Sóhajnyi versek a világirodalomból

1
 
Giosuè Carducci: Búcsú
  
A rőt virág fakul és enyészne,
Tengerbe csobban le a csillag,
S elizzik szívem, a dal fészke.
 
 
2
 
Salvatore Quasimodo: Rögvest itt van az este
 
Magunk vagyunk. A Föld szívén átszögezte
a napsugár mindnyájunk magányát.
És rögvest itt van az este.
 
3
 
Giuseppe Ungaretti: Reggel
 
Virrad a tengeren. S ég
bennem a végtelenség.
 
 
4
 
Manrico Murzi: Forma nell’ aria No. 5
 
Jól tudom, mikor majd lefogják szemem,
nem látom mindazt már soha,
amin végigpásztáz hirtelen
a kikötő fárosza.
 
Bennem is elforog a fény, mely minden este
a szív ütemére pulzáló lámpást kereste.
 
 
5
 
François Villon: Rondó
 
Utcafia Pál,
Uccu, medencébe!
Fuss, ne kiabálj,
Utcafia Pál!
Fürdeni szabály,
Minden héten kéne!
Utcafia Pál,
Uccu, medencébe!
 
 
6
 
François Villon: Akasztása előtti négy sora
 
Ferenc volnék. És született francia.
Párizs, azaz Pontoise lelencfia.
Árva gigám, ha hurok nem ereszthet,
Nehezled majd hátsóm, fokhagymagerezdet.
 
 
7
 
Clemens Brentano: Angyalok nézték…
 
Angyalok nézték a Napot,
Holdat s csillagot, hogy kész lett,
s ekkora szépre láthatott,
ki gyermekkel csudált fészket.
 
 
8
 
Friedrich Hölderlin: A végső csöpp…
 
A végső csöpp, mint lépből a méz, elfogyott.
Mily messzi szállt az ifjúságom, hogy ott
Április, május, július: minden emlék.
Semmi vagyok. Jobb volna, ha nem lennék.
 
 
9
 
Johann Wolfgang von Goethe: Vándor éji dala
 
Csönd van a csúcsokon,
Nincs nesz.
Lombon még átoson,
Lengedez
Esti fuvallat. S
Fészkén máris elült a madár.
Hamarost, csak várj,
Te is alhatsz.
 
10
 
Theodor Storm: A hárfás lány dala
 
Vállamig dőlhet a
hárfa ma még:
penditi ujjam,
húrja ha ép.
 
Vállamig dőlhet a
kedvesem épp,
húrokat, izmot
szaggat a vég.
 
 
11
 
Christian Morgenstern: A sóhaj
 
Kereng az éji jégen a sóhaj,
   szivet karcol korcsolyája.
Csurom holdfény a pálya, s hó hull
   a városka nagy falára.
 
Egy lányka arca cikkan eléje épp.
   Megáll. Fehér izzásba kezd. Rávall.
Olvad alatta a pályajég –
merül – s hal halnak halálával.
 
12

Joseph von Eichendorff: Varázspálca

Dolgok mélyén alszik a dal,
mind csak álmodik egyre,
s ébreszd pontos-szép szavaddal,
hogy egész világ zengje.


13

Emily Dickinson: Már hogy volna nyár?!

Már hogy volna „Nyár”?!
Csak átmenet.
A „Tavasz” nincs még sehol.

Át hószín országon kell kelnünk –
onnan rigó dalol.

A „Végzet”-hez pedig
túl rőt ez.
A holt mind fehérben közelít.
És választ ad az alkonyég is,
ragyogó krizolit.

*

A költőkről:

Giosuè Carducci (Valdicastello, 1835. július 27. – Bologna, 1907, február 26.) olasz költő, klasszika-filológus, az olasz irodalom első Nobel-díjas alkotója.

Salvatore Quasimodo (Modica, 1901. augusztus 20. – Nápoly, 1968. június 14.) szicíliai származású, Nobel-díjas olasz költő, műfordító. 1961-ben Balatonfüreden nyerte vissza egészségét, később a Tagore-sétányon állították fel mellszobrát. 1992 óta minden évben nemzetközi költőversenyt rendeznek a tiszteletére Balatonfüreden.

Giuseppe Ungaretti (Alexandria, 1888. február 8. – Milánó, 1970. június 2.) olasz modernista költő, újságíró, esszéista, kritikus, az 1970-es nemzetközi Neustadt-Literaturpreis kitüntetettje. Az ermetismo (hermetizmus) néven ismert kísérleti irányzat vezető képviselője, a 20. századi olasz irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Manrico Murzi (Marciana Marina, 1930. március 12.) olasz költő, író, újságíró és műfordító.
Giuseppe Ungaretti körének tagja, 1954-ben Giulio Caprilli költővel közösen megalapította az Il Mirteo irodalmi folyóiratot.

François Villon (eredeti nevén: François de Montcorbier, Párizs, 1431 vagy 1432 – eltűnt 1463-ban) a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője.

Clemens Wenzeslaus Brentano de La Roche (Ehrenbreitstein [ma Koblenz], 1778. szeptember 9. – Aschaffenburg, 1842. július 28.) német író és költő. Achim von Arnim mellett az úgynevezett heidelbergi romantika fontos képviselője.

Johann Christian Friedrich Hölderlin (Lauffen am Neckar, 1770. március 20. – Tübingen, 1843. június 7.) német költő, a 18–19. század fordulójának egyetemesen is egyik legnagyobb lírikusa.

Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, természettudós, művészetteoretikus, jogász és politikus. A német irodalom klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője.

Hans Theodor Woldsen Storm (Husum, 1817. szeptember 14. – Hanerau-Hademarschen, 1888. július 4.) német író és költő, a német realizmus kimagasló képviselője. Eredeti hivatása szerint jogász.

Christian Otto Josef Wolfgang Morgenstern (München, 1871. május 6. – Meran, Ausztria, 1914. március 31.), német költő, író, műfordító.

Báró Joseph Karl Benedikt von Eichendorff (Lubowitz-kastély, Ratibor mellett, 1788. március 10. – Neiße, 1857. november 26.) 19. századi német romantikus költő.

Emily Elizabeth Dickinson (Amherst, 1830. december 10. – Amherst, 1886. május 15.) amerikai költő. Élete során kevéssé volt ismert, azóta az amerikai költészet egyik legfontosabb alakjaként tartják számon. Közel 1800 verséből életében csupán tízet publikált.


*
Németh István Péter (Tapolca, 1960. március 8.) Utassy József-díjas költő-irodalomtörténész, műfordító, magyar nyelv és irodalom szakos előadó, könyvtáros tanár. Az Irodalmi Jelen állandó szerzője, emellett számos folyóiratban publikál rendszeresen. Esszékötete jelent meg többek közt Simon Istvánról, Vasadi Péterről, Czigány Györgyről, Papp Árpádról, valamint tanulmányai olvashatók a kortárs és közelmúltbeli költészet jeles alkotóiról. Hely- és művelődéstörténeti írásaiban szívesen járja be szűkebb pátriáját, Tapolcát és környékét. Műfordítóként elsősorban olasz, német és angol nyelvű szerzők verseit ülteti át.