Pasas a lerben

Írhatta volna Sántha Attila verse

Eccer s aztán Máris
fogta magát, s a pasasára,
Pistire csúful megharagutt,
me hogy így meg úgy,
s hogy ez meg az, s hogy hitvány,
met Pisti es aztán
a pénzét megérte,
s mind csak kódorgott, ahelyt,
hogy hasíccsa otthon a fát.

Buftiskodott Máris erőssen,
a dühü az eszit elvette,
s esszetört az égvilágán mindent,
még a nippeket es,
kedvencét, a porcelánrókát,
csak egy fazekat s egy tányért nem,
hogy amikor eccer hazajön,
ő biz megéti Pistit.

A beléndeket a káposztába beléfőzte,
s mikor Pisti aztán hazavánszorgott
– ki tuggya, hol matatott a beste –,
elébe rakta, s vészjósló
mosollyal monta:
Egyél, te ganyé!

Pisti a mérget megette,
ki es guvatt a szeme,
s ott a konyhában helybe kinyuvadt.
De met aszitte, hogy még mozog,
Máris egy fészivel
Pistit feldarabolta,
s egy tepsiben bé a lerbe,
s 250 Celsius-fokon
– ami 482 Fahrenheit,
hogy a helyzet forróságát
amerikai olvasóink es megércsék –
sütni őt elkezte.

Pirult es a pasas a sütőben,
s Máris csak nezte, nezte,
hogy ez a Pisti ma este
hogy megváltozott.

Hanem ekkor a pasas megszólalt,
megszólalt ott a lerben,
s hogy így meg úgy, te gelevőgyi,
te büh, te tajdok, zelegor leán,
míg a világ, a lerben
nem tarthacc, s kiveszel,
s akkó én bizisten eltángállak,
s aztán úristenesen megmonyókollak,
s eltángállak meginn,
hogy aztán ismét megmonyókolhassalak.

Met a szerelem olyan,
mint a lernai hidra,
a szerelem
metafizikus, zákhányos és forró,
mint most ez a ler.