A gyógyító fű
Anna, a parasztlány vígan éldegélt idős apjával egy erdei kunyhóban. Nehéz munkával teltek a napok, emellett naphosszat járta az erdőt. Anna jószívű teremtés volt, segített minden állatnak. Ha sérült, szomorúan csipogó kismadarat talált, hazavitte, gyógyítgatta, etette-itatta, és amikor a madárka megerősödött, visszahelyezte a fészkébe. Egyszer, ahogyan az erdőben bandukolt, sírás ütötte meg a fülét. Ahogyan körülnézett, észrevett egy kicsiny kígyócskát, amint próbált kiszabadulni egy súlyos kő alól, amely rázuhant. Anna megsajnálta a piciny állatot. Arrébb görgette a követ, amely már szinte agyonnyomta a bajba került kígyót. A kiszabadult kígyócska vígan tekergőzött, és sziszegett:
– Kösszönöm, szi-szi, hogy megmentettél. Jer utánam, szi-szi!
Anna kíváncsian követte a kígyót árkon-bokron át. Végül az állat egy rétre vezette. Letépett egy marék füvet, és odatette az álmélkodó parasztlány lába elé.
– Ez gyógyító fű, szi-szi. Csak a mi nemzetségünk ismeri a titkát. Fogadd el hálából, szi-szi! Főzd meg, és nincs betegség, amelyet meg ne gyógyítana!
Anna fölemelte a füvet, és betette a tarisznyájába. Mire körülnézett, a kígyócska már nem volt sehol. A lányka hazament. Hitte is, nem is, hogy a fűnek gyógyító hatása van.
Ahogyan hazaért, szomorú kép fogadta. Katonák sürögtek-forogtak az udvaron. Egy katona a szárnyasokat szedte össze, egy másik pedig a lovat kötötte ki az istállóból. Anna rémülten öltelte át idős apját.
– Uramisten, mi történik itt, édesapám?
– Megemelték az adót, és mi túl szegények vagyunk – mondta az őszöreg paraszt, könnyeit morzsolva.
– Még mindig sok adóval tartozol! – egy katona durván megrántotta az öreg vállát - Jer velünk, majd a börtönben gondolkozhatsz!
A katonák elrángatták a síró földművest, megkötözték, és elhurcolták. Anna egyedül maradt a házban.
Hamarosan híre jött, hogy a fiatal király nagybeteg. Már régóta az anyja kormányozta helyette az országot, és ő kíméletlenül adóztatta a népet. Anna gondolt egyet, forró vízbe dobta a füvet, és addig főzte, míg csak tea nem lett belőle. Majd a ládafiából, amit a katonák meghagytak, előkerített egy viharvert, lyukas, széles karimájú, fácántollas kalapot és egy százéves fakó köpenyt. Föltűzte szép barna haját, fölvette a kalapot, magára terítette a köpenyt, batyut kötött, és elindult a fővárosba. A téren bámészkodott, amikor megjelent egy hivatalnok, két katonával a háta mögött, és kidobolta, hogy magas jutalom vár arra, aki meggyógyítja a fiatal királyt.
Anna a kalap karimáját mélyen a bal szemére húzta, és maradék pénzéből vásárolt egy szemüveget, amelyet az orrára illesztett. A fiatal lány jelentkezett az udvarnál, mondván, hogy ő messze földön híres orvos, aki meggyógyítja a királyt. Nyomban beengedték a királyi lakosztályba. A fiatal király nehéz takaró alatt nyöszörgött. Anyja állt az ágya mellett, több szolgával körülvéve.
– Ne félj, fiam – mondta az anyakirálynő. – Új orvos érkezett.
Anna leült egy székre, az ágy mellett. Furcsa érzése volt, amikor meglátta a király szép, szenvedő, izzadt arcát. Megitatta a beteget a gyógyteával. A király fehér arca kipirosodott, fénytelen szeme ismét ragyogott, és azonnal meggyógyult. Örvendezve ugrott ki az ágyból. Anyjával boldogan ölelték meg egymást.
– Kedves fiam – mondta az anyakirálynő, odafordulva az „orvoshoz” - , meggyógyítottad a fiamat. Kérj bármit! Mindent megkaphatsz!
Anna levette orráról az okulárét, elhajította a kalapot, megrázta a fejét, mire haja kibomlott. Az anyakirálynő és a király szája tátva maradt – előbbié a csodálkozástól, utóbbié a csodálattól.
– Felség – a lány letérdelt, átfogva a királynő lábát –, nem kérek egyebet, csak azt, hogy apámat és mindenkit, akit az adószedők tömlöcbe zártak, engedjék szabadon!
– Gyermekem, kérésed azonnal teljesül!
A király figyelmesen nézte a lány örömkönnyektől áztatta arcát. Odalépett, lehajolt Annához, és fölemelte az állát. A lány és a király ott helyben egymásba szerettek. Nemcsak Anna apját és a többi rabot engedték szabadon, hanem mindjárt meg is ülték a fiatal király és Anna esküvőjét. Az egész nép ünnepelte őket, mindenki degeszre ette magát a lakodalomban.
