Szilágyi Ferenc Hubart erdélyi képzőművész, író, műfordító igazi polihisztor művész, akinek Shakespeare szonett-fordításai 2019-ben szerzői kiadásban jelentek meg.

„Őszi hanton / méla sanzon / panaszol, / dallama bús, / vágyak borús / dala szól.” – Szilágyi Ferenc Hubart Verlaine-fordításai mellé egy saját, Verlaine nyomában született költeményét is olvashatják.

„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

Frissen borotválva, könyökvédős és vállgombos pulóverben, nem ócska bakanccsal a lábán, hanem valódi német katonacsizmában és terepszínű csizmanadrágban. Korának divatos embereként.
Bárcsak mindenkinek ilyen félelmetes bőrcsizmája és ilyen mutatós terepszínű nadrágja volna!
Apa arcáról egyszerre sugárzik ravaszság és szomorúság. – Viivi Luik novellája Jávorszky Béla fordításában.

„Ahol a megkülönböztethetetlen megcsillan a fényben, / ott a fény cérnavékony szélei az ellenálló térben.” – Michael Foldes verse Böszörményi Zoltán fordításában.

Késő már,
hogy bármit is mondjak az erkölcsi árról,
arról, hogy mit akarok,
vagy mit nem akarok.

Hogy az első éve volt-e tanárként, azt nem tudnám megmondani. Az biztos, hogy igen fiatal volt. Termetre sem volt valami magas (nem haladta meg az egy méter hetvenet). Szabályos vonalú arca volt, szőke, egyenes haja, égszínkék szeme, kicsi, az amerikai színészekére emlékeztető orra. Cerani volt a neve. Hogy Olaszország melyik részéről származott, nem tudom, már csak azért sem, mert tájszólás halvány jelét sem lehetett kihallani a beszédéből.

1.

MI Inkubusz   
(AI Incubus)

Engin Geçtan kortárs török író regényében a finom humorral és mély emberismerettel ábrázolt, nagyon is ismerős karakterek – politikusok, cégtulajdonosok, bulvárszereplők, háziasszonyok, orvosok –szerteágazó sorsa több ponton összefonódik egy rejtélyes könyvnek és egy földrengésnek köszönhetően. A különös, beszélő nevekkel illetett szereplők történeteit követve egy repedezett, torz tükörben láthatjuk a modern Isztambult és lakóit, miközben azzal kell szembesülnünk, hogy a normális és az abszurd igencsak képlékeny kategóriák.

Az igazi betűk
fekete méhek
a szövegben
sorokba rendeződnek

Florin Irimia kortárs román szerző elbeszélése Szonda Szabolcs fordításában.

Mindemellett mára valamiféle ezredfordulós kétségbeesés burkol hatalmas melankóliafelhőbe mindent: úgy tűnik, közel a vég, a fajunké, a világunké, az illúzióinké. Nem kívülről érkező katasztrófa nyomán, hanem amiatt, hogy már nem bírja a nyomást a lelkünk, amely tudja, hogy az ismert világegyetemben kéttrillió galaxis létezik, ezek mindegyike pedig sok milliárd csillagot foglal magába. És azt is, hogy a világegyetemünk maga is, a húrelmélet szerint, csupán egyetlen a tíz az ötszázadik hatványon univerzum közül, hogy nem kapaszkodhatunk többé a valóságnak legalább a gondolatába sem, mert lehetséges, hogy egy hologramban élünk. Miféle megváltás, melyik érték, milyen emberiség lenne képes ellenállni még a semmi, az üresség ilyen mértékű rohamozásának? A másodperc milliomodrésze alatt fogok eltűnni, mintha soha nem is léteztem volna, az összes könyvemmel, tehetségemmel, ostobaságommal, szélhámosságommal együtt. Miért írok hát egy ilyen nevetséges apokalipszis közepette, ebben a túlzsúfolt légüres térben?

„Ott az évszak rejtett zugában / amikor megszöktem otthonról / emlékszel a szemüveges halálra?” – Anamaria Pop versei Szonda Szabolcs fordításában.

A leküzdhetetlen, halálos betegséggel harcoló ember kreatív felülemelkedésének szinte egyedülálló példája Philip Hodgins írásművészete, a legújabb ausztrál líra memento morija. – Turczi István kortárs ausztrál költészetet bemutató műfordítás-sorozatának záró része.

Kevin Hart – érzelmi tisztaság, intellektuális mélység, metafizikus pontosság, meditatív érzékenység, talán ez a négy karakterjegy jellemzi leginkább a Londonban 1954-ben született, Brisbane-ben nevelkedett poeta doctus verseit.