koroknai sem tudja az összes sorskérdésre a választ. A zárlat ugyanolyan titokzatos, mint a bonyodalom gyökere, amely az egyetlen kulcs lehet a történet befejezéséhez. Másfelől a túlcsiszolt nyelv mesterkélt hatást kelt. A kevesebb itt mindenképpen több lett volna.

Krusovszky Dénes: Levelek nélkül. Magvető, 2023.