Saját sorskönyv – A könyv illata

Abafáy-Deák Csillag

Saját sorskönyv

Pataki Tibor egyik korábbi kiállításának címe Saját könyvtár. Most tárlatának nem adott címet. Saját sorskönyv, mondanám, és eszembe jut Virginia Woolf Saját szoba című híres esszéje, a vágy, hogy megteremtse a saját tér illúzióját, a kisajátított teret az íráshoz, belső megnyilvánulásának terét.

A festőnek is saját műterem kell A tér egy része, ahol a művész kibontakoztathatja művészetét. A festő és a tér kapcsolata különleges látásmód, látni és emlékezetbe vésni, egy skicc, vázlat alapján újjáteremteni. Mi mást, mint a valóságot. A képzelet valóságát. Amit belül őrzünk, amit előhívunk, hol tudatosan, hol ösztönösen.

Pataki Tibor a papír csodáját tárja elénk. Könyvtárnyi könyvmennyiséget dolgozott fel, tette művei alapanyagává. Hajtogatta, és az origami csodálatos műfajának értőjeként nem törékeny papírhajón evezett a művészkönyvek, installációk szoborként értelmezhető műveihez, sőt az elektrográfiáig. A fa és évgyűrűi a papírt idézik, előéletére utalnak, hogy élő anyagból készül, ha változott is a technológia. A papír papírból is készül(het), újrahasznosítható, és ha az enyészet martalékává válik, akkor a földben komposztként újból bekapcsolódhat a természet nagy körforgásába.

Pataki is szétszedi a régi könyveket, dekollázs ez, ahogyan Géczi János a letépett plakátokból, ő is új művet hoz létre. Digitális munka, mint az elektrográfia, a billentyűkkel vagy érintőképernyőn is ujjbeggyel dolgozunk, szerkesztünk. Nem hisszük el, hogy megszűnnek a gutenbergi értelemben nyomtatott könyvek. Még akkor sem, ha a zsebünkben lapuló mobiltelefonunk egész könyvtárat rejt magában. Világkönyvtárat. Mi a saját könyvtárunkat szeretnénk. A lapok zizegését (ez is előidézhető digitálisan, már az illat is), a könyvek szeretete egyelőre nem hal ki.

Ha van egy kerted és egy könyvtárad, akkor mindened megvan, amire csak szükséged lehet – írta Marcus Tullius Cicero. Könyveim száma egyre nő, minden könyvemnek története van. A polcokon csak a könyveim gerincét látom, csak a szerzőről és címről ad hírt. Nem mindig lehet egy könyvet a gerincéről megítélni, egy embert meg lehet ítélni könyveiről – tartja a mondás. Nem a könyvgerincet mutatja Pataki, hanem a lapszélek csodálatos rajzolatát, a végtelen tenger hullámzását. Titkok hordozói, minden könyv azt rejti magában. Egy lap elvághatja ujjbegyünket, de ezt csak egy magányos lapszél idézheti elő. Egymásba kapaszkodnak a lapok, egymásra simulnak, sorrendjük van, de engedik sorrendjük felborítását, lapozással. Ehhez ujjbegyeinkre van szükség, ez is digitális munka.

Pataki Tibor Sorskönyvek című alkotásán négy könyv fog közre egy másik könyvet, tükröződnek, tükör által homályosan. Egymást tartják, ölelik. Lap ér laphoz, mintha magát az időt, az olvasó idejét látnánk. A Sorskönyv XLII., XLI. egyike a tájat őrzi, a másik csak a nyomokat, a kopásokat, a töredezett évgyűrűket.

A könyv sorsa elválaszthatatlan az olvasótól. Profánul hangzik, a mesterséges intelligencia írja majd a könyveket, és a mesterséges intelligencia fogja olvasni is? A Panaszfal I. képen könyvek lapulnak egymáshoz, négyszögletű geometrikus rendjük, a bűvös négyzetek már-már egy méhkas belső rendjét, a méhsejtek kapcsolódását idézik fel. Védik egymást. A Panaszfal II.  rongyszőnyeg vagy kopott szőttes, formája, elrendezésének ritmusa, hulláma az eltakarást, az elfedést állítja elénk, minden darabja vágyat takar, ami a néző számára megfejthetetlen, titok.

Meseként bukkan szemem elé A Káli-medence képeskönyve I–II., hullámzik a zöld mező, a domb és a hegy. A fatáblák íves vége a könyvet idézi, a lapokat. Az Évgyűrűk I., VI. pásztái az időt jelzik, a kort, a létezés idejét. Pataki kódextáblaként láttatja az évgyűrűket, történetük van, egyediek. Költői látásmódját jelzi Az ég földi mása. Metszet a törzsből, évgyűrűkkel, sebekkel, hiányokkal, amelyek egy bolygórendszert szimbolizálnak, középpontban aranyló nappal.

Gutenberg madara csőrébe könyvet helyez, nem pecsétgyűrűt. Poe hollója, a mitológiák misztikus madara elevenedik meg? A fiatal hollók szenvedélyes gyűjtögetők. Akár a szarkák, szívesen elsajátítanak fényes limlomokat, csillogó fémdarabokat. Most könyvet. Gutenberg madara kalitkában. Vagy Arany hollója? Ki kopog? / Mi kopog? / Egy fekete holló! / Nála még / A levél, / Vagy ahhoz hasonló. // Piros a / Pecsétje / Finom a hajtása: / Oh áldott, / Oh áldott / A keze-irása! Az elnyújtott csőr gólyát is jelenthet. Minden új könyv egy újszülött gyermek.

A művész alkotásainak fő témája a könyv mint szimbólum, illetve az emberi kapcsolatok leképezésének lehetőségét biztosító vizuális elem. A Virtuális könyvobjekt I. az alkotó természet iránti szeretetét jelzi, a kőbazalt hulláma a képzelet forrása. Akár egy erőd alaprajzát is beleképzelhetjük. A Virtuális könyvobjekt II. a kvantummechanika világába csábít, a fény hullám- és részecsketermészetét hangsúlyozza, és a végtelent, magát a kozmoszt.

A könyvtájak lélekmetszetek, magát a földet is jelentik, a természeti tájat, békésen simulnak a vonalak egymáshoz (Könyvtáj  XI., XXI., LII.). Betűt is vet (Betűvetés I., Könyvtáj XXXIII., Betűvetés XCIII.), tudást arat. Braille-írás is lehetne, ha ujjunkat végighúznánk a festményen, az alkotó titkos üzenetét olvashatnánk. Pataki Tibor szavai szerint… az egyes könyvek a lapjaikon szereplő és számunkra olvashatatlan, tehát titkos és izgalmas történetükkel emberi sorsokat jelenítenek meg. A könyvek egymásba lapozása következtében kialakuló, izgalmas látvány az emberi kapcsolatokat fejezi ki, azok változatosságával, struktúrájával, drámák és örömök sejtésével. Mindvégig megtartva valamit a megismerhetetlenből, ahogy mások élete és kapcsolataik mozgatórugói sem ismerhetők meg teljes egészében.

A Könyvtáj CXI. fénypászmákat hordoz, mintha a víz felületén tükröződne a lámpa fénye. Eltérítés, kibővítés, közel marad a lapozott könyvlapokhoz, de új esztétikai minőséget hoz létre. A könyv megtestesülése, átváltozása. Ritmus és több réteg tárul szemünk-fülünk elé. A hétköznapi élet felemelése, átvilágítása. Sűrítés, a fagöcsörtök feloldása, a göcs átszellemítése. Minden természetesnek hat, az elcsúszások, a hullámok. Organikus világ. A Könyvtáj XCII. képen már-már egy bomló emberi arcot fedezek fel. Profilban hullámzik a szeme és a hegyes orra. Vizuális és plasztikai jelenségként a fizikai világ láthatatlansága kap arcot, történetet. A Könyvtáj LXV. halmok tánca, egymásba simulása. Itt nem két könyv hajol egymáshoz, hanem a táj, a mindig egy.

A favágó pihen, talán olvas, bársonyon futnak percei: Könyvtáj CXII. (Bársony). Bábeli világunk is jelen van (Bábel II.), egymásra torlódó könyvek és lapok, írásjelekkel, mintha már nem is lenne szükség a szóra, bármit mondunk, hasztalan. A megsemmisülés előtti pillanatot látjuk, az összeomlást, a roppant súlyt nem bírják a lapok tartani.

A Repülőszőnyeg mívessége, mintázata, egyszerűsége lélekemelő. Ráülhetünk, a világ fölé emelkedve suhanhatunk bárhova, a mesék birodalmába, az ismeretlen felé. Folt és folt kapaszkodik egymáshoz, különböző színűek, mások és mások. Az emberi faj mintázata. A nyelv különböző, a gondolat, az érzés mégis emberi.

Géczi János műcsarnokbeli kiállítása is a pusztulás motívumait emeli dekollázsai világába. Pataki Tibor a könyvpusztulást, az emberi szellem termékét, tárgyát. A könyv ezer arcát látjuk, rajtuk keresztül az olvasó emberét is. A vizuális kultúra jelen művei gondolkodásra, cselekvésre készteti a nézőt, legyen könyvrajongó.

Pataki Tibor nem a valóságot állítja helyre, nem a könyv széthulló állapotait idézi meg. A könyvek kapcsolatán, rajzolatán keresztül életek és közösségek, hitek és világok mai voltával szembesíti a nézőt, magát a könyvet helyezve művészeti élete középpontjába. A könyv mint menedék. Az apokrif könyv, irat, kódex, egyben a könyv az ember spirituális kapcsolata önmagával és a világgal. A könyv ego is. Halhatatlan.

Kölüs Lajos

A könyv illata

Illata és tekintete van a Panaszfalnak, a Sorskönyveknek, a Könyvtájnak, az Évgyűrűknek, a Betűvetésnek, a Bábelnek és a Lélekmetszeteknek, vagyis a materializált műtárgyaknak. Szemünkkel lapozhatjuk őket. Lapozgatós könyvek. Visszapillantanak, filozófiai-lélektani alkotások. Mindegyik könyv a testelhagyás állapotában van. Az élet, az emberi szellem szimbóluma, miközben a teremtettség állapotát is látjuk. A könyvet elhajlítva, lapozva, zsugorítva, egymásba tolva, tájképként, az idő lenyomataként. Pataki Tibor bemutatott alkotásai az „érzéki” és a konceptuális művészet közötti határvonalon helyezhetők el, és az aktuális, kortárs diskurzusba kapcsolódnak. Mi lesz a könyvek sorsa?

Ha belépek egy könyvesboltba, antikváriumba vagy könyvtárba, akaratlanul is érzem a könyvek illatát, és kézbe vehetem a könyveket. Sokféle szagot ismerünk (öregember, eső, ázott kutya, rohadt gyümölcs vagy füstölt szalonna szaga), de a könyvé mindegyiken túltesz. Az érzékelt szag származhat a papírból, a nyomtatáshoz használt tintából, illetve a kötéskor alkalmazott ragasztókból. A könyvet olykor zsebre vágjuk, és úgy sétálunk.

Pataki Tibor könyvei lebegnek, sokasodnak, a lapok összezárnak, frontvonallá válnak, ütközőpontok. Fahasábok, hasítottak, faragottak, világítanak is, csobognak, hullámoznak. A holt anyag életre kel, zizeg, suttog, súrlódik a szélben, a földön, elmerül a vízben. Könyvei kommunikálnak velünk, mintha emlékeznének ránk, olvasókra.

A könyv számos emberi érzéket igénybe vesz. Első a látás, a második a tapintás, harmadik a hang, amit az oldalak lapozgatásakor érzékel fülünk. Pataki Tibor könyveit nem vehetjük kézbe. Nem emelhetjük orrunkhoz, hogy a papír, a nyomdafesték és a könyvkötő ragasztójának illatát első kézből érezhessük. Valami más történik velünk, a vizualitás ingere egyszerre idézi fel a látás, a tapintás és hang érzetét. Úgy vagyunk ezzel, mint a lábát vesztett ember a fantomfájdalommal, a hiányzó láb is fáj. Az agyban érezzük.

Pataki Tibor elmondása szerint évekig kísérleteztett a kidobott, zúzdába szánt könyvekkel. Egy nap két könyvet egymással szembefordított, és laponként egymásba lapozta, összetolta. Megpróbálta széthúzni őket, de nem ment, pedig nem ragasztotta össze őket. Ekkor eszébe jutott, hogy a két könyv olyan, mint az emberi kapcsolatok, az emberek találkoznak párszor, és akkor már létrejön valamiféle „ragasztóanyag”, egy kötés, ahhoz már erő kell, hogy azt szétszedjük. Ez a felismerés vezette Pataki Tibort a sorskönyvek megalkotásához.

A művészkönyv, mint olyan, parafrázisa a könyvnek (Feledy Balázs), transzformált, de még könyvre emlékeztet. Pataki Tibor könyvei emlékek is, hol örömteliek, hol fájdalmasak. Sorskönyvek. Hasonlatosak a fantomfájdalomhoz. Veszteséget, hiányt, rögös utat jelölnek. Emberi sorsokat, az emlékek töredezettségét, múlhatatlanságát. A könyvek még léteznek, fellelhetők, otthon a könyvespolcon, a könyvtárban, boltokban. Adás-vétel tárgyai. Léteznek antik darabok is, pótolhatatlanok. Csak múltjuk biztos, jövőjük nem.

Egyediek, szellemi tőkék, kulturális tradíciók kötődnek hozzájuk. Ex libris nélkül. Az Ex libris sokszorosított (grafikai vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak azzal a céllal, hogy hovatartozását dokumentálja. Pataki Tibor könyvei szabadok, bár azonosíthatók, olykor hasonlítanak is egymásra, de két egyforma művészkönyve nincs. Paradox módon azt is mondhatnám, hogy az ex libris Pataki Tibor maga, akinek művészi rajza, festménye egyszerre címer, embléma, allegória, szimbólum.

A papírok nagy része fapépből készül, de akár papírhulladékból, pamutból és textilből, sőt szalmából is. Pataki Tibor Repülőszőnyege a pamutból és textilből készített papírt idézi meg. Bevonódunk egy olyan közegbe, világba, amely a kézművességet hordozza, a tapasztalatot, a szépség, az anyag és szín iránti természetes fogékonyságot, kreativitást.

James Joyce emlékkönyv (Dublin város emlékkönyve) című műve formailag hasonlatos az összenyomott univerzumhoz, az összenyomás révén átjárók, egérjáratok nyílnak a benne utazók számára. Az emlékkönyvben szakadatlan az információáramlás, betű követ betűt, szótöredéket, mintha Leopold Bloom nyomába eredtünk volna, de sohasem akadnánk rá, holott csak egyetlen napját kellene követnünk.

A Vízkép hínáros, moszatokkal teli közeg, átláthatatlan, elnyeli a fényt. Vonalak ritmusa, hangjegyek nélkül. A csend, az ismeretlen mély hordozója. A Lélekmetszetek III./2 a könyv lapjainak forgatása, kifordítása, összehajtása, sodrása, csíkokra tépése. Csontvázak, lenyomatok, a könyv fosszíliái, megőrzött ősmaradványok. A Könyvtáj XXXIII., akár egy turistahajó, tükröződik a Duna vizében, a tükröződés megtörik a hullámokon. Szürreális látvány.

A Sorskönyvek metaforák és kísérletek, párbeszédek az anyaggal, az olvasó ember vállalt magányát is őrzik, az egyedüllétet és a megosztani kívánt olvasási élményt. A Sorskönyvekben ott az otthoni könyvtár látványa, a kötetek mindennapos forgatása, a művész nyomdai munkáinak tapasztalata, találkozása az origamival, a minimális matéria kreatív felhasználása, a szabálykövetésben rejlő szabadság megnyilatkozása.

Pataki Tibor számára döntő inspirációt jelentett az a praktikus tevékenység, amely során kiadásra szánt könyveket tervezett, készített elő, mivel ennek révén jutott el az egypéldányos művészkönyvig. A Könyvtájak sorozat alkotásai az emberről, a kapcsolatokról, a harmóniáról és a feszültségről szólnak. Mindvégig megtartva valamit a megismerhetetlenből, ahogy mások élete és kapcsolataik mozgatórugói sem ismerhetők meg teljes egészében.

Hogy mit köszönhetünk a Gutenberg-galaxisnak, nem kérdés. A könyvnyomtatás hatása akkora, mint a beszéd vagy az írás megjelenése az emberiség történetében. Több mint hatvan éve, 1962-ben írta Marshall McLuhan híressé váló tanulmányában: Vége a Gutenberg-galaxisnak! Pataki Tibor kiállítása is jelzi, a könyvekre leselkedő veszélyt nem szabad lebecsülni. A könyv a világháló megjelenése után nem versenyezhet az információáramlás új eszközeivel. Virtuális (digitális) lapokat forgatunk, a Chat GPT-t segédként vesszük igénybe, ha tudományos-irodalmi szöveget akarunk írni.

A nyomtatott könyvek forradalmát éljük, változnak a könyvekről alkotott elképzeléseink, változnak a kiadók, változnak az olvasói szokások, de a nyomtatott könyv ma is létezik, nem tűnt el. Igény van rá, különösen, ha jó a könyv, ha érdemes kézbe venni és elolvasni. A nyomtatott könyv kézzelfoghatósága, lapozhatósága és a digitális formátumok azonnalisága, testreszabhatósága, frissíthetősége mind-mind olyan előny, amelyet nem lehet megszüntetni, mindkettőre szükség van és szükség lesz az információs-kulturális térben.

Pataki Tibor festményei, grafikái hasonlatosak a kódexekhez és kódextöredékekhez. Relikviák. Festményei az élet sokszínűségét hordozzák, őrzők, játékos formában tisztelegnek a könyv mint csoda előtt. A könyv és lapjai száz alakban jelennek meg, képpé változnak, a sorok és betűk elhalványodnak, a könyv térbeli konstrukcióként ölt formát. Átváltozás ez. A túlélés reményével, hogy a könyv nem válik súlytalanná, és nem merül feledésbe sem. Hasonlatosan a könyv olvasójához. Gutenberg madara szabadon szállhat.