Csuki bácsi fóbiája

Felnéztek rá a faluban. Bölcs és mulatságos öregúr volt. Mindig tartott egy pár robbanós cukorkát a zsebében. Felhő nyelven beszélt, és bármilyen nyavalyát meggyógyított.  Tavaly halpikkelyből főzött csudaszert, és kétszáz ovisnak mulasztotta el a pollen allergiáját. Tulajdonképpen mindenhez értett. A matekhoz, a magyarhoz, a kémiához, a biciklikhez, de még a varázslatokhoz is.  Kitanulta, amit csak lehetett.  Egyetlen félelme volt csupán, amiről senki sem tudott.

Aznap kedélyesen készülődött.  Ideje megsétáltatni Rézit, a törpemalacát.

Épp a szokásos bókokat fogadta szomszédasszonyától, Raj Ongától, mikor villogó feliratra lett figyelmes. Piros lampionok hirdették: NYITVA!

– Tényleg megtörtént! – suttogta, miközben majdnem eltiporta a mellette – kis híján rajta- áthaladó tömeg. A visító csődület az új szupermarket felé tartott.

A településen régóta tervezték a bevásárlóközpont megnyitását. Avult-völgy lakói készen álltak az aktuális vívmányokra. Ahogy a polgármester hangoztatta: „kezdődjék az innováció”.

A legtöbben mégis lógó orral hagyták el a boltokat. Azokban ugyanis nem alkalmaztak hús-vér pénztárosokat, és készpénzzel sem lehetett fizetni. Ezért a völgybeliek kénytelenek lettek számlatulajdonossá válni.  Csak úgy sercegtek a terminálok az önkiszolgáló kasszában.

Csuki  bácsi ez idő alatt legújabb főzetét, a „Lujzit” kotyvasztotta. Az ital a lusta járókelők zord incidenseiről kapta nevét- ahogy a varázsmester becézte a jelenséget. A baj az volt, hogy túl keskenyek a járdák az utak mentén. Ketten már nem férnek el egymás mellett összeütközés nélkül. Gyakorta kerekedett veszekedés a dologból. Igen ám, de aki megissza a „Lujzit”, feleakkorára zsugorodik széltében. Az öregúr büszkén hirdette alkotását. Ilyenkor a háza előtt ünnepeltek, fésülgették a szakállát. Most egyedül Raj Onga vetett oda egy gratulációt futtában.  Sietett a szupermarketbe.

Csuki bácsi másnap gyűlölködve leste a masinát a fotocellás ajtó mögül. Az emberek vidáman csipogtatták kártyáikat az önkiszolgálónál.  Szinte vigyorgott a gőgös gép.

Bezzeg az ő idejében elég volt átadni az összeget Juli néninek a pénztárnál. Nem volt összevissza nyomkodás meg chipérintés.

Mindig is rettegett a technikától. Rémálmaiban a mesterséges intelligencia leigázta a világot.

Izzadt, majd kitörte a frász, mikor sorra került.  Nem tudta leolvasni a vonalkódot.

– Segítene? – hebegte a dolgozónak. Azonban odapattant a nyolcéves Mod Ernő, és megoldotta a helyzetet.

– Látja, Csuki bácsi, ilyen egyszerű!- mosolygott a kisfiú.

A mindenhez értő varázsló sértetten vizslatta a csodát, amit nem ő hívott létre.  Összeszorította ajkát, és ott hagyott csapot- papot.  Ettől kezdve nem hívott vendégeket a házába, és senkinek sem akart új elixírt adni. Csuki bácsi becsukta kapuit a falusiak előtt.