Az idő és a lélek

Újabb képmások

Izzad Isten tenyere, 
amikor lenéz, rád gondol:
újabb képmásokat hajít
neked az égből – határozz
meg újabb esztendőt és újabb
korszakot: eszményt csinálj
a múlt sarából, tanítsd a holdat
jövendölni, a létezés jelen –
idejében ébredj.
 
Túl sok az emberi lény,
Uram, nem lehet csodákat
tenni, nem erre teremtetted
e bolygót, a születés és
halál keresztjátékában 
mindenki megbolondul 
egy kicsit, tudod Te jól, 
a paradicsom sem tartott sokáig,
ők egy másik játékot játszanak, 
nincs hová lépnem, uram, 
utam bevégeztetett.

Az idő és a lélek I.

Ledarált időben a lélek
meséli az itteni életet:
bús a fennvaló, apró
kavicsok gördülnek a 
hegygerincen – nincsen
miért itt élni, nincs itt
semmi, amiért kitalálták,
a teremtés is csak egy játék volt,
kiszületni a világból, az a szép,
duruzsolják a méhek, 
fussunk, mielőtt elkapnak,
szürke a nyár idelent – 
a hajnalhasadásban 
egybeérünk az idővel.

Az idő és a lélek II.

Felszabadult lélekben az idő, 
mesél egy távoli életről:
nem élet az, csak létezés,
nem lehet számolni a perceket,
s ha lehetne is, nincs értelme, 
a halálban az a szép, nem kell
futnod magad elől, minden körbeér,
mint Jónás a bálna hasában:
a magány új ruhát ölt fel magára,
elhagyja a csónakot a tengerért.